Kerékpár: az olimpia után befejezi a női mezőnyverseny címvédője

Vágólapra másolva!
2020.05.11. 17:48
A koronavírus-járvány miatt jövő nyárra halasztott olimpia után visszavonul az országúti kerékpárosok női mezőnyversenyének címvédője, a holland Anna van der Breggen.

A 30 éves versenyző – aki a számban korábban világbajnoki és Európa-bajnoki címet is nyert – pályafutása lezárását követően edző lesz csapatánál, a Boels Dolmansnál.

„A tokiói olimpia természetesen óriási kihívás lesz, és elég fontos ok ahhoz, hogy további egy évvel folytassam. Hozzátartozik az is, hogy egy nagyszerű, teljes idénnyel szeretném befejezni a pályafutásomat. Különösen ezután a szezon után, amelynek nagy része sajnos veszendőbe megy a világjárvány miatt, roppant motivált vagyok, hogy további egy évig versenyezzek” – fogalmazott Van der Breggena csapat honlapján megjelent közleményben.

Hozzáfűzte, hosszú ideje gondol a későbbi folytatásra csapatvezetőként, edzőként. Mint mondta, 2021-ben még a kerékpáron kíván mindent megtenni a sikerért, azt követően pedig új szerepkörében.

Honfitársa, a vele egyidős Chantal Blaak 2022-ig folytatja versenyzőként, hogy aztán ugyancsak csatlakozzon klubjuk edzői stábjához.

„A női kerékpársportban nem gyakori lépés, hogy a versenyzők aktív karrierjük után edzőként folytassák” – mutatott rá a 2017-es világbajnok Blaak. Egyúttal kiemelte: számára megtisztelő, hogy a csapat egyik támasza lehet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik