Kerékpár: „Álmodtunk egy számot, mi lenne, ha félezer embert...”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.08. 15:27
A hétvégén rendezték a 25. Bakony 200 teljesítménytúrát. „Álmodtunk egy számot, mi lenne, ha félezer embert ültetnénk bringára és tessék, csaknem 500 bringás jött el a veszprémi Óváros térre, hogy részese legyen a Bakony legnagyobb bringás rendezvényének” – mondta Tóth András főszervező a május 6-i eseményen.

A legbátrabbaknak a 200 km+csúcs, azaz a hosszú táv és egy Kab-hegyi feltekerés teljesítése mellett, az erős széllel is meg kellett küzdeni a túrán; a kisebbeknek és a családoknak a 30-as tótvázsonyi, vagy a 15 km-es vezetett nemesvámosi túra nyújtott maradandó élményt.

Reggel 7 órakor kígyózó sorok álltak a „pecsételős” füzet átvételéért; a sorokban feltűntek kerékpár- és triatlonversenyzők is, amiből látszik, hogy nem csak a családoknak vagy szabadidős sportolóknak, hanem a kemény edzésmunkát végzőknek is szükségük van egy könnyedebb, felszabadultabb bringázásra.

„Fél nyolctól szakaszosan rajtoltak a túrázók, hogy ne terheljék le a városi kivezető utakat, így talán kisebb bosszúságot okoztunk a kerékpározásban nem aktív városlakóknak, bár fontosnak tartjuk, hogy vegyék észre a bringás tömeget az emberek, hiszen a kerékpár nem csak sporteszköz, hanem közlekedési eszköz is a hétköznapokban” – vélekedett Tóth András, a Veszprémi Kerékpáros Egyesület alelnöke.

A főszervező hozzátette: a 25. Bakony 200 teljesítménytúra mára már nem csak a helyiek körében népszerű, mivel a hosszabb távok nehézsége és a táj szépsége is vonzza az ország különböző szegletéből a bringásokat, így nem meglepő, hogy Mosonmagyaróvárról, Szegedről, de még Debrecenből is érkeztek résztvevők.

Idén már nemcsak a rövid távú túráktól volt gyermekbarát a rendezvény, hanem az Óváros téren felállított gyerek ügyességi bringapálya és KRESZ-totó is segített azoknak, akik aktív résztvevői akartak lenni a régió legnagyobb kerékpáros eseményének. A délelőtti futóeseményről sok gyermek érkezett kipróbálni a bringapályát, így a május 6-i napsütéses vasárnap igazán sportos nap volt a veszprémiek életében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik