Giro: Valter Attila csapatának célja a szakaszgyőzelem

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.28. 15:57
Szakaszgyőzelem a célja a CCC országúti kerékpároscsapatának, amely Valter Attilával a soraiban vág neki szombaton a Giro d'Italiának.

A lengyel World Tour-csapat hétfőn a honlapján ismertette az induló nyolc fős keretet, a 22 éves Tour de Hongrie-győztes Valter révén 13 év után lesz újfent magyar résztvevő háromhetes körversenyen, ezt eddig egyedüli magyarként Bodrogi László mondhatta el magáról.

A CCC keretében Valter mellett a cseh Josef Cerny, a spanyol Victor de la Parte, az amerikai Joey Rosskopf, valamint az orosz Pavel Kocsetkov és az olasz körversenyről már két szakaszgyőzelemmel rendelkező Ilnur Zakarin, valamint a Tour de Hongrie-n is indult lengyel Kamil Gradek és Kamil Malecki szerepel.

Gabriele Missaglia sportigazgató kiemelte: a Zakarin vezette induló keret ideális elegye tapasztalt kerékpárosoknak és Grand Tour-újoncoknak, s az elsődleges céljuk a szakaszgyőzelmek elérése lesz.
Az oldal idézte Valtert is, aki kiemelte, szeretne sokat tanulni csapattársaitól. Hangsúlyozta: nagyon készült a májusi budapesti Grande Partenzára, és bár a pandémia miatt erre nem kerülhetett sor, büszke, hogy teljesítményével így is kivívta a keretbe kerülést.

„A Giro-indulás a pályafutásom eddigi legnagyobb állomása. Több mint egy évtizede állt rajthoz legutóbb magyar versenyző Grand Tour-versenyen, így ez az országomnak is nagy jelentőségű. Készen állok, jó formában vagyok, jó eredményekkel és értékes tapasztalatokkal akarom emlékezetessé tenni az első háromhetesemet” – fogalmazott. Hozzáfűzte: számos kemény szakasz vár rá a három hét során, amelyek lehetőséget biztosítanak a hegyimenőknek és a szökevényeknek a jó eredmények elérésére.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik