Balról jobbra: Carapaz, az idei győztes, Sagan, a háromszoros vb-első és a jogtulajdonos Urbano Cairo (Fotó: AFP)

Jelentjük, Peter Sagan nem hazudtolta meg önmagát: ennél „saganosabbra” nem is sikerülhetett volna a nagy bejelentés.

Csütörtök délután Milánóra figyelt a nemzetközi kerékpárosvilág: noha az észak-olasz nagyváros nem éppen a legszebb arcát mutatta – itt tényleg hamisítatlan október végi időjárás uralkodott, egész nap szakadó esővel –, ez természetesen nem akadályozhatta meg a Giro d'Italia 2020-as útvonalának ünnepélyes bemutatóját.

Mérsékelten nehéz

A jövő évi Olasz körverseny útvonala ezúttal legfeljebb közepes nehézségű lett, nem véletlenül: a szervezőknek oda kellett figyelniük arra, hogy a Giro és a Tour után, a Vuelta előtt azért van egy olimpia is, így a verseny első nagyjából kétharmadán inkább a sík szakaszok dominálnak. Az utolsó héten viszont alaposan megizzasztják a mezőnyt, nem lennénk meglepve, ha itt dőlne majd el a 103. Giro d'Italia.

Amelyet annak rendje és módja szerint óriási várakozás előzött meg, pont azért is, mert napjaink egyik, ha nem a legnépszerűbb bringasztárja, Peter Sagan személyesen volt jelen az eseményen, ez pedig elég sokatmondó – mindenki azt várta, a háromszoros világbajnok szlovák klasszis hivatalosan is bejelentse, életében először elindul az Olasz körversenyen.

A maroknyi magyar küldöttség pedig talán még az olaszoknál is jobban várta a „nagy igent”, hiszen, mint azt már valószínűleg mindenki tudja, jövőre Magyarország és Budapest ad otthont a „Grande Partenzának”, azaz világ egyik legnagyobb sporteseménye, a Giro „Nagy Rajtjának”.

És amikor úgy a show közepe fele végre elhangzott a színpadon helyet foglaló Sagan felé az a bizonyos kérdés – jelesül, hogy így, hogy a viadal rajtja mindössze 220 kilométerre lesz szülővárosától, Zsolnától, ott lesz-e a jövőre a Girón –, és mindenki lélegzetvisszafojtva várta a választ, a sportág ügyeletes rosszfiúja úgy reagált, ahogy csak ő tud.

„Meglátjuk!” – mondta huncut mosollyal, a közönség csalódott moraja pedig láthatóan csak még inkább szórakoztatta.

SAGANNAK A KEZDÉS TETSZIK, DE..

Peter SAGAN, háromszoros világbajnok

„A verseny első fele a budapesti rajttal nagyszerűnek néz ki, és fekszik is nekem, a második része viszont már nem annyira az én terepem – a hegyekkel nem vagyok túl jóban, majd igyekszem tartalékolni az erőmet...”

De szerencsére a Sagan-szótárban ez természetesen igent jelent, így kijelenthető: a kerékpársport egyik legnagyobb húzónevét máris sikerült megnyerni a budapesti rajtnak és a jövő évi Girónak, ami, mondani sem kell, óriási fegyvertény, amelynek nyomán várhatóan csak még nagyobb érdeklődés övezi majd a magyarországi szakaszokat.

Merthogy ezekből ugyebár összesen három lesz – és mi tagadás, csütörtök délután Milánóban jó érzés volt magyarnak lenni.

Az olaszok ugyanis roppant korrekt és látványos prezentáció keretében mutatták be az első három magyarországi szakaszt. Miután Mauro Vegni versenyigazgató sokadszorra is elmondta, mennyire örül, hogy 2020-ban tőlünk indulhat majd a nemzeti körversenyük, Budapest bemutatásával kezdődött az esemény. Az imázsfilmnek sem utolsó képsorok alatt meséltek fővárosunk történetéről, a Parlamentről, a számos világhírű fürdőről, és természetesen nem maradhatott ki a csak a „Budapest Chamsp Elysées-jeként aposztrofált Andrássy út sem. A május 9-i budapesti időfutam útvonalának bemutatása után jött a második etap részletezése a főváros és Győr között, majd szegény porondmestert és a tolmácsokat is alaposan megizzasztotta a harmadik, egyben utolsó magyarországi szakasznál Székesfehérvár és Nagykanizsa nevének kimondása.

A CÍMVÉDŐ HÁLÁS

Richard CARAPAZ, a Giro címvédője

„Életem legfontosabb versenye volt az idei  Giro, csupa szép emlékkel. Hogy jövőre is ott lehetek-e a végelszámolásnál, nem tudom, sok múlik a csapat taktikáján is, de már azért is nagyon hálás vagyok, hogy újra lehetőségem lesz ott lenni!”

Sagan mellett ott ült egy másik világsztár, a címvédő Richard Carapaz is: az első ecuadori Giro-győztesnek szívmelengető videóval kedveskedtek, felkeresték otthon, Ecuadorban a családját, édesapja és édesanyja mesélte és mutatta meg a nagyvilágnak, milyen elképzelhetetlen mélyszegénységből, egy kukából kitúrt kis bicikliről jutott fel a csúcsra fiuk.

Videoüzenetben jelentkezett be az olaszok ikonja, az éppen az Egyesült Államokban táborozó Tour de France-, Giro- és Vuelta a Espana-győztes Vincenzo Nibali is, aki elmondta, nagyon örül annak, hogy Budapest után három szicíliai szakasz következik – a „Messinai Cápa” így hazai aszfalton is tekerhet majd.

Ez már ugye eleve három világsztár, akiket láthatunk jövőre Magyarországon, és hozzájuk nagy valószínűséggel csatlakozik még a sportág egyik legnagyobb fiatal ígérete, a szlovén Tadej Pogacar, aki az idei Vueltán úgy lett harmadik az összetettben, és vihette haza a legjobb 25 éven alulinak járó fehér trikót, hogy élete első háromhetes versenyén indult!

Szóval, mindebből rossz már nem sülhet ki, ha lehet, az eddiginél is izgatottabban várhatjuk a május 9-i, budapesti Giro-rajtot. Már csak a Vuelta-győztes, a naptári évet a világranglista élén töltő másik szlovén sztárt, Primoz Roglicot kellene meggyőzni, és akkor tényleg minden kívánságunk teljesülne...

A 2020-AS GIRO D'ITALIA ÚTVONALA
Május 9., szombat
1. szakasz:  Budapest, 8.6 km – időfutam
Május 10., vasárnap
2. szakasz: Budapest–Győr, 195 km
Május 11., hétfő
3. szakasz: Székesfehérvár–Nagykanizsa, 204 km
Május 12., kedd
4. szakasz: Monreale–Agrigento, 136 km – hegyi befutó
Május 13., szerda
5. szakasz: Enna–Etna, 150 km – hegyi befutó
Május 14., csütörtök
6. szakasz:
Catania–Villafranca Tirrena, 138 km
Május 15., péntek
7. szakasz: Mileto–Camigliatello Silano, 223 km
Május 16., szombat
8. szakasz:
Castrovillari–Brindisi, 216 km
Május 17., vasárnap
9. szakasz:
Giovinazzo–Vieste, 198 km
Május 18., hétfő
Szünnap
Május 19., kedd
10. szakasz:
San Salvo–Tortoreto Lido, 212 km
Május 20., szerda
11. szakasz:
Porto Sant'Elpidio–Rimini, 181 km
Május 21., csütörtök
12. szakasz:
Cesenatico–Cesenatico, 205 km
Május 22., péntek
13. szakasz:
Cervia–Monselice, 190 km
Május 23., szombat
14. szakasz:
Conegliano–Valdobbiadene, 33.7 km – időfutam
Május 24., vasárnap
15. szakasz:
Rivolto–Piancavallo, 183 km – hegyi befutó
Május 25., hétfő
Szünnap
Május 26., kedd
16. szakasz:
Udine–San Daniele del Friuli, 228 km
Május 27., szerda
17. szakasz:
Bassano del Grappa–Madonna di Campiglio, 202 km – hegyi befutó
Május 28., csütörtök
18. szakasz:
Pinzolo–Laghi di Cancano, 209 km – hegyi befutó
Május 29., péntek
19. szakasz:
Morbegno–Asti, 251 km
Május 30., szombat
20. szakasz:
Alba–Sestriere, 200 km – hegyi befutó
Május 31., vasárnap
21. szakasz:
Cernusco Sul Naviglio–Milánó, 16.5 km – időfutam