Froome első szakaszgyőzelme az olasz körversenyen (Fotó: AFP)

 

A San Vito al Tagliamentóból induló etapon 186 kilométer megtétele, s a végén a tíz kilométeres emelkedőnek, a 11,9 százalékos átlagos meredekségű Monte Zoncolannak a megmászása várt a mezőnyre.

 
A 2018-AS GIRO D'ITALA PROGRAMJA

A Tour de France-on és a Vuelta a Espanán is címvédő Froome az utolsó bő négy kilométeren ellépett az esélyesek csoportjától, s bár rózsaszín trikós honfitársa nagy hajrával közel zárkózott hozzá, utolérni nem tudta. A Giro történetének második olyan szakasza volt ez, amelyen brit versenyző végzett az első két helyen.

Froome a jóváírással együtt tíz másodpercet faragott korábbi hátrányából, ám így is 3:10 perc a lemaradása Yateshez képest, aki mintegy negyven másodperccel növelte előnyét az összetettben második, címvédő holland Tom Dumoulin előtt.

A 2015-ös Vueltán győztes olasz Fabio Aru több mint kétperces hátránnyal ért célba, így végképp kiszállt az összetett elsőségért folyó versenyből.

Vasárnap a Tolmezzo és Sappada közötti 176 kilométer megtétele vár a résztvevőkre, hegyi befutóval. A mezőny összesen 3562,9 kilométert teker a jövő vasárnapi, római célba érkezésig.

GIRO D'ITALIA 2018
14. SZAKASZ, SAN VITO AL TAGLIAMENTO–MONTE ZONCOLAN, 186 KM
1. Chris Froome (brit, Sky) 5:25:31 óra
2. Simon Yates (brit, Mitchelton-Scott) 6 másodperc hátrány
3. Domenico Pozzovivo (olasz, Bahrain-Merida) 23 mp h.
4. Miguel Ángel López Moreno (kolumbiai, Asztana) 25 mp h.
5. Tom Dumoulin (holland, Sunweb) 37 mp h.
6. Thibaut Pinot (francia, Groupama-FDJ) 42 mp h.

AZ ÖSSZETETT ÉLCSOPORTJA
1. Yates 61:19:51 óra
2. Dumoulin 1:24 perc hátrány
3. Pozzovivo 1:37 p h.
4. Pinot 1:46 p h.
5. Froome 3:10 p h.
6. López Moreno 3:42 p h.