Giro: újabb szökés ért haza, megvan az első francia siker

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.24. 17:33
null
Pierre Rolland-nak bőven jutott ideje az ünneplésre (Fotó: AFP)
Pierre Rolland (Cannondale) nyerte meg a Giro d'Italia országúti kerékpáros-körverseny tizenhetedik etapját, ezzel megszerezte a franciák az első szakaszgyőzelmét a centenáriumi viadalon. Összetettben nem történt változás, a holland Tom Dumoulin (Sunweb) megtartotta a rózsaszín trikót.

A tegnapi rendkívül izgalmas és fárasztó szakasz után egy újabb több mint 200 – egészen pontosan 219 – kilométeres etap várt a mezőnyre.

A Tirano és Canazei közötti kisebb hegyekkel tarkított szakaszon hamar kialakult egy nagyjából harmincfős szökevénycsoport, a szökevények pedig gyorsan tíz perc körüli előnyre tettek szert, aminek köszönhetően szinte biztos volt, hogy hazaérnek.

Nem is történt meglepetés, a végére kissé megfogyatkozó csoportból a kisebb támadási kísérletek után nyolc kilométerrel a cél előtt Pierre Rolland indult meg jó ütemben, ezt a támadást pedig egyik riválisa sem tudta átvenni, így közel fél perc előnnyel megnyerte a szakaszt, ezzel ő szállította a franciák első sikerét a 100. Girón.

Így jelenleg Rolland az egyetlen aktív francia kerékpározó, akinek a Giro d'Italián és a Tour de France-on is van szakaszsikere. Ezt legutóbb Laurent Jalabert mondhatta el magáról.



Az összetett élmezőnyében nem történt változás, a holland Tom Dumoulin megtartotta a rózsaszín trikót, miután az esélyesek a főmezőnnyel együtt, majdnem nyolcperces hátrányban együtt érkeztek meg.

A szakasz összefoglalója

Holnap a Moena és Ortisei (St. Ulrich) közötti 137 kilométeres, roppantul nehéz – a versenyzőknek öt (!) hegyet is meg kell majd mászniuk – szakasz vár a mezőnyre.

GIRO D'ITALIA
17. SZAKASZ, TIRANO–CANAZEI (219 KM)

1. Pierre Rolland (francia, Cannondale) 5:42:56 óra
2. Rui Costa (portugál, UAE) 24 mp hátrány
3. Gorka Izagirre (spanyol, Movistar) azonos idő
4. Rory Sutherland (ausztrál, Movistar) a. i.
5. Matteo Busato (olasz, Wilier Triestina) a. i.

AZ ÖSSZETETT ÉLCSOPORTJA
1. Tom Dumoulin (holland, Sunweb) 76:05:38 óra
2. Nairo Quintana (kolumbiai, Movistar) 31 mp h.
3. Vincenzo Nibali (olasz, Bahrain-Merida) 1:12 perc h.
4. Thibaut Pinot (francia, FDJ) 2:38 p h.
5. Ilnur Zakarin (orosz, Katyusa) 2:40 p h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik