Giro d'Italia: rózsaszín karaván, amire mindenki felkapja a fejét

Vágólapra másolva!
2019.11.19. 15:23
null
A rózsaszín karaván (Fotó: Facebook/Újbuda MTSE)
A Giro d'Italia Nagy Rajt népszerűsítő túrák célja, hogy ráirányítsák a figyelmet az olasz körverseny jövő májusi, magyarországi rajtjára és első három szakaszára, s nem is tehetnék ezt hatásosabban, mint a győzteseknek járó rózsaszín trikóban!

 

A rózsaszín karaván – így is nevezhetnék magukat.

Egy ilyen feltűnő, egységes karaván láttán ugyanis mindenki felkapja a fejét – nem véletlenül választották ezt a megoldást a Giro Superior túrák szervezői. Csapatszerelésben egyszerű túrázóknak tarthatnák őket, így viszont mindenki tudja, hogy a Giro előhirnökei.

Az első túra iránt is nagy volt az érdeklődés, pedig akkor még mindenki ugyanazt az útvonalat teljesítette, így nehéz volt megoldani, hogy a tudásszintek találkozzanak egymással, a most szombati, második túrán azonban már kijelölnek egy 30 kilométeres és egy 60 kilométeres távot is, így a hobbi kerékpárosok és a profik egyaránt megtalálhatják a nekik való kihívást.

„A szervezés nem gond, hiszen van országúti és mountain bike csapatunk is, így nagyon sok a túrára fogható bringás, ráadásul egy ilyen kezdeményezéshez a szülők is örömmel csatlakoznak, kísérettel pedig a többiek is szívesebben engedik el a gyerekeket – nyilatkozta Sós Sándor az Újbuda Superior Mountain Bike SE vezetője. – Az első túrára körülbelül ötvenen gyűltünk össze, pedig elsőre nehéz volt megoldani, hogy a tudásszintek találkozzanak. Most szombaton már kijelölünk egy harminc és egy hatvan kilométeres távot is: előbbin a szülők és a gyerekek, utóbbin a profik tekerhetnek majd, hogy legyen azért sportértéke is az eseménynek. A végén azután mindannyian találkozunk egy cukrászdában, s átbeszéljük a nap eseményeit.”

Sós Sándor megerősítette, a rózsaszín trikós karaván meglehetősen feltűnő, ráadásul javítja a közlekedési morált, hiszen az autósok is jobban figyelnek a szemnek szokatlan színben pompázó csapatra. Sokan már eleve összefüggésbe hozzák a Giróval a túrázókat, mások kérdeznek, és a fejükhöz kapnak, hogy ja, igen, már hallottak róla, hogy hazánkba látogat a világ egyik leghíresebb országúti kerékpárversenye. És éppen ez a cél.

A következő Giro Superior túra november 23-án, szombaton „rajtol” Biatorbágyról (az első körforgalomnál találkozik a csapat), s bárki csatlakozhat a rövidebb, illetve a hosszabb távra is.

Bővebb információk: https://www.facebook.com/ujbudamtbse/

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik