Giro d'Italia: Basso magyarként indítaná csapatát a jövő évi versenyen

KOHÁN GERGELYKOHÁN GERGELY
Vágólapra másolva!
2019.05.10. 08:17
null
Basso (jobbra) Contadorral a magyar kerékpársportért dolgozik csapatával (Fotó: AFP)
A kétszeres Giro d'Italia-győztes Ivan Bassónak a jövő évi, budapesti „Nagy Rajttal” már teljesült az egyik vágya, de a Nemzeti Sportnak nyilatkozó olasz ikonnak van egy másik nagy álma is: hogy csapata, a magyar főszponzorral bíró, Alberto Contadorral közösen alapított Kometa Cycling Team is ott lehessen a versenyen. Méghozzá magyar zászló alatt, magyar versenyzőkkel kiegészülve – első lépésként le is igazolták egyik legnagyobb országúti ígéretünket, Dina Mártont.

Belecsapunk végre a kerékpárszezon sűrűjébe, avagy következik az idény sava-borsa: szombaton Bolognából elrajtol az év első nagy háromhetese, a Giro d'Italia. E hír pedig idén kis hazánkban is jóval nagyobb érdeklődést válthat ki, hiszen a kerékpárrajongók közül alighanem már mindenki pontosan tudja, a világ egyik legnagyobb sportversenye jövőre, azaz 2020-ban Budapestről startol majd.
És ebben óriási szerepe van többek között Ivan Bassónak is.

IVAN BASSO
Született: 1977. november 26., Gallarete
Magassága/testsúlya: 182 cm/70 kg
Beceneve: Ivan the Terrible (Rettegett Iván)
Profi csapatai: Riso Scotti (1999), Amica Chips-Tacconi Sport (2000), Fassa Bartolo
(2001–2003), Team CSC (2004–2006), Discovery Channel (2007), Liquigas (2008–2014), Tinkoff-Saxo (2015)
Legnagyobb sikerei: 2x Giro d'Italia-győztes (2006, 2010), a Tour de France 25 éven
aluliak versenyének győztese (2002), Giro dell'Emilia-győztes (2004), Dán körverseny-
győztes (2005), Critérium International-győztes (2006), Giro del Trentino-győztes (2009),
Giro di Padania-győztes (2011), Japan Cup-győztes (2012)

Az Olasz körversenyt korábban kétszer, 2006-ban és 2010-ben megnyerő legenda, valamint jó barátja, a sportág történetének egyik legnagyobbjaként két Tour de France-, két Giro- és három Vuelta a Espana-győzelemmel dicsekvő Alberto Contador tavaly fűzte szorosabbra kapcsolatát a magyar kerékpársporttal, miután közös csapatuknak, a visszavonulásuk után alapított kontinentális istállónak magyar főszponzora lett. Hogy a honi bringasport két ilyen világklasszis mentorra lelt, az a Kométának köszönhető: az olasz családi tulajdonban lévő, de magyar székhelyű húsipari cég feje, Giacomo Pedranzini látta meg az együttműködésben rejlő lehetőségeket, a ma már Kometa Cycling Team néven szereplő istállóba fektetett pénzével nemcsak az együttest, de a magyar sportot is támogatja – nem utolsósorban a mozgásra, az egészséges életmódra való ösztönzéssel, valamint ilyen nagyságok, mint Basso és Contador megnyerésével, akiktől csak tanulni lehet, rengeteget.

„Három évvel ezelőtt döntöttünk úgy, hogy szeretnénk nyitni egy új ország és egy új kultúra felé. Ismertem Magyarországot, ismertem Giacomót és az itteni embereket, kézenfekvő volt a választás, így együtt meg is alapítottuk a Kometa-csapatot – mondta a Nemzeti Sportnak adott exkluzív interjújában Ivan Basso. – Tavaly már a Tour de Hongrie-n is részt vettünk, ami akkora élmény volt, hogy megszületett bennünk az elsőre őrültnek tűnő ötlet: miért ne lehetne Magyarországra hozni a Giro d'Italiát? Felvetettem Giacomónak, aki meglepetésemre rögtön azt mondta, nagyszerű ötlet. Kiderült: az elképzeléseink történetesen találkoznak a magyar kormány terveivel, hogy legyen egy Grand Tour-rajt Budapesten. Megkezdődtek a tárgyalások a kormánybiztossal és a Magyar Kerékpáros Szövetséggel, és íme, most itt tartunk: minden ment szépen a maga útján, és valóra volt az álom: jövőre Budapestről rajtolhat az olasz körverseny.”

SZOMBATON RAJTOL A GIRO
Szombaton Bolognából egy kőkemény egyéni időfutammal rajtol a 102. Olasz körverseny, amely három hét alatt és 3520 kilométer megtétele után Veronába érkezik meg – érdekesség, vagy legalábbis szokatlan, hogy idén a záró etap is egy egyéni időfutam lesz majd. Az idei Giróra 22 istálló összesen 218 versenyzője adta le a nevezését, a címvédő Chris Froome ezúttal nem indul, a legnagyobb esélyesként így a két évvel ezelőtti győztes holland Tom Dumoulint, a tavaly a versenyt egészen a 18. szakaszig vezető brit Simon Yatest, a Tour de France-on negyedikként célba érő szlovén Primoz Roglicot, valamint a hazai közönség előtt tekerő ikont, a mindhárom nagy körversenyen diadalmaskodó – a Girót legutóbb 2016-ban megnyerő – Vincenzo Nibalit említhetjük.

Dr. Princzinger Péter, az MKSZ elnöke több alkalommal is utalt rá; a közös munka és az új sportágfejlesztési stratégia eredményei már a következő években láthatók lesznek.
Basso hozzátette: hihetetlenül izgatott a budapesti „Nagy Rajt” miatt, emellett nagyon boldog, hogy sikerült megvalósítani az eleinte csak ötletként indult felvetést. Mivel kétszer is megnyerte a világ egyik legrangosabb kerékpárversenyét, pontosan tisztában van a körülményekkel és a szervezési munkálatokkal, így természetesen igyekszik majd mindenben segíteni a szervezők és a szövetség tengernyi tapasztalatával.

A fénykorában csak a beszédes „Rettegett Iván” néven becézett ikonnak ugyanakkor van egy másik nagy álma is: szeretné, ha csapata is részt vehetne a 2020-as Girón – méghozzá magyar versenyzőkkel kiegészítve!

„Amikor ez az egész felvetődött, elkezdtünk gondolkozni, tervezgetni, álmodozni, és arra jutottunk: az a célunk, hogy a Kometa Cycling Team is feljebb lépjen Történelmet akarunk írni: szeretnénk ott lenni a jövő évi versenyen részt vevő csapatok között, méghozzá a magyar zászló alatt!”

Ehhez adalékként tudni kell, hogy az Olasz körverseny szabályzata lehetőséget ad arra, hogy a rajtot rendező országból egy „másodvonalbeli”, azaz prokontinentális csapat is részt vehessen a versenyen, ezért tulajdonképpen az a távlati cél, hogy a Kométa magyar bejegyzésű „prokonti” csapatként ott lehessen a versenyen, természetesen a legtehetségesebb hazai versenyzőknek is lehetőséget adva.

KITTEL KISZÁLL
Ugyan eddig csapata, a Katyusa-Alpecin is indul az Olasz körversenyen, a német Marcel Kittel nem lesz ott a rajtnál, mivel közös megegyezéssel szerződést bontottak, a 30 éves sprinter határozatlan ideig nem is versenyez.
„Jelenleg képtelen vagyok a legmagasabb szinten edzeni és versenyezni, ezért szünetet tartok és időt szánok magamra. Át kell gondolnom, mik a céljaim és mit szeretnék a jövőben” – mondta Kittel, aki a Tour de France-on 14 szakaszt nyert meg, a Giro d’Italián négyet, a Vuelta a Espanán

„Higgyék el, ez óriási lehetőség és előrelépés lenne a magyar kerékpársportnak is – folytatta a 41 esztendős Basso. – Egyfajta később megtérülő befektetésként is felfogható, hiszen nagyon nagy hatással lehetne a jövő generációjára is, ha a gyerekek azt látnák, magyar versenyzők is ott tekerhetnek egy ekkora eseményen, mint a Giro. Én is, Alberto is azt szeretnénk elérni, hogy a szövetséggel közös utánpótlás-nevelő munkának hála, idővel Magyarország is felkerüljön a nemzetközi kerékpársport térképére, és hiszek abban, hogy ebből a szempontból vízválasztó lesz a jövő évi, budapesti „Nagy Rajt”. De ez ennél is többről szól: az egészséges életmódról, a mozgásról, és nagyon fontos, hogy ezt már egészen a legkisebbektől kezdve el tudjuk érni.”

Ivan Basso ezzel kapcsolatosan nagyszerű hírekkel is szolgált.

Már februárban, a Kometa Cycling Team nagyszabású, spanyolországi sajtóeseményén előrevetítették, hogy a színmagyar istállóval, a Pannon Cycling Teammel való együttműködés nyomán néhány tehetséges hazai fiatal is szerepet kaphat majd a nagy terveket dédelgető csapatnál. Szerencsére nem a levegőbe beszéltek: immár bizonyos, hogy egyik legnagyobb reménységünk, Dina Márton a Kometánál folytatja pályafutását, Karl Ádám és Vas Balázs pedig amolyan „próbaszerződést” (bringás szakzsargonnal: stagiaire-státuszt) kapott, ami év végéig szól – ezt azt jelenti, ha a teljesítményükkel meggyőzik a szakvezetőséget, akkor ők is végleges kontraktust kaphatnak.

Princzinger Péter hozzátette, nagyon büszke arra, hogy a kluboknál folyó színvonalas szakmai munka hatására egyre több magyar versenyzőt igazolnak le nemzetközi, magasan jegyzett csapatok.

„Ezt a munkát kell folytatnunk!” – zárta gondolatait az elnök.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik