Giro: 19 éve nem látott bravúr a centenáriumi versenyen?

Vágólapra másolva!
2017.05.04. 08:47
Elsősorban Vincenzo Nibali és Nairo Quintana versengésére lehet számítani a pénteken rajtoló, 100. Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen.

A kolumbiai versenyző ráadásul nem mindennapi bravúrra készül, ugyanis idei célja a Giro- és Tour de France-győzelem. Erre legutóbb 19 éve volt példa: 1998-ban az azóta elhunyt olasz Marco Pantaninak sikerült. Két évvel ezelőtt a spanyol Alberto Contador tett kísérletet erre a duplázásra, ám az olaszországi diadal után mindössze ötödikként zárt a francia viadalon.

„Magabiztos vagyok, hiszen tavaly két háromhetes körversenyen is versenyben voltam a végső győzelemért, s bár nem nyertem meg mindkettőt, felállhattam a dobogóra” – szögezte le Quintana, aki 2016-ban a Vuelta megnyerése előtt harmadikként zárt a Touron. A 2014-es Giro győztese hozzátette, a lehetőség, hogy a 100. olasz körversenyt nyerheti meg, még vonzóbbá teszi ezt a kihívást.

Quintana igazán elit névsorhoz csatlakozhat, ha megcsinálja a tervét: a belga Eddy Merckx háromszor, az olasz Fausto Coppi, a francia Bernard Hinault és a spanyol Miguel Indurain kétszer-kétszer, míg a francia Jacques Anquetil, az ír Stephen Roche és Pantani egyszer-egyszer győzött ugyanabban az évben a Girón és a Touron.

„Úgy érzem, hogy az állóképességem fejlődött. A kondícióm rendben van, ezért gondolom, hogy itt az idő” – hangsúlyozta a Movistar 27 éves versenyzője, aki idén már győzött a Tirrén-adriai, illetve a valenciai körversenyen.

Quintana legnagyobb riválisa minden bizonnyal a címvédő Vincenzo Nibali lesz.

„Elég veszélyes útvonal, hiszen már három szakaszt követően egy igazi hegy vár ránk. Fantasztikus lenne a rózsaszín trikót viselni ezen a napon, és aztán abban betekerni Messinába” – utalt az Etna megmászására a Bahrain-Merida messinai születésű kerekes, aki harmadik Giro-elsőségére tör a 2013-as és a tavalyi viadal után.

A 32 éves Nibali ötödik diadalára készül a háromhetes viadalokon: 2014-ben a Tourt, 2010-ben pedig a Vuelta a Espanát is megnyerte. Rajta kívül mindössze öten – a belga Eddy Merckx, a spanyol Alberto Contador, az olasz Felice Gimondi, illetve a francia Bernard Hinault és Jacques Anquetil – mondhatják el magukról, hogy mindhárom nagy körversenyen győztek.

A 100. Giro Olaszország húsz régiójából 16-ot érinteni fog, s számos legendás hegyet a viadal történetéből. Így szerepelni fog a programban például Oropa, ahol Pantani diadalmaskodott 1999-ben, illetve a Mortirolo, amelyet a másfél hete tragikus autóbalesetben elhunyt Michele Scarponi emlékének szentelnek. A 2011-es Giro-győztese április 22-én filottranói otthona közelében tréningezett, amikor egy kisteherautó elgázolta. Fabio Aru sérülése után ő lett volna az Asztana első számú versenyzője.

A 22 csapat 198 versenyzőjére 21 szakasz, köztük két egyéni időfutam és 3572.2 kilométer vár a május 28-i, milánói célig. Összesen hét hegyi befutó lesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik