F1: a McLaren egyetlen idény után kivonul a kerékpársportból

Vágólapra másolva!
2020.08.26. 17:45
null
A Bahrain-McLaren csapata idén februárban az UAE Tour (Fotó: AFP)
Egy év után véget ér a Formula–1-es istállót is működtető McLaren tavaly decemberben kötött együttműködése a bahreini országúti kerékpáros World Tour-csapattal.

Három nappal a Tour de France rajtja előtt a Bahrain-McLaren jelentette be, hogy az esztendő végén a McLaren teljes figyelmét visszahelyezi a négykerekű járművekre.

A közel-keleti istálló első embere a 2017-es Touron negyedik helyen záró spanyol Mikel Landa lesz a francia körversenyen. A csapat nem indítja Mark Cavendisht, a brit sprinter eddig harminc szakaszt nyert a világ leghíresebb viadalán, ezzel a belga legenda, Eddy Merckx (34) mögött a második helyen áll az örökrangsorban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik