Csupasport: földbe döngölte a kísérőautó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.10.01. 18:14
A heves esőzés megtizedelte az országúti kerékpáros-világbajnokság férfi mezőnyversenyének bringásait, de Dina Mártont nem a természet ereje, hanem egy figyelmetlen sofőr állította meg.

A szűnni nem akaró eső miatt félórás késéssel indult a yorkshire-i országúti kerékpáros-világbajnokság vasárnapi futama, s már ekkor sejteni lehetett, a versenyzőknek nemcsak egymással, hanem a hamisítatlan észak-angliai időjárással is meg kell küzdeniük. A rajtnál állt két magyar bringás, Dina Márton és Kusztor Péter is, akik nem teljesítették az eső miatt lerövidített, 262 kilométeres távot.

„A rajt előtt húsz perccel tudtuk meg, hogy csúszik a verseny – emlékezett vissza Dina Márton. – A versenyigazgató odajött a rajtvonalhoz, és közölte, az időjárás miatt rövidítettek ugyan a pályán, de emiatt több kört kell tekernünk.”

A vasárnapi futamon 195-en álltak rajthoz az angliai Leedsben, 12 Celsius-fokban és heves esőben, köztük az idei Giro d'Italia győztese, az ecuadori Richard Carapaz, valamint a Vuelta a Espanán első helyen végző szlovén Primoz Roglic.

Dina Márton balesetéről a csupasport.hu weboldalon olvashat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik