NS Hosszabbítás: Kammerer Zoltán harcol az idővel

Vágólapra másolva!
2018.03.09. 19:39
null
Kammerer Zoltán, 2009 (Fotó: Tumbász Hédi)
A Nemzeti Sport szombati számában megjelenő Hosszabbítás-mellékletből ajánljuk:

Szombaton ünnepli a 40. születésnapját a háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Kammerer Zoltán, aki – meglepő vagy sem – dél-afrikai edzőtáborozás során vághatja fel az ünnepi tortáját. Harmincegy éve van vízen… Időközben a bohókás, könnyed, nagyszájú kajakos srácból érett, komoly, sokat megélt férfi lett. Aki most is vállalja a kihívásokat, és a téli időszakban kínlódik a súlyokkal a konditeremben, hogy tavasszal „kipattintva” újra vízre tegye a hajóját, amellyel reményei szerint eljut élete hatodik olimpiájára, a 2020-as tokiói játékokra.

S hogy mi a titka? A Nemzeti Sport szombati, Hosszabbítás című mellékletében Lipiczky Ágnesnek – sok más mellett – elmondja azt is: „Úgy gondolom, annál több nem kell, mint hogy az ember abból él meg, amit imád csinálni. Jó közegben vagyok, sarkítva azt mondhatom: az a munkám negyvenévesen, hogy egészségesen éljek és kockás hasam legyen. Tudom, hogy sokan cserélnének velem, viszont én azt hiszem, senkivel sem cserélnék.”

És a Hosszabbításban még olvashatnak arról is, hogy…

…tíz éve játszották minden idők legjobb teniszmérkőzését, amelyet minden idők legjobb teniszezője, Roger Federer veszített el. A teniszkirály életéről szóló sorozatunk 4. részét Bálint Mátyás jegyzi;

…a kereken 40 éve rendezett duisburgi asztalitenisz Európa-bajnokságon taroltak a magyarok. A közülük is kiemelkedő, három Eb-aranyat szerző Gergely Gáborral Thury Gábor idézte fel a mesés napokat;

…miért van szüksége minden labdarúgónak alkatától, izomzatától függően erőfejlesztésre. A konditerem titkait Babják Bence járta körül többek között a labdarúgó-válogatott erőnléti edzőivel;

…milyen szobrok vitték el az aranyakat a szellemi olimpiákon. A kiváló alkotásokból L. Pap István szemezgetett;

…milyen életet élt a Vasasban játszott egy szezon után a holland Feyenoordnál, a belga Anderlechtnél és a spanyol Betisnél karrierjét kiteljesítő Ladinszky Attila. A hetvenes évek kiváló labdarúgójával Sinkovics Gábor nosztalgiázott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik