Kajak-kenu vk: több mint ezer induló száll vízre Szegeden

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.05.22. 16:30
Ötvennégy ország több mint ezer versenyzője száll vízre a hétvégén a Szeged melletti Maty-éren, a kajakosok és kenusok világkupa-sorozatának harmadik versenyén.

Baráth Etele, a magyar szövetség (MKKSZ) elnöke a csütörtöki, szegedi sajtótájékoztatón elmondta: a teljes magyar élvonal bemutatkozik, a csapat mintegy 60 versenyzőből áll.

Ábrahám Attila főtitkár, a szervezőbizottság elnöke örömét fejezte ki, hogy a hétvégén a versenyzéshez kiváló idő ígérkezik, majd jelezte: a nézők számára ingyenes belépést biztosítanak, és ingyenes buszjárat szállítja őket a pályára.

Storcz Botond vezetőedző szerint az első két világkupa – a milánói és a racicei – eredményei alapján és a nevezési számokból adódóan nagyon nagy csaták várhatók.

„Lehet azt mondani, hogy itt csúcsosodik ki a világkupa-sorozat – mondta. – Mint vendéglátók, mi indulunk a legnagyobb létszámban, minden versenyszámban két egységgel" – tette hozzá, majd kiemelte: a cél, hogy a nemzetek közötti pontversenyt a milánói viadalhoz hasonlóan ezúttal is a magyarok nyerjék meg.

Weisz Róbert, a parakenusok vezetőedzője emlékeztetett rá: tavaly már próbálkoztak a paraverseny megszervezésével, de nem volt elég jelentkező, idén viszont 12 nemzet versenyzői érkeztek Szegedre, mintegy negyven fővel. A magyar csapat tíz versenyzőt indít.

KAJAK-KENU, MAGYAR KERET A SZEGEDI VILÁGKUPÁRA
FÉRFIAK
K-1 5000 M
A-egység: Noé Milán
B-egység: Petrovics Máté
K-1 1000 M (olimpiai szám)
A-egység: Dombvári Bence
B-egység: Schenk Áron
K-1 500 M
A-egység: Dombvári Bence
B-egység: Dudás Miklós
K-1 200 M (olimpiai szám)
A-egység: Tótka Sándor
B-egység: Dudás Miklós
K-2 1000 M (olimpiai szám)
A-egység: Dombi Rudolf, Kökény Roland
B-egység: Petrovics Máté, Gere Bálint
K-2 500 M
A-egység: Dombi Rudolf, Boros Gergely
B-egység: Noé Bálint, Noé Milán
K-2 200 M (olimpiai szám)
A-egység: Molnár Péter, Bán Kristóf
B-egység: Horváth Bence, Szomolányi Máté
K-4 1000 M (olimpiai szám)
A-egység: Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel
B-egység: Noé Bálint, Szalai Tamás, Boros Gergely, Kugler Attila
C-1 5000 M
A-egység: Vajda Attila
B-egység: Sarudi Pál
C-1 1000 M (olimpiai szám)
A-egység: Vajda Attila
B-egység: Kiss Tamás
C-1 500 M
A-egység: Vajda Attila
A-egység: Khaut Kristóf
C-1 200 M (olimpiai szám)
A-egység: Lantos Ádám
B-egység: Nagy Péter
C-2 1000 M (olimpiai szám)
A-egység: Vasbányai Henrik, Mike Róbert
B-egység: Vass András, Varga Dávid
C-2 500 M
A-egység: Vasbányai Henrik, Mike Róbert
B-egység: Szabó Kristóf, Szabó Gábor
C-2 200 M
A-egység: Lantos Ádám, Nagy Péter
B-egység: Khaut Kristóf, Hajdu Jonatán
C-4 1000 M
A-egység: Szabó Kristóf, Viola Viktor, Bodonyi András, Szabó Gábor
B-egység: Devecseri Ádám, Forgó Christopher, Sarudi Pál, Androkity Marcell
NŐK
NK-1 5000 M
A-egység: Csay Renáta
B-egység: Nagy Flóra
NK-1 1000 M
A-egység: Medveczky Erika
B-egység: Csay Renáta
NK-1 500 M (olimpiai szám)
A-egység: Kozák Danuta
B-egység: Kárász Anna
NK-1 200 M (olimpiai szám)
A-egység: Vad Ninetta
B-egység: Tóth Dzsenifer
NK-2 1000 M
A-egység: Szilvásy Nóra, Bodonyi Dóra
B-egység: Nagy Flóra, Farkasdi Ramóna
NK-2 500 M (olimpiai szám)
A-egység: Horváth Noémi, Bodonyi Dóra
NK-2 200 M
A-egység: Szabó Petra, Tóth Dzsenifer
B-egység: Hagymási Réka, Hagymási Anita
NK-4 500 M (olimpiai szám)
A-egység: Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kárász Anna, Vad Ninetta
B-egység: Nagy Flóra, Horváth Alexandra, Hagymási Anita, Farkasdi Ramóna
NC-1 200 M
A-egység: Lakatos Zsanett
B-egység: Balla Virág
NC-2 500 M
A-egység: Lakatos Zsanett, Takács Kincső

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik