Kajak-kenu vk: megvan a magyar válogatott kerete – 47 fős

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.11. 17:29
null
Varga Ádám férfi kajakban ismét összecsaphat 1000 méteren Kopasz Bálinttal (Fotó: Tumbász Hédi)
A magyar válogatott 47 versenyzőből álló kerettel szerepel a két hét múlva rendezendő szegedi kajak-kenu világkupán.

 

A magyar szövetség honlapjának tájékoztatása alapján mind a négy szakágban szerepelnek majd olyan sportolók, akik tavaly világbajnoki címet vagy érmet szereztek a Maty-éren, de helyet kaptak a keretben utánpótláskorú indulók is.

A magyar női kajak szakág nagy visszatérője ezen a viadalon a sportág örökös bajnoka, Bodonyi Dóra lesz. A szolnoki kiválóság tavaly világbajnoki címet szerzett a szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon a négyes tagjaként, valamint egyesben 5000 méteren is. Idén eddig nem versenyzett, a világkupán viszont vízre száll K–1 500 és 5000 méteren, valamint egy új összetételű négyesben is.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány kiemelte, Bodonyi Dóra kisebb sérülésen van túl, amiből mindenképpen ki akart gyógyulni még az olimpiai felkészülés megkezdése előtt.

„A magyar bajnokságot megelőzően még nem érezte magát túl jó formában, ezért abban maradtam vele, hogy ott nem száll vízre, viszont a világkupán két egyest is indul, valamint beül a fiatalokkal a négyesbe” – mondta a szakember.

Férfi kajakban ismét összecsaphat 1000 méteren Kopasz Bálint, valamint a még nála is fiatalabb Varga Ádám, aki a magyar bajnokságon nagy meglepetésre legyőzte a tavalyi év világbajnokát. A csapatban ott lesz a 42 esztendős, háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán is, aki K–2 1000 méteren ezúttal Kulifai Tamással megy párost. A legjobb magyar férfi négyes viszont nem indul az olimpiai távon.

Hüttner hangsúlyozta, a Kuli István, Nádas Bence, Molnár Péter, Tótka Sándor összetételű négyes a múlt héten részt vett egy németországi tesztversenyen, ahol csak néhány centivel kaptak ki a tavaly vb-címet szerző német egységtől. Mivel a világkupán nem lenne kihez mérniük magukat – mert ennek a számnak a legjobbjai nem neveztek a szegedi versenyre –, számukra ez a szezon lezárult.

„Férfi K–4 500 méteren a magyar bajnokság eredményei alapján inkább két új egységet fogunk kipróbálni” – tette hozzá a szövetségi kapitány.

Női és férfi kenuban ellenben minden magyar élversenyző rajthoz áll Szegeden. Balla Virág például az összes számban elrajtol, vagyis egyesben ott lesz 200, 500 és 5000 méteren is, párosban pedig Devecseriné Takács Kincsővel 200 és 500 méteren is szerepel majd. Ebben a két számban ők egyaránt ezüstérmet szereztek a tavalyi vb-n.

Férfi kenuban kipróbálhatja magát a nemzetközi mezőnyben a szezon meglepetéspárosa, vagyis az Adolf Balázs, Fejes Dániel duó. A férfi K–1 1000 méterhez hasonlóan kenu 1000 egyesben is kialakulhat egy komolyabb háziverseny, méghozzá Bodonyi András és Kiss Balázs között. A DVTK kenusa júliusig nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, a dunaújvárosi Kiss Balázs viszont nyerni tudott a magyar bajnokságon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik