Kajak-kenu vb: Túl szerény vagyok, csibésznek kellene lennem! – Csizmadia

PIRCS ANIKÓ (Szeged)PIRCS ANIKÓ (Szeged)
Vágólapra másolva!
2019.08.24. 11:17
null
Csizmadia Kolos 11. lett a vb-n (Fotó: Tumbász Hédi)
Csizmadia Kolos, aki pénteken éppen csak lemaradt az A-döntőről a férfiak olimpiai számában, K–1 200 méteren, a szombati program nyitó számának B-döntőjében a második helyet szerezte meg.

 

– Milyen érzésekkel zárta a világbajnokságot?
– A B-döntőben nyújtott teljesítménnyel és az eredménnyel elégedett vagyok, nem hibáztam, jó érzésekkel fejeztem be a versenyt. A középfutam távolról sem volt ilyen tökéletes: noha azt mondtam, nem zavart meg pénteken az, hogy visszalőtték a rajtot, éjfélig elemezgettem a futamomat, és arra jutottam, hogy sajnos megzavart. Kettőt hibáztam, egyet a rajtban, egyet pedig a végén, mert nem jól rúgtam be a hajót – ha csak az egyiket rontom el, megvan az A-döntő.

– Az előfutam után említette, fontos lesz, hogy ne stresszeljen rá a versenyre. Hogyan hatott önre a hazai pálya?
– Ami esetleg zavaró lehetett volna, azt ki tudtam zárni, bár arra nem lehetett nem odafigyelni, ahogy magyar nyelven vezetik fel a futamot és mutatják be a versenyzőket. A magyar szurkolók előtt viszont fantasztikus élmény kajakozni.

– Mi hiányzik még a versenyzéséből?
– A rutin. Huszonhárom évesen nincs még kellő tapasztalatom a nemzetközi mezőnyben, de általában véve sem vagyok még rutinos. És kellene egy jó adag csibészség is! Túl szerény vagyok, és küzdök ezzel már egy ideje. Ott van a csapattársam, Dudás Miklós, olyan jó lenne eltanulni tőle egy kis lazaságot!

– A folytatásban a K–1 200 méter lesz a fő száma?
– Jövőre mindenképpen, de utána szeretnék az ötszáz méteres távra váltani.

Ez történt még:

A kenus Nagy Bianka a C–1 200 méter B-döntőjében az első helyen zárt.

„Tizenkilenc évesen a B-döntős szereplés volt a realitás, kihoztam a versenyemből a maximumot. Az utolsó versenynapra megvalósult, amit kívántam, a szembeszelet. Bár az is igaz, hiába fújt volna ebből az irányból pénteken is, akkor sem tudok A-döntőbe jutni, mert van kilenc olyan kenus a női mezőnyben, aki egyértelműen jobb nálam. Az előnyük azonban nem behozhatatlan, egy karnyújtásnyi távolságra vagyok tőlük. Hatalmas élményként marad meg bennem a világbajnokság, az előfutamban a legjobbamat eveztem, és megvalósult, amit 2011-ben szurkolóként a lelátón ülve megálmodtam: versenyeztem a következő szegedi vébén.”

Bodonyi András a C–1 500 méter B-döntőjében az ötödik helyet szerezte meg.

A férfi kenusok olimpiai számában, C–2 1000 méteren a Kiss Balázs, Mike Róbert kettős harmadikként ért célba a B-döntőben.

„A végén már nem én húztam, hanem a közönség. Ezért is éreztem kötelességemnek, hogy Dóri Bence kiesése után beugorjak a párosba, hogy legyen ebben a számban is magyar egység a hazai világbajnokságon. Különösebb elvárásaim nem voltak az eredményt illetően. Látni kell, hogy az utóbbi időben rettentően felgyorsult, besűrűsödött a mezőny, és más technikával, nagyobb fordulatszámon is evez. Ezt szem előtt tartva kell a jövőben a párosoknak készülniük” – mondta a 35 éves Mike Róbert, megjegyezve, a vb-n a hatodik futamát teljesítve már érzi a korát.

Kiss Balázs hozzátette: a középfutamra már túltette magát a történteken, a kényszerű párcserén, utána azonban azt kellett feldolgoznia, hogy nem sikerült A-döntőbe jutniuk.

„Nekem olyan forgatókönyv nem létezett, hogy nem jutunk az A-döntőbe, még az előzmények után sem. Valóban nagyon átalakult a férfi páros mezőnye, már nem elég az eredményességhez, hogy két jó és rutinos kenus összetétel, és megoldja, csettintésre nem lehet olyan időeredményeket evezni, amelyekre a legjobbak ma képesek.”

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja:Pircs Anikó, Lipiczky Ágnes, Koncz György (fotó), Tumbász Hédi (fotó), Pusztai Viola (videó)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik