Kajak-kenu vb: „Ha edzésen evezünk hasonlóan, azt mondjuk, jó volt, de itt...”

PIRCS ANIKÓ, BORBÉLY LÁSZLÓ (Racice)PIRCS ANIKÓ, BORBÉLY LÁSZLÓ (Racice)
Vágólapra másolva!
2017.08.25. 13:53
null
Kenupárosunk középdöntőbe jutott 1000 méteren (Fotó: Földi Imre)
Mint ismert, péntek délelőtt a férfi 1000 méteres kajaknégyesünk magabiztos versenyzés után futamelsőként jutott be a döntőbe a racicei kajak-kenu világbajnokságon, ahogyan a női 500-as egységünk is. Szintén készülhet a vasárnapi finálékra a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám kenukettes és a Hagymási Réka, Szabó Ágnes kajakpáros, valamint Bodonyi Dóra is. A Korisánszky Dávid, Mike Róbert kenukettes, Lucz Dóra, Horváth Bence, Devecseriné Takács Kincső, Fekete Ádám, Kopasz Bálint és a férfi 500 méteres kajaknégyes is az elődöntőben folytatja.

 

A plovdivi Európa-bajnokságon aranyérmet szerző Lucz Dóra a női K–1200 méteres viadal előcsatározásai során a második lett az elképesztő pályát teljesítő Lisa Carrington mögött – ebben a számban csak az elődöntőbe lehetett bejutni, ezt mindketten könnyedén megtették.

„Nagy élmény volt az új-zélandi klasszis Lisa Carrington ellen versenyezni, érzékeltem a mozgását mellettem, de igyekeztem csak a saját pályámra koncentrálni. Egy hosszú szezon végén vagyunk, de nem vagyok fáradt, egész évben úgy készültem, hogy a világbajnokság lesz az év fő versenye és Racicében kell csúcsformában lennem” – mondta a második helyen továbbjutó Lucz Dóra.

A férfi C–2 1000 méter előfutamában Korisánszky Dávid, Mike Róbert egység megfontolt kezdést követően erősebb második 500-at teljesítve a második helyet megszerezve a középdöntőbe jutott.

„Úgy álltunk rajthoz az előfutamban, hogy nyerni akarunk, és egyből bejutni a döntőbe. Nem sikerült, de nem vagyunk kétségbe esve, miután egy kenunagyhatalom rendkívül erős párosa mögött lettünk másodikak. Bármivel próbálkoztunk, az oroszok azonnal reagáltak rá. Nézzük pozitívan a történteket: a középfutam esélyt kínál arra, hogy javítsunk a pályánkon. Van is min dolgozni, az előfutamnak nem volt olyan része, amelyben a közepes színvonalnál jobban teljesítettünk volna. Ha edzésen evezünk hasonlóan, azt mondjuk, megvolt, jó volt, de egy világbajnokságon világszínvonalat kell hozni. Gond nincs: képesek vagyunk rá!”
– vélekedett Korisánszky Dávid.

Horváth Bence
a saját futamát magabiztosan megnyerve jutott elődöntőbe a férfi K–1 200 méteren.

Tipikus első pálya volt az előfutam, hozzávetőlegesen nyolcvan százalékos teljesítményt nyújtottam, és nagyon nem esett jól. A sprintszám egyik nehézsége, hogy nem érzékelem, mit csinálnak az ellenfelek. A végén a szemem sarkából láttam, hogy nem jön senki, így kicsit kiengedtem, azonban ha visszavesz az ember, billegni kezd a hajó. Ami a folytatást illeti: kétszáz méteren nem lehet jósolgatni, egyet ígérhetek: ki fogom hozni magamból a maximumot” – mondta Horváth Bence.

Hajdu Jonatán szerint voltak apró hibák (Fotó: Földi Imre)
Hajdu Jonatán szerint voltak apró hibák (Fotó: Földi Imre)


Az Eb-bronzérmes Hajdu Jonatán, Fekete Ádám kenukettős egyből a döntőbe jutott a harmadik helyével.

„A rajtunk nem sikerült jól, mert én nagyon belehúztam. Száz méterig aztán jól ment a hajó, utána azonban valami miatt szétesett, majd próbálunk rájönni, hogy mi a probléma. Az Európa-bajnokság óta sokat fejlődött az egységünk, de apró hibák még mindig jelentkeznek, amelyeken javítani kell. A lényeg, hogy célunkat, hogy az első háromban, azaz döntős szereplést érő helyen végezzünk, teljesítettük” – mondta Hajdu Jonatán.

A Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Ceiner Benjámin, Pauman Dániel összetételű négyes futamgyőztesként jutott be a K–4 1000 méter döntőjébe.

„A táv második felében azért rá kellett egy kicsit kapcsolni. Azt beszéltük meg a srácokkal, hogy szeretnénk azért egy jó erős pályát menni. Van 49 óránk a vasárnapi döntőig, bízom benne, hogy helyt tudunk állni, és egy éremmel hazatérni” – mondta Tóth Dávid az előfutam után. A medália fényességét nem akarta latolgatni, úgy érzi, benne van a levegőben a legszebb is, de erre majd vasárnap reggel szeretne visszatérni.

A másik előfutamban két egység, a spanyol és az ausztrál is 2:48 percet ment, de még a harmadik németek (2:55.872) ideje is jobb volt, mint a mieink győztes ideje (2:56.489).

„Nem kell vele foglalkozni, mert beszéltünk az edzőinkkel, ők lemérték mindkét futamot, és az ő elmondásuk alapján kijelenthetem, hogy nem túl pontos itt az időmérés. A tegnapi nap folyamán is hallottunk olyat, hogy voltak pontatlanságok, úgyhogy annyira nem adunk erre a hét-nyolc másodperces különbségre, szerintem jóval kevesebb lehetett a két futam közötti valós időkülönbség. Úgyhogy szerintem kiélezett csata lesz vasárnap” – válaszolta Tóth, aki hozzátette, jobban örülne neki, ha a reggel tapasztalt kifejezetten hűvös idő helyett egy kicsit melegebb lenne a döntő ideje alatt.

„Jobban örülnék, ha egy 25 fokos, napsütéses időben versenyezhetnénk vasárnap.”

Az Eb-győztes Nádas Bence, Tótka Sándor, Molnár Péter, Mozgi Milán kajaknégyesnek csak az elődöntőbe jutást lehetett ma kiharcolnia, ez pedig nem okozott gondot.

„Miután nagyon lassan indítanak ezen a versenyen, újítottunk kicsit a starton: a megszokotthoz képest később tettük fel a lapátot – nem jött be, elhibáztuk a rajtot. Nyerni akartunk, és azt hittük, most még tudunk egy kicsit tartalékolni, de nem tudtunk, maximális pályát kellett mennünk. A folytatás ennél csak jobb lehet” – mesélt az 500 méteres futamról Tótka Sándor.

A női 500-as kajaknégyesnek viszont volt lehetősége döntőbe kerülni, a Takács Tamara, Medveczky Erika, Fazekas-Zur Krisztina, Vad Ninetta egység pedig megszerezte az ehhez szükséges első helyet.

„Jól rajtoltunk és az utazó szakaszban is eltaláltuk a megfelelő tempót. Kétszáz méternél indítottunk egyet, amivel sikerült elhúznunk a többiektől, újabb indításra ezután már nem volt szükség, a végében pedig még maradt. Összességében sikerült megvalósítanunk, amit előzetesen a parton megbeszéltünk” – nyilatkozta Takács Tamara.

„A gyógyszerek mellé vitaminbombákat is kaptam, ami sokat segített, de a legtöbbet az jelentett, hogy egyhuzamban tizenkét órát tudtam aludni. Új emberként ébredtem péntek reggel. Jól éreztem magam a hajóban, jólesett, hogy a lányok bíztak bennem, a többiek lendülete engem is vitt előre. A vasárnapi fináléra százszázalékos leszek! – mondta ezt már Medveczky Erika, aki arra is kitért, lelkileg hogyan sikerült feldolgoznia a történteket. – Igyekeztem nem sokat rágódni rajta, hanem előre nézni, és próbáltam az edzőm, Csipes Ferenc pozitív hozzáállásából meríteni. Végül is a történtekkel együtt is fantasztikus szezonom van, amelyben kiderült, hogy tudok 1:46-os időt kajakozni – kár, hogy ezt pont a vébédöntőben nem tudom megmutatni. Kárpótlást adna, ha a másik két számban, a négyessel ötszázon és ezer méter párosban sikerülne szép eredményt elérni.”

A bulgáriai kontinensviadalon 1000-en és 5000-en is aranyérmes Bodonyi Dóra az előbbi szám előfutamában túl nagy előnyt adott Alcye Burnettnek és így az első helyet nem tudta megszerezni – ezzel együtt ő is a döntőbe jutott.

„Nem vagyok boldog... Nyerni akartam. Taktikailag úgy építettük fel a pályát, hogy a táv eleje kicsit lassabb, a végét azonban megnyomom. Bevallom, meglepett, hogy ennyire jól ment az ausztrál lány, és hogy nem tudtam beérni. A futam tanulsága, hogy nem szabad így elengedni az ellenfeleket, a döntőben a második kétszázötvenen nagyon oda kell figyelni.”

KAJAK-KENU VILÁGBAJNOKSÁG, RACICE, CSEHORSZÁG

FÉRFI K–4 1000 M
2. ELŐFUTAM
1. Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Ceiner Benjámin, Pauman Dániel 2:56.489 – bejutott a vasárnapi A-döntőbe

FÉRFI C–2 1000 M
2. ELŐFUTAM
1. Viktor Melantyev, Vlagyiszlav Csebotar (Oroszország) 3:36.336 – bejutott a vasárnapi A-döntőbe
2. Korisánszky Dávid, Mike Róbert 3:38.325 – bejutott a szombati elődöntőbe

NŐI K–1200 M
1. ELŐFUTAM

1. Lisa Carrington (Új-Zéland) 40.222
2. Lucz Dóra 41.077 – bejutott a szombati elődöntőbe

FÉRFI K–1200 M
1. ELŐFUTAM

1. Horváth Bence 34.428 – bejutott a szombati elődöntőbe

NŐI C–1200 M
2. ELŐFUTAM

1. Devecseriné Takács Kincső 49.056 – bejutott a szombati elődöntőbe

FÉRFI C–2200 M
1. ELŐFUTAM

1. Ivan Stil, Alekszander Kovalenko (Oroszország) 36.338 – bejutott a vasárnapi A-döntőbe
...3. Hajdu Jonatán, Fekete Ádám 37.304 – bejutott a vasárnapi A-döntőbe

NŐI K–2200 M
2. ELŐFUTAM

1. Hagymási Réka, Szabó Ágnes 37.403 – bejutott a vasárnapi A-döntőbe

FÉRFI C–1500 M
1. ELŐFUTAM

1. Martin Fuksa (Csehország) 1:49.947 – bejutott a vasárnapi A-döntőbe
...3. Fekete Ádám 1:52.475 – bejutott a mai elődöntőbe

FÉRFI K1500 M
2. ELŐFUTAM

1. Kopasz Bálint 1:39.024 – bejutott a mai elődöntőbe

FÉRFI K–4500 M
3. ELŐFUTAM

1. Dejan Pajics, Vladimir Torubarov, Ervin Holpert, Stefan Vekics (Szerbia) 1:20.761
2. Nádas Bence, Tótka Sándor, Molnár Péter, Mozgi Milán 1:21.344 – bejutott a szombati elődöntőbe

NŐI K–4500 M
1. ELŐFUTAM

1. Takács Tamara, Medveczky Erika, Fazekas-Zur Krisztina, Vad Ninetta 1:31.961 – bejutott a vasárnapi A-döntőbe

NŐI K–1 1000 M
1. ELŐFUTAM

1. Alyce Burnett (Ausztrália) 3:54.232– bejutott a vasárnapi A-döntőbe
2. Bodonyi Dóra 3:54.404– bejutott a vasárnapi A-döntőbe

 


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik