Kajak-kenu vb: „Négyszáznál szólt Sanyi, hogy lejjebb vehetünk a tempóból”

PIRCS ANIKÓ, BORBÉLY LÁSZLÓ (Racice)PIRCS ANIKÓ, BORBÉLY LÁSZLÓ (Racice)
Vágólapra másolva!
2017.08.24. 13:18
null
A Nádas Bence, Tótka Sándor kettős a legjobb idővel jutott be a szombati döntőbe K–2 500 méteren (Fotó: Földi Imre)
Mint ismert, nagyszerűen kezdtek a magyar párosok a racicei kajak-kenu világbajnokságon, a csütörtök délelőtti programban a Balla Virág, Devecserinél Takács Kincső (női C–2 500 m), a Korisánszky Dávid, Mike Róbert (férfi C–2 500 m), a Balaska Márk, Birkás Balázs (férfi K–2 200 m), a Nádas Bence, Tótka Sándor (férfi K–2 500 m), a Takács Tamara, Vad Ninetta (női K–2 500 m) és a Farkasdi Ramóna, Medveczky Erika (női K–2 1000 m) duó is kiharcolta a döntőbe jutást.

 

Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső Európa-bajnokhoz illő módon rögvest bejutott a szombati fináléba. Mindez nem jelenti azt, hogy nem voltak váratlan dolgok párosunk számára csütörtökön délelőtt.

„Egész évben negyven fokban versenyeztünk, meglehetősen szokatlan volt a reggeli hidegben zajló előfutam. Reggel, amikor fölkeltünk, igencsak meglepődtünk a kilenc fok láttán” – adott helyzet- és időjárás-jelentést a futam után Balla Virág.

Női kenupárosunknak aztán futam közben egy újabb váratlan történéssel kellett szembesülnie: a japán egység fél távnál feljött a mieinkre.

„Emiatt módosítottunk kicsit az eltervezett taktikán – vette át a szót Devecseriné Takács Kincső. A futam közepén lendületesebben kellett húzni, de összességében megvalósítottuk a nyitó nap délelőttjén, amit szerettünk volna.”

Korisánszky Dávid és Mike Róbert futamharmadikként jutott a C–2500 méteres döntőjébe.

„Jól rajtoltunk az előfutamban, a táv közepén azonban kevésbé sikerült tartani a feszességet, a végén pedig mi is kíváncsian vártuk, hányadik helyen értünk célba – summázta a C–2500 méter előfutamát Korisánszky Dávid. Örülök, hogy ötszázon is indultunk, ahogyan annak is, hogy a rövidebb táv futamát az ezerméteres verseny előtt rendezik. Így egyrészt nem kell a fő versenyünkbe fejest ugrani, ha egy világbajnokság kapcsán lehet így fogalmazni: az ötszáz egy jó bemelegítő tanpálya. Emellett meggyőződésem, hogy az ötszázzal kiválóan rá lehet gyorsítani az egy kilométeres távra.”

Mike Róbert megjegyezte, első nap, az ötszáz méter neki nem tud jólesni.

„Én ezres kenus vagyok, ötszázon úgy érzem, hogy kapkodni, sietni kell. A lényeg, hogy bent vagyunk a döntőben. Nekem egyébként nem volt gondom a hűvös idővel, sőt, én ebben szeretek versenyezni. A versenypálya kiváló, mint mindig, jó kis szembe széllel.”

Hozzájuk hasonlóan biztosan döntős már az Európa-bajnok kajakpárosunk, Balaska Márk és Birkás Balázs magabiztosan utasította maga mögé a teljes mezőnyt 200-on.

„A rajtban nagyon sokáig ki kellett várni, ami nekünk kicsit szokatlan, de ezzel együtt nem volt gond a gyorsulásunkkal, sikerült összesítésben a legjobb időt kajakoznunk”
– értékelt Birkás Balázs.

Balaska Márk kiemelte, a felkészülés során egész évben arra helyezték a hangsúlyt, hogy minél rövidebb idő alatt tudjanak a maximális sebességükre gyorsulni.

„Harminc-negyven méternél ez már megvolt – folytatta Balaska. – Apróbb hibák voltak az előfutamunkban, de ez kívülről nézve nem látható, a szombati fináléra ezeket is kijavítjuk.”

A kajakosok egyetértettek abban, hogy a fináléban is kiegyeznének az előfutambeli helyezésükkel, ugyanakkor figyelmeztettek: „a kétszáz méter egy igazi lutri, ahol bármi megtörténhet”.

A szintén kontinensbajnok Nádas Bence, Tótka Sándor duónak még az is bőven belefért, hogy a táv végén teljesen kiengedjenek, így sem forgott veszélyben a finálé.

„Jó formában érkeztünk a vébére, egy jó pályát akartunk teljesíteni, és az előfutamból egyből a döntőbe jutni – sikerült” – summázta a stégen futamukat Tótka Sándor.

Párostársa, Nádas Bence bővebben is kifejtette taktikájukat.

„Azzal a céllal álltunk rajthoz, hogy addig evezünk maximális sebességen, amíg úgy látjuk, szükséges. Négyszáz méternél szólt Sanyi, hogy lejjebb vehetünk a tempóból, de csak annyira engedtünk ki, hogy az egyhajónyi előnyünk megmaradjon. Ahol lehet, spórolni kell az erővel, az olimpiai versenyszámban, a négyesek ötszáz méteres futamában erre már nem lesz lehetőség.”

Takács Tamara és Vad Ninetta remek pályát ment (Fotó: Földi Imre)
Takács Tamara és Vad Ninetta remek pályát ment (Fotó: Földi Imre)


Takács Tamara és Vad Ninetta 500-on a táv második felében állva hagyta az ellenfeleket, de előbbi elmondása szerint nem adtak ki magukból még mindent.

„Elég nagy fölénnyel nyertünk, bár nem a legerősebb futamunk volt. A rajt előtt kerestem a spanyolokat, hogy ők majd kemény ellenfelek lesznek, aztán kiderült, hogy nincsenek is a mi futamunkban
– mondta nevetve Takács Tamara. – Közben Ninetta nyugtatott, adta a jó tanácsokat, aztán a végén hoppolt egyet, és akkor elmentünk a mezőnytől látványosan.”

„Olyan kilencven százalékosnak mondanám a pályánkat, a végében azért hagytunk még sokat, nem akartuk teljesen kicsinálni magunkat. Első pályának jó volt” – tette hozzá az első felnőtt világbajnokságán részt vevő sportoló, aki elmondta a „tüdejük leégett”, ahogyan az az első futamoknál lenni szokott.

KAJAK-KENU VILÁGBAJNOKSÁG, RACICE, CSEHORSZÁG
NŐI C–2500 M
3. ELŐFUTAM

1. Balla Virág, Takács Kincső 2:05.561 perc – bejutott a szombati döntőbe

NŐI K–1500 M
2. ELŐFUTAM
1. Jelena Anyusina (Oroszország) 1:55.250

3. Medveczky Erika 1:55.822 – bejutott a mai elődöntőbe

FÉRFI C–2500 M
1. ELŐFUTAM

1. Viktor Melantyev, Ivan Stil (Oroszország) 1:42.516

3. Korisánszky Dávid, Mike Róbert 1:43.788 – bejutott a szombati döntőbe

FÉRFI K–1 1000 M
5. ELŐFUTAM
1. Aleh Jurenja (Fehéroroszország) 3:36.003
2. Kopasz Bálint 3:37.853 – bejutott a mai elődöntőbe

FÉRFI C–1 1000 M
1. ELŐFUTAM

1. Sebastian Brendel (Németország) 3:58.788 – bejutott a szombati döntőbe

3. Vasbányai Henrik 4:00.166 – bejutott a mai elődöntőbe

FÉRFI K–2200 M
1. ELŐFUTAM

1. Balaska Márk, Birkás Balázs 32.061 – bejutott a szombati döntőbe

FÉRFI C–1200 M
3. ELŐFUTAM

1. Zaza Nadiradze (Grúzia) 39.986 – bejutott a szombati döntőbe

4. Hajdu Jonatán 42.330 – bejutott a mai elődöntőbe

FÉRFI K–2500 M
3. ELŐFUTAM

1. Nádas Bence, Tótka Sándor 1:30.343 – bejutott a szombati döntőbe

NŐI K–2500 M
1. ELŐFUTAM

1. Takács Tamara, Vad Ninetta 1:42.072 – bejutott a szombati döntőbe

NŐI K–2 1000 M
2. ELŐFUTAM

1. Farkasdi Ramóna, Medveczky Erika 3:49.637 – bejutott a szombati döntőbe

FÉRFI K–2 1000 M
3. ELŐFUTAM
1. Milenko Zsorics, Marko Tomicsevics (Szerbia) 3:17.241
2. Hufnágel Tibor, Ilyés Róbert 3:18.45 – bejutott a mai elődöntőbe

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik