Öt arany és tíz érem a magyar termés a kajak-kenu vb-n

BORBÉLY LÁSZLÓ, PIRCS ANIKÓ (Racice)BORBÉLY LÁSZLÓ, PIRCS ANIKÓ (Racice)
Vágólapra másolva!
2017.08.27. 11:57
null
Női kajaknégyesünk aranyérmes lett Racicében (Fotó: Földi Imre)
A recicei kajak-kenu világbajnokság vasárnap délelőtti döntőiben a Hagymási Réka, Szabó Ágnes kajakkettős és a női kajaknégyes is első helyen végzett. Ezüstérmes lett a férfi 1000-es kajaknégyes és Horváth Bence, Devecseriné Takács Kincső és a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám kenupáros pedig bronzot nyert. A délutáni 5000-es finálékban ráadásul még Bodonyi Dóra is aranyérmet szerzett, így a magyar küldöttség öt arannyal és tíz éremmel fejezte be a világbajnokságot.

 

Az újabb esti esőzések után festői köd telepedett reggelre a racicei pályára, de az idő folyamatosan tisztult, és a futamok kezdetére már fel is szállt.

A mai napon elsőként az Európa-bajnok Nádas Bence, Tótka Sándor, Molnár Péter, Mozgi Milán kajaknégyes állt a rajthoz, kisebb meglepetésre csak a B-döntőben. Az egység jól kezdte a futamot 240 méternél még vezetett is, de végül csupán a hatodik lett.

A másik magyar B-döntős, az ujjsérüléssel versenyző Kopasz Bálint a rajtot ma sem tudta tökéletesen elkapni a zúzódása miatt, viszont folyamatosan jött fel, és végül egy hajóhosszal nyert 500 méteren, méghozzá nagyszerű idővel, 1:38.335 perccel.

MEGVAN AZ ELSŐ VASÁRNAPI ÉREM. A nap első aranyfutamában a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Ceiner Benjámin, Pauman Dániel felállású 1000-es kajaknégyes révén voltunk érdekeltek. Az ausztrálok hamar élre álltak a futamban, a mieink pedig a második helyen haladtak 250 méternél. Ötszáznál egy kicsit még közeledtek a riválisok, 750-nél viszont ez a két csapat már jócskán ellépett a többiektől, csak az maradt kérdés, kinek a hajrája lesz jobb. Nos, végül, ha nem is sokkal, de az ausztrálok értek be előbb, gyakorlatilag 100 métertől kezdve végig vezetve nyerték meg az aranyérmet.

A férfi ezres kajaknégyes ezüstöt szerzett (Fotó: Földi Imre)
A férfi ezres kajaknégyes ezüstöt szerzett (Fotó: Földi Imre)


A Vasbányai Henrik, Varga Dávid, Sarudi Pál, Kiss Tamás kenunégyes a táv első felében a hatodik-hetedik helyen haladt, majd fokozatosan kezdte ledolgozni hátrányát és végül a negyedik lett.

Az Európa-bajnok Bodonyi Dóra 500-ig még a harmadik helyen haladt a K–1 döntőjében, de ezt követően már nem tudott újítani, és az ötödik helyen végzett. Az első hely egy pillanatig sem volt kérdéses, az ausztrál Alyce Burnett már az előfutamban is rettenetesen bekezdett, ezt ma is megismételte, és simán megnyerte a versenyt.

A Korisánszky Dávid, Mike Róbert duó a hajráig a nyolcadik helyen haladt, végül a kilencedik lett a kenupárosok között. A versenyt 750-ig a Victor Mihalachi, Leonid Carp román kettős vezette, de a hajrára teljesen elkészültek erejükkel, és négyen is megelőzték őket – az aranyat nagy csatában a németek nyerték meg.

A női kajak K–1 200 méteres döntőjét a favorit Lisa Carrington simán megnyerte, az Európa-bajnok Lucz Dóra a táv elején a harmadik helyen haladt, de a végjáték nagyon nem jött össze neki, a nyolcadik lett.

ÚJABB EZÜST. A férfi mezőnyben Horváth Bence ezüstöt szerzett. Az előcsatározások során szenzációsan versenyző magyar a papírormának megfelelően a brit Liam Heathszel vívott nagy csatát, de utóbbi nem engedte ki a kezéből a vezetést.

VAN MÁR BRONZ IS! A táv maradt, a nem és a szakág változott, az érmes hely nem. Devecseriné Takács Kincső a kenusok mezőnyében harmadik lett, az aranyat a tegnapi futamát több mint két másodperccel megnyerő kanadai Laurence Vincent-Lapointe kaparintotta meg.

SŐT KETTŐ IS. A Hajdu Jonatán, Fekete Ádám C–2 páros óriási hajrával jött fel a dobogóra – sőt nem sokon múlt az sem, hogy második helyen végezzenek a mieink.

OTT AZ ARANY! Méghozzá mekkora arany! A Hagymási Réka, Szabó Ágnes kajakkettős végig jól állt a fináléban, és centikkel megelőzte végül az olasz párost.

Férfi K–1 500 méteren pedig „felrobbant” a lelátó, Josef Dostál a végén senkitől sem zavartatva aranyérmet szerzett a cseheknek, majd lendületből kiugrott hátra a hajóból. Kopasz Bálint B-döntős ideje bronzot ért volna itt, sérült ujjal is csak egy tizeddel volt lassabb az ezüstérmesnél.

Belelendültek a csehek, Martin Fuksa sikerével ért véget a C–1 500-as döntője. A percekkel korábban bronzot szerző Fekete Ádám egyéniben nem tudott ismételni, a többiektől lemaradva a kilencedik lett.

Aranyosak, nem?! (Fotó: Földi Imre)
Aranyosak, nem?! (Fotó: Földi Imre)



MEGVAN A MÁSODIK VASÁRNAPI ARANY IS! A női K–4 500 méteres döntőjében a Takács Tamara, Medveczky Erika, Fazekas-Zur Krisztina, Vad Ninetta négyes nem kapta el túl jól a rajtot, de 200 méternél már az élen járt, és bár a németek alaposan megszorították a hajrában a mieinket, végül magyar arany született – az első az olimpiai számokban.

Ezzel átmenetileg megelőztük a németeket az éremtáblázaton, de gyorsan jött a válasz, a férfi K–4 500-as döntőjében a sokáig vezető spanyolokat simán lehajrázták, így megszerezték az ötödik aranyukat.

DÉLUTÁNI PROGRAM

Bodonyi Dóra aranyérmet szerzett! A magyar versenyző már a verseny elején a vezető bolyba került, és bár az ötös csapat idővel háromra fogyott, egy felzárkózás után ismét összerázódott a mezőny. Emiatt kiesett a dán Emma Jörgensen, mivel beakadt a lapátja egy vetélytársa csónakjába.

Az utolsó kör elején a német Tabea Medert próbált ellépni a mezőnytől, egy hajónyi előnyre tett szert az addig vezető Bodonyival szemben, de a magyar versenyző tudott újítani, és a hajrára már ő érkezett meg közel ekkora előnnyel. A hajrában mindketten mindent beleadtak, de Bodonyi előnye kitartott, az Eb után a vb-n is megszerezte az aranyat!

A férfiaknál Sebastian Brendel és Fernando Pimenta nyert aranyat a leghosszabb távon, kenuban Varga Dávid a hatodik lett, kajakban a 2000-nél még vezető Noé Bálint a 18.


KAJAK-KENU VILÁGBAJNOKSÁG, RACICE, CSEHORSZÁG

DÉLELŐTTI PROGRAM


FÉRFI K–4500 M
B-DÖNTŐ

1. Ryan Cochrane, Marshall Hughes, Pierre-Luc Poulin, Maxence Beauchesne (Kanada) 1:20.738
...6. Nádas Bence, Tótka Sándor, Molnár Péter, Mozgi Milán (Magyarország) 1:21.932

FÉRFI K–1500 M
B-DÖNTŐ

1. Kopasz Bálint (Magyarország) 1:38.335

FÉRFI K–4 1000 M
A-DÖNTŐ
1. Kenny Wallace, Jordan Wood, Riley Fitzsimmons, Murray Stewart (Ausztrália) 2:50.576
2. Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Ceiner Benjámin, Pauman Dániel (Magyarország) 2:50.931
3. Kai Spenner, Lukas Reuschenbach, Kostja Stroinski, Gecső Tamás(Németország) 2:53.146

FÉRFI C–4 1000 M
A-DÖNTŐ

1. Sebastian Brendel, Stefan Kiraj, Jan Vandrey, Conrad Scheibner (Németország) 3:14.893
2. Piotr Kuleta, Marcin Grzybowski, Tomasz Barniak, Wiktor Glazunow (Lengyelország) 3:16.798
3. Denisz Kamerilov, Vitalij Vergelesz, Eduard Semetilo, Denisz Kovalenko (Ukrajna) 3:17.198
4. Vasbányai Henrik, Varga Dávid, Sarudi Pál, Kiss Tamás (Magyarország) 3:18.623

NŐI K–1 1000 M
A-DÖNTŐ

1. Alyce Burnett (Ausztrália) 3:55.971
2. Karin Johansson (Svédország) 3:58.181
3. Rachel Cawthorn (Nagy-Britannia) 3:59.036
...5. Bodonyi Dóra (Magyarország) 4:01.786

FÉRFI C–2 1000 M
A-DÖNTŐ

1. Peter Kretschmer, Yul Oeltze (Németország) 3:31.613
2. Serguey Torres Madrigal, Fernando Jorge Enríquez (Kuba) 3:31.955
3. Viktor Melantyev, Vlagyiszlav Csebotar (Oroszország) 3:33.123
...9. Korisánszky Dávid, Mike Róbert (Magyarország) 3:37.939

NŐI K–1200 M
A-DÖNTŐ

1. Lisa Carrington (Új-Zéland) 38.433
2. Emma Jörgensen (Dánia) 38.996
3. Spela Ponomarenko Janic (Szlovénia) 39.564
3. Milica Sztarovics (Szerbia) 39.564
...8. Lucz Dóra (Magyarország) 39.801

FÉRFI K–1200 M
A-DÖNTŐ

1. Liam Heath (Nagy-Britannia) 33.733
2. Horváth Bence (Magyarország) 34.070
3. Aleksejs Rumjancevs (Lettország) 34.439

NŐI C–1200 M
A-DÖNTŐ

1. Laurence Vincent-Lapointe (Kanada) 45.478
2. Oleszja Romaszenko (Oroszország) 46.136
3. Devecseriné Takács Kincső (Magyarország) 47.178

FÉRFI C–2200 M
A-DÖNTŐ

1. Ivan Stil, Alekszandr Kovalenko (Oroszország) 36.088
2. Michal Marek Lubniewski, Arsen Sliwinski (Lengyelország) 36.673
3. Hajdu Jonatán, Fekete Ádám (Magyarország) 36.762

NŐI K–2200 M
A-DÖNTŐ

1. Hagymási Réka, Szabó Ágnes (Magyarország) 37.445
2. Susana Cicali, Francesca Genzo (Olaszország) 37.508
3. Angela Hannah, Hannah Brown (Nagy-Britannia) 37.993

FÉRFI K–1500 M
A-DÖNTŐ

1. Josef Dostál (Csehország) 1:36.520
2. René Holten Poulsen (Dánia) 1:38.267
3. Oleh Kuharik (Ukrajna) 1:38.483
...10. Kopasz Bálint (Magyarország) – B-döntő 1. 1:38.335

FÉRFI C–1500 M
A-DÖNTŐ
1. Martin Fuksa (Csehország) 1:49.725

2. Carlo Tacchini (Olaszország) 1:50.309
3. Makszim Pjatru (Fehéroroszország) 1:50.583
...9. Fekete Ádám (Magyarország) 1:56.693

NŐI K–4500 M
A-DÖNTŐ

1. Takács Tamara, Medveczky Erika, Fazekas-Zur Krisztina, Vad Ninetta (Magyarország) 1:29.784
2. Tina Dietze, Franziska Weber, Steffi Kriegerstein, Sabrina Hering (Németország) 1:30.084
3. Aimee Fisher, Caitlin Ryan, Kayla Imrie, Lisa Carrington (Új-Zéland) 1:30.215

FÉRFI K–4500 M
A-DÖNTŐ

1. Tom Liebscher, Ronald Rauhe, Max Rendschmidt, Max Lemke (Németország) 1:17.734
2. Rodrigo Germade, Cristian Toro, Carlos Garrote, Marcus Walz (Spanyolország) 1:18.371
3. Daniel Havel, Jan Sterba, Jakub Spicar, Radek Slouf (Csehország) 1:18.729
...15. Nádas Bence, Tótka Sándor, Molnár Péter, Mozgi Milán (Magyarország) – B-döntő 6. 1:21.932

DÉLUTÁNI PROGRAM

FÉRFI C–1 5000 M
A-DÖNTŐ

1. Sebastian Brendel (Németország) 23:34.796
2. Serguey Torres Madrigal (Kuba) 23:37.312
3. Mateusz Kaminszki (Lengyelország) 23:42.522
...6. Varga Dávid (Magyarország) 24:20.712

NŐI K–1 5000 M
A-DÖNTŐ

1. Bodonyi Dóra (Magyarország) 23:17.862
2. Tabea Medert (Németország) 23:19.214
3. Lani Belcher (Nagy-Britannia) 23:28.236

FÉRFI K–1 5000 M
A-DÖNTŐ
1. Fernando Pimenta (Portugália) 20:46.907
2. Max Hoff (Németország) 20:50.259
3. Aleh Jurenija (Fehéroroszország) 21:00.828
...18. Noé Bálint (Magyarország) 22:27.601

AZ ÉREMTÁBLÁZAT
# ORSZÁG A E B Ö
1. Németország 6 5 1 12
2. MAGYARORSZÁG 5 3 2 10
3. Oroszország 2 2 1 5
4. Csehország 2 1 3 6
5. Új-Zéland 2 1 1 4
6. Fehéroroszország 2 0 4 6
7. Ausztrália 2 0 0 2
Kanada 2 0 0 2
9. Spanyolország 1 2 0 3
10. Portugália 1 1 0 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik