Kajak-kenu vb: a Hagymási, Medveczky páros aranyérmes!

Vágólapra másolva!
2019.08.23. 14:51
null
A boldog aranyérmesek (Fotó: Tumbász Hédi)
A szegedi kajak-kenu világbajnokságon péntek délután rendezték meg az első döntőket, és az első érmek tulajdonosai között magyar sportolók is voltak: Hagymási Réka és Medveczky Erika női K–2 1000 méteren nyert világbajnoki címet, a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám egység C–2 500 méteren szerzett ezüstérmet, míg a Lucz Anna, Kiss Blanka duó a női K–2 200 méteres távján bronzérmes lett.

A szegedi kajak-kenu világbajnokságon pénteken délután rendezték az első A-döntőket, s a Maty-éri pályára kilátogató szépszámú közönség rögtön magyar aranynak tapsolhatott: Hagymási Réka és Medveczky Erika női K–2 1000 méteren szerzett világbajnoki címet.

A PÉNTEKI NAP GALÉRIÁJA ITT!

Ne szaladjunk azonban ennyire előre: már az első délutáni döntő után örülhetett magyar érmesnek a publikum: Lucz Anna és Kiss Blanka remek versenyzéssel a harmadik helyen zárt a női K–2 200 méteren.

A folytatásban a férfi C–2 200 méter fináléjában a Korisánsznky Dávid és Mike Róbert alkotta páros a 8. helyen zárt, majd két ötödik helyet szállított a magyar válogatott: Bragato Giada a női C–1 500 méterén, az eltiltása után visszatérő Dombvári Bence pedig K–1 500-ban lett ötödik.

A férfi C–2 500-ban induló Hajdu Jonatán, Fekete Ádám páros ugyanis szintén dobogóra állhatott, miután nagyszerűen versenyezve a második helyen jött be a külön ligában induló kínai győztes páros mögött.

S a délután legszebb magyar eredménye még hátra volt: a K–2 1000 méteres távjának kétszeres vb-címvédője, 1000 méteren K–1-ben további kétszer, K–1 500-ban egyszer világbajnok Medveczky Erika és a K–2 200-on világbajnok Hagymási Réka ugyanis ellenállhatatlan versenyzéssel a nap egyik legmagabiztosabb győzelmét aratva világbajnoki címet szereztek.

S hab a tortán, hogy a döntők utáni első középfutamok során Lucz Dóra K–1 200 méteren a második helyen bejutott a fináléba, ahol az első öt közé kerülve olimpiai kvótát szerezhet.

A dobogósok nyilatkozatait ide kattintva olvashatja.

PERCRŐL PERCRE

18.20: Mára élő, folyamatosan frissülő cikkünket lezárjuk, köszönjük a megtisztelő figyelmüket!

18.14: Kopasz Bálint a második helyen végzett a K–1 1000 méteres elődöntőjében – mindössze ötszázaddal lemaradva az elődöntőt nyerő Fernando Pimentától –, így a második legjobb idővel döntős.

17.40: A férfi C–2 1000 méter második elődöntőjében a Mike Róbert, Kiss Balázs páros 5. helyen végzett, vagyis nem került be az A-döntőbe, a B-döntőben folytathatják.

17.06: Nagy Bianka, a magyar válogatott legfiatalabb tagja, a női C–1 200-on nem jutott döntőbe, miután előfutamában a hatodik helyen végzett.

17.03: Van az az érzés, amiért visszaszállna a kenuba Vajda Attila, Peking olimpiai bajnoka, aki a vb-ezüstöt szerző Hajdu Jonatán edzőjeként nyilatkozott.

Csizmadia csalódottsága érthető (Fotó: Tumbász Hédi)
Csizmadia csalódottsága érthető (Fotó: Tumbász Hédi)

16.57: Hivatalos, Csizmadia 34.57-et ment, a negyedik helyen zárt, és csak a B-döntőben szerepelhet, összességében a 10. legjobb idő volt az övé az előfutamokban.

16.52: Csizmadia Kolos a férfi K–1 200 méteres számának 4. elődöntőjében óriási izgalmak végén célfotóval végzett futama 4. helyén, így nem került döntőbe. Az eredmény nem hivatalos.

Csizmadia (3) negyedik lett (Fotó: canoeicf.com)
Csizmadia (3) negyedik lett (Fotó: canoeicf.com)

16.28: A vállán a kvótaszerzés terhével, motivációként pedig már két Szegeden megszerzett családi éremmel, barátja a német Tom Liebscher aranyával (K–1 500 m) és testvére, Lucz Anna bronzérmével készülődhetett Lucz Dóra a K–1 200 méter középfutamára.

Amelyben remek hajrára volt szüksége ahhoz, hogy biztosítsa helyét a szombati döntőre, amelyben sokan várják majd tőle a tokiói olimpiai kvótát (ehhez az első ötben kell végeznie).

„Láttam Anna döntőjét, éppen visszaértem a bemelegítésből, és ugye a másik arany is nagyon feldobott, de tudom, hogy magamra kell figyelnem. A kvótaszerzés kicsit nyomasztó, de próbálok nem foglalkozni vele, a lényeg, hogy a legjobbat kihozzam magamból” – mondta Lucz Dóra a középfutama után.

16.16: A döntőknek vége, de cikkünket továbbiakban is frissítjük az olimpiai számok középdöntőinek eredményeivel, valamint jövünk még nyilatkozatokkal, véleményekkel is!

16.11: Aférfi K–4 1000 méter nem hivatalos végeredménye:
1. Lukas Reuschenbach, Felix Frank, Jakob Thordsen, Tobias-Pascal Schultz (Németország) 2:48.79
2. Vaszilij Pogreban, Alekszej Vosztrikov, Oleg Sinijavin, Igor Kalasnyikov (Oroszország) 2:49.78
3. Jakubik Gábor, Juraj Tarr, Denis Mysak, Gacsal Ákos (Szlovákia) 2:50.44
4. Erdőssy Csaba, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Kós Benedek 2:52.20

16.02: Rajt! Jól indul az egységünk, ott van az élmezőnyben az elején. 250 méternél a 4. helyen a mieinké, de csak 37 század a hátrány, az szinte semmi. Az élen a németek, majd oroszok és a szlovákok. A németeket fél távnál robbantani tűnnek.Ráadásul 600-nál jönnek a fehéroroszok is, átvették a negyedik helyet 750-nél. A mieink az ötödik helyen. Német, orosz csata az első helyért! Német győzelem, orosz ezüst, szlovák bronz. A magyar egység a végén visszavette a negyedik helyet a fehéroroszoktól.

16.00: Az utolsó döntő jön a férfi kajak négyes 1000 méteres fináléja, benne az Erdőssy Csaba, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Kós Benedek összeállítású magyar egység.

Hagymási (elöl) és Medveczky nyerte meg a vb-címet K–2 1000 méteren (Fotó: Tumbász Hédi)
Hagymási (elöl) és Medveczky nyerte meg a vb-címet K–2 1000 méteren (Fotó: Tumbász Hédi)

15:59: A női K–2 1000 méter nem hivatalos végeredménye:
1. Hagymási Réka, Medveczky Erika 3:34.23
2. Tabea Meder, Sarah Brüssler (Németország) 3:35.59
3. Karina Alanis, Marica Montemayor (Mexikó) 3:40.91

Homoki Tamás, Lucz Anna és Kiss Blanka edzője még kereste a szavakat a K-2 200 méter döntője után, amelyben tanítványai bronzérmet nyertek.

„Nem is tudom, hogy mit mondjak, rettentően boldog vagyok. Előtte magamban azt fogalmaztam meg, azon sem csodálkoznék, akkor se mondanám azt, hogy atyaég ezt hogy csinálták, mivel mentek már olyan időt, amivel győzhettek is volna. Ugyanakkor a kétszáz méter olyan szám, amelyben egy jó idővel akár az ötödik helyen is zárhat az ember. Szerencsére nem így lett” – mondta Homoki Tamás, akiben az volt a kérdés, hogy lányai hogyan tudják majd kezelni a helyzetet.

„Nagyon jól sikerült, bár szerintem tudják még jobban is kezelni, vannak dolgok, amelyekben még lehet előre lépni – folytatta a tréner, aki egy rövid statisztikával is kedveskedett nekünk. – Az elmúlt szegedi világbajnokságok azt mutatták meg, hogy akik fiatalon, húsz évesen érmesek tudtak lenni nem olimpiai számban, azok később meghatározó tagjai lettek a válogatottnak. Bízom benne, hogy ez az ő esetükben is így lesz majd.”

15.57: Medveczky Erika sorozatban másodszor védte meg ebben a számban a világbajnoki címét, összességében a hatodik vb-címét szerezte, s Hagymási Réka is a második világbajnoki címének örülhet!

15.53: Jó a rajtjuk! A magyar és a német egység állt az élre. Kétszáz után egy hajóhossz a magyar előny. Nagyon összeszedetten szép tempóban haladnak az élen Hagymásiék, fél távnál majdnem másfél másodperc, bő háromnegyed hajóhossz az előny. A németek váltottak a második 250-en, de a magyar egység időben kapcsolt, és már több mind másfél hajóhossz ismét a magyar előny! Simán megnyeri Hagymási Réka és Medveczky Erika az első magyar aranyérmet az idei világbajnokságon!

15.50: Perceken belül folytatódik a program, jön a női K–2 1000 méter, a magyar színeket Hagymási Réka és Medveczky Erika képviseli.

15.45: A férfi C–2 500 méter nem hivatalos végeredménye:
1. Li Csiang, Hszing Szung (Kína) 1:37.33
2. Hajdu Jonatán, Fekete Ádám 1:38.41
3. Alfonso Benavedes, Antoni Segura (Spanyolország)1:38.97

Ezüstnek örülhetnek Hajduék (Fotó: Tumbász Hédi)
Ezüstnek örülhetnek Hajduék (Fotó: Tumbász Hédi)

15.42: A magyar küldöttség második délutáni érme: ezüstérmes a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám páros C–2 500 méteren!

15.38: Rajt! Nem rossz a rajtjuk, de fölöttük eggyel a négyesen kínaiak nagyon belekezdenek. Fél távnál a második helyért küzd a magyar egység, a kínaiak fél hajóval előrébb. A spanyolok az egyesen a nagy vetélytárs, de Hajdúék a hajrához közeledve tisztán a második helyen! A végén a kínaiak simán megnyerik, a mieink pedig megtartják a második helyet! A harmadik helyre a spanyolok futnak be!

15.35: Hajdu Jonatán és Fekete Ádám már állnak is rajtgépbe a C–2 500 méteres távján.


Dombvári ötödik lett (Fotó: Tumbász Hédi)
Dombvári ötödik lett (Fotó: Tumbász Hédi)

15.33: A K–1 500 méter nem hivatalos végeredménye:
1. Tom Liebscher (Németország) 1:35.04
2. Mikita Borikau (Fehéroroszország) 1:35.19
3. Makszim Szpeszivcev (Oroszország) 1:35.49
... 5. Dombvári Bence 1:36.41

15.31: Rajt! Dombvári jól indul, de a spanyol Roza kilő. Fél távnál Dombvári lemaradt, az ötödik, megindul felfelé. A hajrához közelítve a negyedik helyen halad, de végül Tom Green legyűri a magyar fiút, aki az ötödik helyen ér célba. A német Liebscher magabiztosan győzött, a fehérorosz Borikau és az orosz Szpeszivcev előtt.

15.28: Komoly mezőny: olimpiai bajnok, világbajnok és Európa-bajnok is akad a rajtnál, no meg persze Dombvári, aki öt éve vb-2. lett, most pedig eltiltás után tér vissza.

15.25: A következő versenyszám majd a K–1 500 méter lesz, amelyben Dombvári Bence képviseli a magyar színeket, és az ötös pályán lapátol majd.

A péntek délutáni első magyar érmesek: Lucz Anna (balra) és Kiss Blanka (Fotó: Tumbász Hédi)
A péntek délutáni első magyar érmesek: Lucz Anna (balra) és Kiss Blanka (Fotó: Tumbász Hédi)

15.23: A pódiumon közben zajlik Lucz Anna és Kiss Blanka éremátadója.

15.20: A női C–1 500 méter nem hivatalos végeredménye:
1. Aljona Nazdrova (Fehéroroszország) 2:00.73
2. Kszenyija Kuracs (Oroszország) 2:01.64
3. Anasztaszija Csetverikova (Ukrajna) 2:03.83
...5. Bragato Giada 2:07.86

15.17: Bragato nem kezd jól, de 200 méter után elkezdett feljönni. Féltávnál az ukrán vezet középen, Bragato a hatodik. Az élen a fehérorosz Nazdrova küzd az orosz Kuracssal, ebben a sorrendben futnak be, Bragato viszont remekül versenyezve az ötödik helyre jön be!

15.14: Következik a női C–1 500 méter Bragato Giada az egyes pályán lapátol majd.

15.11: A férfi C–2 200 méter nem hivatalos végeredménye:
1. Alberto Pedredo, Pabla Grana (Spanyolország) 36.06
2. Michal Marek Lubniewski, Arsen Sliwinski (Lengyelország) 36.18
3. Artur Guliev, Elyoron Mamadaliev (Üzbegisztán) 36.42
... 8. Korisánszky Dávid, Mike Róbert (Magyarország)

15.09: Megyünk is tovább, jön a férfi C–2 200 méter, Korisánsznky Dávid és Mike Róbert futama, ők a nyolcas pályán mennek majd. Kicsit beragadnak a rajtnál. Féltávnál már egy hajó a hátrányuk, az élen a spanyolok, a lengyelek előtt, akik elkezdenek ugyan zárkózni, de későn, a spanyolok behúzzák a versenyt előttük, a harmadik helyen az üzbég párosért be. Mikéék a nyolcadik helyen értek be.

A bronzérmes páros (Fotó: Tumbász Hédi)
A bronzérmes páros (Fotó: Tumbász Hédi)

15.07: A női K–2 200 méter nem hivatalos végeredménye:
1. Marina Litvincsuk, Volha Hudzenka (Fehéroroszország) 36.21
2. Spela Ponomarenko, Anja Osterman (Szlovénia) 36.72
3. Lucz Anna, Kiss Blanka 36.79

15.03: Rajt! Jól kapták el a startot, fél távnál a második helyen a magyarok, az élen a fehérorosz egység a négyesen. A fehéroroszok megnyerték, a mieink bronzérmesek a szlovén egység mögött hét századdal lemaradva!

15.01: Jön a női K–2 200 méter, zajlik a párosok bemutatása. A hatoson a német páros olimpiai bajnok, Lucz Anna és Kiss Blanka a hármason.

14.55: Enyhe, körülbelül 10 kilométeres szél és 32 °C hőmérséklet várja a versenyzőket a Maty-éren.

14.45: Köszöntjük olvasóinkat! Hamarosan megkezdődnek az első A-döntők a szegedi világbajnokság harmadik napján. Elsőként a női K-2 200 méteres sprint távján rendezik a finálét, Lucz Anna és Kiss Blanka a hármas pályán versenyez majd.

KAJAK-KENU VILÁGBAJNOKSÁG, SZEGED
A PÉNTEKI DOBOGÓSOK
FÉRFIAK
K–1 500 m
Világbajnok:
Tom Liebscher (Németország) 1:35.04 p
2. Mikita Borikau (Fehéroroszország) 1:35.19
3. Makszim Szpeszivcev (Oroszország) 1:35.49
...5. DOMBVÁRI BENCE 1:36.41
K–4 1000 m
Világbajnok:
Németország (Lukas Reuschenbach, Felix Frank, Jakob Thordsen, Tobias-Pascal Schultz) 2:48.79 p
2. Oroszország (Vaszilij Pogreban, Alekszej Vosztrikov, Oleg Szinjavin, Igor Kalasnyikov) 2:49.78
3. Szlovákia (Jakubik Gábor, Juraj Tarr, Denis Mysak, Gacsal Ákos) 2:50.44
4. MAGYARORSZÁG (ERDŐSSY CSABA, TÓTH DÁVID, KULIFAI TAMÁS, KÓS BENEDEK) 2:52.20
C–2 200 m
Világbajnok:
Alberto Pedrero, Pablo Grana (Spanyolország) 36.06 mp
2. Michal Marek Lubniewski, Arsen Sliwinski (Lengyelország) 36.18
3. Artur Guliev, Elyoron Mamadaliev (Üzbegisztán) 36.42
...8. KORISÁNSZKY DÁVID, MIKE RÓBERT 38.21
C–2 500 m
Világbajnok:
Li Csiang, Hszing Szung (Kína) 1:37.33 p
2. HAJDU JONATÁN, FEKETE ÁDÁM 1:38.41
3. Alfonso Benavides, Antoni Segura (Spanyolország) 1:38.97

NŐK
K–2 200 m
Világbajnok:
Marina Litvincsuk, Volha Hudzenka (Fehéroroszország) 36.21 mp
2. Spela Ponomarenko Janic, Anja Osterman (Szlovénia) 36.72
3. LUCZ ANNA, KISS BLANKA 36.79
K–2 1000 m
Világbajnok:
HAGYMÁSI RÉKA, MEDVECZKY ERIKA 3:34.23 p
2. Tabea Medert, Sarah Brüssler (Németország) 3:35.59
3. Karina Alanis, Maricela Montemayor (Mexikó) 3:40.91
C–1 500 m
Világbajnok:
Aljona Nazdrova (Fehéroroszország) 2:00.73
2. Kszenyija Kuracs (Oroszország) 2:01.64
3. Anasztaszja Csetverikova (Ukrajna) 2:03.83
...5. BRAGATO GIADA 2:07.86

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Pircs Anikó, Lipiczky Ágnes, Tumbász Hédi (fotó), Koncz György (fotó), Pusztai Viola (videó)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik