Kammerer: Ezek a srácok még meg sem születtek, amikor már versenyeztem

PIRCS ANIKÓ, BORBÉLY LÁSZLÓ (Racice)PIRCS ANIKÓ, BORBÉLY LÁSZLÓ (Racice)
Vágólapra másolva!
2017.08.27. 14:38
null
Hagymásiéknak többször el kellett a stégen mondani, hogy világbajnokok, mire elhitték (Fotó: Földi Imre)
Mint ismert, a racicei kajak-kenu világbajnokság vasárnap délelőtti döntőiben a Hagymási Réka, Szabó Ágnes kajakkettős és a női kajaknégyes is első helyen végzett. Ezüstérmes lett a férfi 1000-es kajaknégyes és Horváth Bence, Devecseriné Takács Kincső és a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám kenupáros pedig bronzot nyert. Délután Bodonyi Dóra 5000 méteren diadalmaskodott, így öt arannyal és tíz éremmel zártunk, a második helyen.

 

A Hagymási Réka, Szabó Ágnes kajakkettős rendkívül kiélezett csatában lett világbajnok.

„Többször el kellett nekünk a stégen mondani, hogy világbajnokok vagyunk, mire el mertem hinni. Abban biztos voltam, hogy az első két hely valamelyikén végeztünk, az ezüstnek is örültünk volna, na de így az igazi! Miután ez az egyetlen számunk volt a világbajnokságon, a felkészülés öt hete alatt nagyon sokat párosoztunk, Racicében életünk pályáját mentük. Hogy hol nyertük meg? A futam közben nem láttam semmit, így fogalmam sincs, de ez talán mindegy is. A lényeg az, hogy irgalmatlanul jó...” – foglalta össze Hagymási Réka.

„Egy számunk, egy dobásunk volt, és élni tudtunk vele! Az előfutam után már reménykedtem egy jó helyezésben, de a győzelemhez a rajttól a végéig mindennek össze kellett állnia. Már az Európa-bajnokság után megbeszéltük Rékával, hogy jövőre is együtt folytatjuk, reméljük, továbbrepít bennünket az idei lendület” – tette hozzá Szabó Ágnes.

A női K–4 500 méteres döntőjében a Takács Tamara, Medveczky Erika, Fazekas-Zur Krisztina, Vad Ninetta négyes nem kapta el túl jól a rajtot, de 200 méternél már az élen járt, és bár a németek alaposan megszorították a hajrában a mieinket, végül magyar arany született – az első az olimpiai számokban.

Fazekas-Zur: azt mondtam, nem jött el a világvége

A világbajnok női kajak négyes tagjai elsőként Fazekas-Zur Krisztinának köszönték meg a győzelmet, mondván, a kétszeres olimpiai bajnoktól rengeteget tanultak, társai szerint ő volt az, aki egységes csapattá formálta a kvartettet.

„Nem volt ez annyira hangsúlyos, egyszerűen csak igyekeztem a csapatot összerázni, mondván, annak ellenére, hogy egyesben és párosban elmaradtak a várt eredménytől, nem jött el a világvége. Én végig hittem a lányokban, miután láttam őket idén versenyezni, mindannyian nagyon erősek, nagyon jó formában vannak. Csak annyit kellett mondanom nekik, higgyenek abban, hogy képesek vagyunk rá – és megcsináltuk! – mondta magától értetődő természetességgel Fazekas-Zur Krisztina, aki kiemelte: a legnagyobb csapathajóban, ahol négy embernek egyszerre kell eveznie, kulcsfontosságú a bizalom, és ez az újdonsült világbajnok négyesnek is erőssége. – Komolyan, én annyira boldog vagyok! Úgy örülök ennek a győzelemnek, mint a két olimpiai bajnoki aranyamnak!”

„Olyan sokat hallottuk, mennyire jók az új-zélandiak, de nem hagytuk magunkat a hírektől elbizonytalanítani, örülök, hogy hittünk magunkban és egymásban. Az a tény, hogy ennyire simán legyőztük a nagy riválist, jó előjel a jövőre nézve. Azt pedig, hogy mit érzek, nehezen tudom szavakba önteni...” – mondta Medveczky Erika.

„Hátrafelé dőltem a sebességtől, mert úgy tolták alám a többiek, hogy repült velünk a hajó! Az előfutamban azt tapasztaltuk, hogy háromszázig nagyon gyorsak az új-zélandiak, de a döntőben már ekkor előttük voltunk – nem hittem el! Tudtam, hogy a végén még hatalmasat tudunk indítani, maradt is erő a csajokban, tökéletes volt az összhang, a végén pedig hatalmas a boldogság” – mondta ezt már Takács Tamara.

„Most már sokkal jobb a kedvem! Próbáltam elengedni a páros sikertelenségét, Tamarával abban maradtunk, hogy majd csak a világbajnokság után foglalkozunk vele, és keressük meg az okokat, mert a négyesre akartunk minden figyelmünket fordítani. Egyfajta mindent vagy semmit hangulatban szálltunk vízre a négyes döntője előtt. Nagyon szoros csatára készültünk az új-zélandiakkal, de ez végül elmaradt, a nagyot hajrázó németeket azonban nem érzékeltem. De miután a negyedik beülőből semmit nem látni, csak akkor mertem örülni, amikor a lányok megerősítették, hogy nyertünk” – tette hozzá Vad Ninetta.

A Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Ceiner Benjámin, Pauman Dániel felállású 1000-es kajaknégyes ezüstérmet szerzett a vb-n.

„Ez az ezüst a pályafutásom első felnőtt-világbajnokságon szerzett érme, rettentően örülök! Mindent megtettünk érte, nem tudtunk volna gyorsabban kajakozni. Amikor bekerültem ebbe a négyesbe, úgy éreztem, fel kell nőnöm egy jelentős feladathoz, remélem, sikerült. Zökkenőmentesen, igazi csapatként tudtunk a srácokkal együtt dolgozni, és tényleg tökéletesen elégedett vagyok a végeredménnyel. Persze az ember mindig nyerni akar, de én az ezüstnek is érzem a súlyát” – örvendezett Ceiner Benjámin.

Kammerer elérzékenyülve gondolt vissza az elmúlt 20 évre (Fotó: Földi Imre)
Kammerer elérzékenyülve gondolt vissza az elmúlt 20 évre (Fotó: Földi Imre)


Kammerer Zoltán
elérzékenyülve gondol vissza az elmúlt húsz évre.

„Nagyon örülök az ezüstéremnek, ahogyan annak is, hogy újra a csapathajó tagja lehettem. Nagyot harcoltunk az ausztrálokkal, kívülről nézve is izgalmas futam lehetett, miután hat-hétszáz méterig fej fej mellett haladt a két hajó. Nem tudtunk ennél többet nyújtani, élveztem minden pillanatát. Húsz éve, amikor tizenkilenc évesen az első világbajnokságomon szerepeltem, nem gondoltam volna, hogy két évtized múlva is itt leszek – mondta elérzékenyülve a háromszoros olimpiai bajnok. – Az 1997-es világbajnokság egy csodálatos pályafutás kezdete volt, a mostani pedig azért különleges, mert olyan srácok ellen versenyzem, akik még meg sem születtek, amikor én a felnőttmezőnyben bemutatkoztam. Tagadhatatlanul jó érzés, hogy még mindig versenyre tudok kelni velük. De legyünk őszinték: már érzem, hogy eltelt az a húsz év...”

Horváth Bence az előcsatározások során mutatott parádés teljesítményéhez hasonlóan a K–1200-as döntőjében is remekül helytállt, és az Európa-bajnokság után a világbajnokságon is ezüstérmet szerzett.

„A rajtba a szokásosnál talán ferdébben álltam be, így kicsit kacskaringóssá tettem magamnak a pályát, de nem ezen múlott, az angolok olimpiai bajnoka gyorsabb volt nálam. Bár a végére a mozgásom kicsit szétesett, hibátlan verseny volt, így volt tökéletes, nagyon boldog vagyok! Nekem az a legfontosabb, hogy az Európa-bajnoki második hely után a világbajnokságon is ezüstéremmel tudtam bebizonyítani azoknak, akik nem hittek bennem, hogy itt van a helyem – és itt is lesz sokáig! Most a lazítás időszaka következik, két hónapig biztosan nem ülök hajóba" – nyilatkozta Horváth Bence.

Horváth Bence egy darabig nem ül hajóba (Fotó: Földi Imre)
Horváth Bence egy darabig nem ül hajóba (Fotó: Földi Imre)



Devecseriné Takács Kincső
a kenupáros 4. helye után egyéniben bronzérmet szerzett.

„A célban annyit érzékeltem, hogy az élmezőnyben vagyok, de hogy ez érmet jelent-e vagy éppen lecsúsztam a dobogóról, nem tudtam. Megkönnyebbültem a harmadik hellyel. Virágért, a párosunkért is fel akartam állni a dobogóra, a közös munkánk gyümölcse ez az érem, és kárpótlást is ad azután, hogy párosban éppen lecsúsztunk róla. Nagyon szerettem volna, hogy a női kenus szakág is nyerjen érmet a világbajnokságon. Ami a folytatást illeti: máris érződik, hogy a női kenu felkerült az olimpia programjára, a mezőny érezhetően sokat fejlődött, gyorsult. Senkit sem irigylek, aki fel akarja venni a versenyt az élmezőnnyel, új kihívások jönnek nekünk is – boldogan állunk elébük.”

A kenusoknál a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám páros 200 méteren szintén harmadik helyet szerzett – nem sokon múlt az ezüstérem sem.

„A rajtot leszámítva az első száz méterünk nem sikerült jól, valamiért nehezen futott alattunk a hajó. A táv második felében azonban a maximumot tudtuk nyújtani, amivel sikerült utolérnünk a mezőnyt” – mondta Hajdu Jonatán.

„Frissen alakult a párosunk, így magunkat is megleptük a vébééremmel. A mezőnyben a legalacsonyabb srácok is vagy három fejjel voltak magasabbak nálunk, örülök, hogy a hagyományos technikával sikerült köztük az élmezőnyben végeznünk – tette ezt már hozzá Fekete Ádám.

KAJAK-KENU VILÁGBAJNOKSÁG, RACICE, CSEHORSZÁG

DÉLELŐTTI PROGRAM

FÉRFI K–4 1000 M
A-DÖNTŐ
1. Kenny Wallace, Jordan Wood, Riley Fitzsimmons, Murray Stewart (Ausztrália) 2:50.576
2. Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Ceiner Benjámin, Pauman Dániel (Magyarország) 2:50.931
3. Kai Spenner, Lukas Reuschenbach, Kostja Stroinski, Gécső Tamás(Németország) 2:53.146

FÉRFI C–4 1000 M
A-DÖNTŐ

1. Sebastian Brendel, Stefan Kiraj, Jan Vandrey, Conrad Scheibner (Németország) 3:14.893
2. Piotr Kuleta, Marcin Grzybowski, Tomasz Barniak, Wiktor Glazunow (Lengyelország) 3:16.798
3. Denisz Kamerilov, Vitalij Vergelesz, Eduard Semetilo, Denisz Kovalenko (Ukrajna) 3:17.198
4. Vasbányai Henrik, Varga Dávid, Sarudi Pál, Kiss Tamás (Magyarország) 3:18.623

NŐI K–1 1000 M
A-DÖNTŐ

1. Alyce Burnett (Ausztrália) 3:55.971
2. Karin Johansson (Svédország) 3:58.181
3. Rachel Cawthorn (Nagy-Britannia) 3:59.036
...5. Bodonyi Dóra (Magyarország) 4:01.786

FÉRFI C–2 1000 M
A-DÖNTŐ

1. Peter Kretschmer, Yul Oeltze (Németország) 3:31.613
2. Serguey Torres Madrigal, Fernando Jorge Enríquez (Kuba) 3:31.955
3. Viktor Melantyev, Vlagyiszlav Csebotar (Oroszország) 3:33.123
...9. Korisánszky Dávid, Mike Róbert (Magyarország) 3:37.939

NŐI K–1200 M
A-DÖNTŐ

1. Lisa Carrington (Új-Zéland) 38.433
2. Emma Jörgensen (Dánia) 38.996
3. Spela Ponomarenko Janic (Szlovénia) 39.564
3. Milica Sztarovics (Szerbia) 39.564
...8. Lucz Dóra (Magyarország) 39.801

FÉRFI K–1200 M
A-DÖNTŐ

1. Liam Heath (Nagy-Britannia) 33.733
2. Horváth Bence (Magyarország) 34.070
3. Aleksejs Rumjancevs (Lettország) 34.439

NŐI C–1200 M
A-DÖNTŐ

1. Laurence Vincent-Lapointe (Kanada) 45.478
2. Oleszja Romaszenko (Oroszország) 46.136
3. Devecseriné Takács Kincső (Magyarország) 47.178

FÉRFI C–2200 M
A-DÖNTŐ

1. Ivan Stil, Alekszandr Kovalenko (Oroszország) 36.088
2. Michal Marek Lubniewski, Arsen Sliwinski (Lengyelország) 36.673
3. Hajdu Jonatán, Fekete Ádám (Magyarország) 36.762

NŐI K–2200 M
A-DÖNTŐ

1. Hagymási Réka, Szabó Ágnes (Magyarország) 37.445
2. Susana Cicali, Francesca Genzo (Olaszország) 37.508
3. Angela Hannah, Hannah Brown (Nagy-Britannia) 37.993

FÉRFI K–1500 M
A-DÖNTŐ

1. Josef Dostál (Csehország) 1:36.520
2. René Holten Poulsen (Dánia) 1:38.267
3. Oleh Kuharik (Ukrajna) 1:38.483
...10. Kopasz Bálint (Magyarország) – B-döntő 1. 1:38.335

FÉRFI C–1500 M
A-DÖNTŐ
1. Martin Fuksa (Csehország) 1:49.725

2. Carlo Tacchini (Olaszország) 1:50.309
3. Makszim Pjatru (Fehéroroszország) 1:50.583
...9. Fekete Ádám (Magyarország) 1:56.693

NŐI K–4500 M
A-DÖNTŐ

1. Takács Tamara, Medveczky Erika, Fazekas-Zur Krisztina, Vad Ninetta (Magyarország) 1:29.784
2. Tina Dietze, Franziska Weber, Steffi Kriegerstein, Sabrina Hering (Németország) 1:30.084
3. Aimee Fisher, Caitlin Ryan, Kayla Imrie, Lisa Carrington (Új-Zéland) 1:30.215

FÉRFI K–4500 M
A-DÖNTŐ

1. Tom Liebscher, Ronald Rauhe, Max Rendschmidt, Max Lemke (Németország) 1:17.734
2. Rodrigo Germade, Cristian Toro, Carlos Garrote, Marcus Walz (Spanyolország) 1:18.371
3. Daniel Havel, Jan Sterba, Jakub Spicar, Radek Slouf (Csehország) 1:18.729
...15. Nádas Bence, Tótka Sándor, Molnár Péter, Mozgi Milán (Magyarország) – B-döntő 6. 1:21.932

DÉLUTÁNI PROGRAM

FÉRFI C–1 5000 M
A-DÖNTŐ

1. Sebastian Brendel (Németország) 23:34.796
2. Serguey Torres Madrigal (Kuba) 23:37.312
3. Mateusz Kaminszki (Lengyelország) 23:42.522
...6. Varga Dávid (Magyarország) 24:20.712

NŐI K–1 5000 M
A-DÖNTŐ

1. Bodonyi Dóra (Magyarország) 23:17.862
2. Tabea Medert (Németország) 23:19.214
3. Lani Belcher (Nagy-Britannia) 23:28.236

FÉRFI K–1 5000 M
A-DÖNTŐ
1. Fernando Pimenta (Portugália) 20:46.907
2. Max Hoff (Németország) 20:50.259
3. Aleh Jurenija (Fehéroroszország) 21:00.828
...18. Noé Bálint (Magyarország) 22:27.601
AZ ÉREMTÁBLÁZAT
# ORSZÁG A E B Ö
1. Németország 6 5 1 12
2. MAGYARORSZÁG 5 3 2 10
3. Oroszország 2 2 1 5
4. Csehország 2 1 3 6
5. Új-Zéland 2 1 1 4
6. Fehéroroszország 2 0 4 6
7. Ausztrália 2 0 0 2
Kanada 2 0 0 2
9. Spanyolország 1 2 0 3
10. Portugália 1 1 0 2


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik