Kajak-kenu: sárkányhajózást népszerűsítő program indul

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.04.08. 14:11
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) ebben az évben elindította a Sulisárkányok elnevezésű programot, amely elsőként Baján népszerűsíti a sárkányhajózáson keresztül a kajakozást és a kenuzást az általános iskolások körében.

Hüttner Csaba, az MKKSZ utánpótlás szövetségi kapitánya a hétfői bajai sajtótájékoztatón elmondta: az elmúlt öt évben egyre kevesebb gyerek választotta Magyarországon a kenuzást, s ezért remélik, hogy a Sulisárkányok program javít ezen a tendencián.

A nemzetközi szövetség szabálymódosításai révén csökkent a versenykenu szélessége és ezért nagyon nehezen evezhető a mai vizeken, ezáltal nehéz megtanítani, mert jóval bonyolultabb mozgást igényel, mint a kajakozás - fogalmazott a négyszeres világbajnok és Európa-bajnok volt kenus.

Hüttner Csaba szerint a cél megvalósításához nagyon jó eszköz lehet a sárkányhajó, hiszen szinte minden városban van sárkányhajó klub is.

Hoffmann Mónika, a Bajai Vízisport Klub elnöke elmondta: a Duna-parti város összes általános iskoláját felkeresik, és a 3-8. osztályos gyerekekkel megismertetik a sárkányhajót, a kajakot és a kenut. A gyerekek kipróbálják a vízen a sárkányhajózást, majd a tervek szerint május 18-án a város hat általános iskolájának a részvételével versenyt rendeznek. A klubelnök reményét fejezte ki, hogy a programnak köszönhetően legalább 60 általános iskolás korú gyerek a kajakozást, kenuzást és a sárkányhajózást választja sportolási lehetőségként ebben az évben Baján.

Hoffmann Mónika kiemelte: Baján kiválóak a vízisport-lehetőségek, továbbá nagy segítséget jelent, hogy az önkormányzat támogatásával minden bajai általános iskolás megtanul úszni.

Hüttner Csaba az MTI kérdésére elmondta: Magyarországon a fiatalok között az elmúlt években nem csökkent a kajak-kenut választók száma, azonban az komoly gond, hogy ezen belül a kenusok aránya nagyon visszaesett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik