A kajakos Vad egyesben, párosban és négyesben is elsőként ért célba a legrövidebb távon. Párosban és négyesben Takács volt a versenyzőtársa, utóbbi számban még Hagymási Réka és Bodonyi Dóra ült a hajóban. A hétvégén hibátlan teljesítményt nyújtó – 1000 és 500 méteren egyformán három diadalt arató – Takács az utolsó számot, az 5000 métert is megnyerte, így összesen kilenc arannyal zárta az ob-t. Vasasos klubtársa, Vad hétszer állhatott fel a dobogó tetejére.

A női kenusoknál a papírformát igazolva a múlt heti, racicei világbajnokságon bronzérmes Devecseriné Takács Kincső győzött 200 méteren.

A férfi kajakosoknál több szám is emlékfutam volt. A K–4 200 métert, illetve K–2 200 métert a tíz éve elhunyt Séra Miklós emlékére rendezték, a számok győztesei (a Balaska Márk, Birkás Balázs, Molnár Péter, Tótka Sándor négyes, illetve a Molnár, Balaska duó) a díszes serleg mellett a mesteredző arcképével díszített pólót kaptak és pénzjutalomban részesültek.

A férfi K–1 5000 méter mostantól Janza Risa emlékversenyként szerepel a bajnokság műsorában, az idén fiatalon elhunyt kiváló kajakosra, Janza Richárdra emlékezik ezzel a szövetség. Minden induló emlékpólót kapott, a dobogósok pénzjutalmat, a győztes – Solti László – ezeken felül vándorserleget vehetett át.

A férfi kenusoknál Hajdu Jonatán duplázott 200 méteren, egyesben és párosban is nyerni tudott, 5000 méteren pedig a csepeli Kiss Tamásé lett az aranyére

KAJAK-KENU OB
Férfiak, 200 m

K–1

1. Birkás Balázs (Démász Szeged) 35.288 mp 
2. Hérics Dávid (Graboplast Győr) 35.399 
3. Csizmadia Kolos Attila (Fémalk BOMBA) 35.920 

K–2
1. Molnár Péter, Balaska Márk (BHSE) 32.011 
2. Apagyi Levente, Varga Márk (Fémalk BOMBA) 32.833 
3. Szeiler Máté, Havasi Gergő (Fémalk BOMBA) 33.143 

K–4
1. Balaska Márk, Birkás Balázs, Molnár Péter, Tótka Sándor (BHSE, Démász Szeged, UTE) 29.567 
2. Fodróczi Vilmos, Csizmadia Kolos Attila, Apagyi Levente, Varga Márk (Pécs, Fémalk BOMBA) 31.330
3. Szeiler Máté, Havasi Gergő, Csontos Zsolt, Matics Krisztián (Fémalk BOMBA) 31.488 

C–1
1. Hajdu Jonatán (Dunaferr) 39.832 
2. Korisánszky Dávid (KSI SE) 41.021 
3. Kiss Balázs (Dunaferr) 41.126 

C–2
1. Hajdu Jonatán, Slihoczki Ádám (Dunaferr) 37.731 
2. Fekete Ádám, Lelovics Dávid (UTE) 38.325 
3. Lantos Ádám, Takács Mihály (Graboplast Győr) 39.036

C–4
1. Schmidt Richárd, Fekete Ádám, Duró József, Lelovics Dávid (UTE) 37.447 
2. Sarudi Pál, Devecseri Ádám, Balla Levente, Hajnal Kristóf (Közgép SE, Graboplast Győr) 37.941 
3. Sáfrán Mátyás, Korisánszky Dávid, Ballér Tamás, Némedi Konrád (KSI SE) 37.957 

5000 m
K–1

1. Solti László (Vasas) 20:37.168 p 
2. Györgyjakab Máté (UTE) 20:37.179 
3. Ceiner Bálint (BHSE) 20:41.947 

C–1
1. Kiss Tamás (Csepeli KKE) 23:18.598 
2. Dóczé Ádám  (Csepeli KKE) 23:24.503 
3. Dóri Bence (UTE) 23:38.614 

Nők, 200 m
K–1

1. Vad Ninetta (Vasas) 40.332 mp 
2. Hagymási Réka (BHSE) 40.421 
3. Szabó Ágnes (KSI SE) 41.811

K–2
1. Takács Tamara, Vad Ninetta (Vasas) 37.760 
2. Malcsiner Eszter, Kiss Blanka (UTE) 38.928 
3. Szabó Ágnes, Racskó Fruzsina (KSI SE) 39.002 

K–4
1. Takács Tamara, Hagymási Réka, Bodonyi Dóra, Vad Ninetta (Vasas, BHSE, Közgép SE) 36.292 
2. Lucz Noémi, Lucz Dóra, Szénási Zsófia, Lucz Anna (UTE) 36.681
3. Katrinecz Rita, Malcsiner Eszter, Kiss Blanka, Orosz Adrienn (UTE, DKSC) 37.844 

C–1
1. Devecseriné Takács Kincső (Graboplast Győr) 48.305 
2. Lakatos Zsanett (UTE) 50.042 
3. Kisbán Zsófia (Lágymányos) 52.663 

5000 m
K–1

1. Takács Tamara 22:55.133 p 
2. Horváth Noémi (BHSE) 23:00.006 
3. Katona Lili (KSI SE) 23:02.701