Kiszli Vanda Európa-bajnok lett Franciaországban (Fotó: Tumbász Hédi)

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint a női kajakosoknál egyesben kettős magyar siker született, Kiszli Vanda győzött Czéllai-Vörös Zsófia előtt.

A női kenusoknál Horányi Dóra harmadik lett, amivel sporttörténelmi sikert ért el, hiszen a 17 éves kenus – aki korábban a felnőttek rövid körös versenyében és az ifjúságiaknál a klasszikus számban is ezüstérmes volt – lett az első versenyző, aki egyazon maratoni Európa-bajnokságon három érmet tudott nyerni.

A férfiaknál pedig Laczó Dániel végzett bronzérmesként. Így szombaton egy-egy arany és ezüst, valamint két bronz a magyar termés.

A magyarok az első napot négy arany-, egy ezüst- és három bronzéremmel zárták, pénteken pedig három arany-, két ezüst- és három bronzéremmel gazdagodtak. Így három nap után nyolc arany-, négy ezüst- és nyolc bronzzal toronymagasan vezetik az éremtáblázatot.

MARATONI KAJAK-KENU EB, DECIZE (FRANCIAORSZÁG)
Férfiak
K–1

Európa-bajnok: Mads Pedersen (Dánia) 2:04:31.39
2. Stéphane Boulanger (Franciaország) 2:06:22.09
3. Iván Alonso (Spanyolország) 2:06:40.67
4. Boros Adrián (Magyarország) 2:08:10.03
...13. Mészáros Márton (Magyarország) 2:10:54.14
C–1
Eb: Manuel Campos (Spanyolország) 2:02:11.02
2. Jakub Brezina (Csehország) 2:02:24.26
3. Laczó Dániel (Magyarország) 2:03:13.69
...9. Nagy Gergely (Magyarország) 2:08:55.76
Nők
K–1

Eb: Kiszli Vanda (Magyarország, e: Meczker András) 2:03:27.58
2. Czéllai-Vörös Zsófia (Magyarország) 2:03:45.32

3. Anna Kozisková (Csehország) 2:04:19.50
C–1
Eb: Ljudmila Babak (Ukrajna) 1:23:21.59
2. Marine Sansinena (Franciaország) 1:24:26.99
3. Horányi Dóra (Magyarország) 1:25:19.71
4. Bonyai Regina (Magyarország) 1:25:24.31