Kajak-kenu: megválasztották az új szövetségi kapitányt

Vágólapra másolva!
2016.12.19. 17:31
null
Hüttner Csaba (balra) pályafutása során négy vb-címet és két Eb-aranyérmet nyert, három olimpián volt tartalék (Fotó: NS-archív)
A Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége hétfőn Hüttner Csabát választotta a válogatott szövetségi kapitányának.

 

Az MKKSZ honlapjának beszámolója szerint a szakmai igazgatói tisztséget a jövőben Doma Gergő, az UTE korábbi szakosztály-igazgatója látja el, a paraszakág vezetője Weisz Róbert maradt. A megválasztott szakemberek megbízatása 2018 szeptemberéig szól.

Hüttner Csaba korábban az utánpótlás-válogatott vezetőedzője volt, irányításával az idei minszki ifjúsági és U23-as világbajnokságon 25 érmet szerzett a magyar csapat.

Az MKKSZ november végén írta ki pályázatát a felnőtt, az utánpótlás és a paraszakág szövetségi kapitányi posztjára, valamint a szakmai igazgatói tisztségre. A december 12-i határidőig négyen pályáztak a felnőtt szövetségi kapitányi posztra (Hüttner Csaba, Simon Miklós, Szabó Attila, Vaskuti István).

Mint ismert, az elmúlt nyolc évben szövetségi kapitányként dolgozó Storcz Botondot – aki nem pályázott újabb kapitányi ciklusra – a napokban beválasztották a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF) sprintbizottságába.

„Egyszerű a helyzet: nem akartam pályázni egy olyan munkára, amelyet nyolc éve ellátok. Ha nem lenne pályázat, akkor gondolkodnék a folytatáson” – mondta korábban az MTI érdeklődésére a 41 éves szakember.

A 45 éves Hüttner Csaba pályafutása során négy világbajnoki címet és két Európa-bajnoki aranyérmet nyert kenusként, három olimpián volt tartalék, ezt követően pedig megszerezte a legmagasabb edzői végzettséget. 2008 és 2009 között az MTK kajak-kenu szakosztályának vezetője volt, 2009-tõl 2013-ig utánpótlás szövetségi kapitányként, majd 2014 és 2016 között a szövetség utánpótlás vezetőedzőjeként dolgozott. Az ő irányítása alatt az idei minszki ifjúsági és U23-as világbajnokságon 25 érmet szerzett a magyar csapat.

„Hatalmas megtiszteltetés és nagy kihívás is egyben ez a feladat, de egy sportolói múlttal rendelkező ember mindig keresi az új utakat, a megmérettetés lehetőségét. Mindig is az volt a vágyam, hogy a felnőtt válogatott szövetségi kapitányaként egyszer én vezethessem a szakmai munkát, és ez most teljesült. Kenusként nem tudtam olimpián szerepelni, de bízom benne, hogy a vezetésem alatt sok versenyzőnek sikerül majd ezt az álmát megvalósítani” – nyilatkozta Hüttner Csaba, akit az elnökség felkért a 2017-es, valamint a négyéves olimpiai program kidolgozására.

Szakmai igazgatóként Doma Gergő a posztot 2013 óta ellátó Csabai Edvint váltja.

„Egyelőre még érzelmek vannak bennem a kinevezéssel kapcsolatban. Ebben a közegben nőttem fel, ide tartozom, pontosan ezért érzem is a feladat súlyát és a megtiszteltetést” – mondta Doma Gergő.

A paraszakág szövetségi kapitányi posztjára egy pályázat érkezett, Weisz Róbert, a szakág korábbi vezetőedzője ismételten elnyerte a megbízatást. Irányítása alatt a világversenyeken több magyar érem is született, a riói paralimpián pedig Suba Róbert ezüstérmes lett.

Az utánpótlás szövetségi kapitányi tisztség egyelőre betöltetlen marad, itt új pályázatot ír ki az elnökség.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik