A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

 

MÉG LEHET FEJLŐDNI

Adolf Balázs, a C–2 1000 méter győztese:
„Hiába indult most kevesebb egység, nem volt kisebb a verseny. Azáltal, hogy csak egy rivális hajóra, a Sáfrán, Bakó duóra kellett odafigyelni, szétlövés jellege volt a futamoknak, ami azért egy kicsit stresszesebb. Az első versenyek tanulsága az volt, hogy lehetek bátrabb az első ötszázon – ez most sikerült. Örülök, hogy ezúttal is a nekünk kedvezőtlen balos szembe szélben versenyeztünk, így nem mondhatják, hogy az ideális körülmények miatt tudtunk nyerni, ezáltal nincs ok arra, hogy szétszedjék a Fejes Danival alkotott párosunkat.”

Koleszár Mátyás, a K–2 1000 méter futamgyőztese:
„Az első futamban kicsit tartottunk a szembe széltől, nem mertünk bevállalni egy erősebb utazótempót, a másodikban már nem akartuk a végére hagyni a döntést, nagyobb iramot mentünk, és ezzel tudtunk előrelépni. Az, hogy fordulóról fordulóra cseréljük a párokat, engem kevésbé zavar,  könnyen tudok alkalmazkodni mások evezési stílusához, akár elöl, akár hátul ülök a hajóban. Ugyanakkor a hibák akkor derülnek ki, ha minél többet tudunk ugyanazzal a párral edzeni, versenyezni. Nem tudom, milyen felállásban versenyzünk legközelebb, de úgy érzem, Erdőssy Csabával tudnánk még fejlődni.”

Megpezsdült az élet a Holt-Tiszán a kajak-kenusok edzésverseny-sorozatának második fordulójára; a korábbi hetek zárt kapus jellege után kedd délelőtt már közönség előtt versenyeztek a férfi kajak párosok. A lelátón a szolnoki kajak-kenu tábor ifjú résztvevői nézték meg már a tábor első hetében élesben, mire számíthatnak.

Ami azt illeti – és ezt hamar meg fogják tapasztalni –, kemény melóra, egyelőre azonban a sportolók iránti érdeklődés keltette fel a gyerekek figyelmét, akik a kamerákat látva kérdezgették, hogy akkor „ezt most közvetíti a tévé?”

„Az a baj, hogy még egy ilyet kell menni. Jól jönne egy fél hajónyi korkedvezmény” – jegyezte meg Kammerer Zoltán (Graboplast Győr), miután KSI-s társával, Varga Ádámmal feltette a mérlegeléshez a páros hajót, amelynek épp a felét kitevő előnnyel nyerték pár szusszanással korábban a K–2 1000 méteres edzésverseny első futamát.

„Nem érvényes! Az előzetesen megadottnál két perccel korábban indítottak” – veregette meg mosolyogva a veterán klasszis vállát a Németh Viktorral (BHSE) második Noé Zsombor (BHSE).

A könnyed vízparti társalgásból is kitűnik, ez nem az a viadal, amelyet közvetít a tévé, de a presztízs az presztízs; a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer ugyan többször is hangsúlyozta a nap folyamán, hogy most nem a győzelem a legfontosabb, csak kimatekozta, hogyan lett az ő egységük a nap győztese – a két futam összetett eredménye alapján.

„Igyekeztünk csak magunkra figyelni, és egy viszonylag erős utazótempóra ötszáz méternél ráemelni, majd kétszáz méterrel a cél előtt jöhetett a finis” – a győztes taktikát már a 42 éves Kammererrel versenyző, 1999-es születésű Varga részletezte, aki hozzátette: a tavaly őszi sevillai edzőtáborozás óta szeretett volna Kammererrel együtt versenyezni; megnyugtatja, hogy rábízhatja magát a tapasztalt sportolóra. 

A második futamot aztán Kammerer korábbi páros társa, az ugyancsak győri Erdőssy Csaba Koleszár Mátyással (BHSE) alkotott kettőse nyerte szoros befutóban.

„A második futamban remekül ment a hajó, sokkal dinamikusabban eveztünk, mint az elsőben – értékelt Erdőssy, aki Koleszárral négy közös tréning után állt rajthoz. – Az edzések alapján hasonló küzdelemre számítottam, az első négy hajó közül bármelyik bejöhetett volna győztesnek; örülök, hogy nekünk sikerült ilyen királyul a második verseny.”

A kenusok is teljesítették párosban a második kört, a csonka mezőnyben – mindössze három egység állt rajthoz – az első fordulóhoz hasonlóan az Adolf Balázs (Óbudai Ganz VSE), Fejes Dániel (Merkapt-Mekler) duó duplázott.

„Nincs mese, a harmadik körben minden kenusnak rajthoz kell állnia – mondta a nap végén Hüttner Csaba szövetségi kapitány. – A győztes párossal maximálisan elégedettek lehetünk, eddig négyből négyszer nyertek. A kajakosoknál tovább keverjük a lapokat, jelenleg nincs olyan páros, amely kiemelkedne a mezőnyből, márpedig ennek megtalálása a tesztsorozat célja. Bízunk benne, hogy a nyár végi országos bajnokságig rálelünk.”

TUDJA, MILYEN EGY JÓ PÁROS

Kammerer Zoltán, háromszoros olimpiai bajnok kajakos:

– Ha nem a győzelem, mi volt a legfontosabb?
– Az, hogy kiderüljön, mi a Varga Ádámmal alkotott párosunk erőssége, és mi a gyenge pontunk. Nekünk tényleg nem az eredmény a lényeges a tesztsorozatban, hanem az, hogy kísérletezzünk, a győzelemért most nem adnak semmit. Miután az első futamot a begyakorolt taktikánkkal megnyertünk, a másodikban már szabadon tesztelhettünk.

– Mi volt a kísérlet lényege?
– Arra voltunk kíváncsiak, mennyit kapunk a táv közepén a többi hajótól, ha nem indulunk meg ötszáz méternél. Többen is elhúztak mellettünk, de miután a végét megnyomtuk, így is célfotós befutóban lettünk másodikok. A tanulság: nem kell trükközgetni, és elengedni másokat, vissza kell térni a saját taktikánkhoz.

– A tervek szerint a harmadik körben Dombvári Bencével ül össze. Mire lehet képes a párosuk?
– Az őszi és a tavaszi sevillai edzőtáborban is összeültünk egy-egy alkalommal, mindkétszer meggyőző előnnyel vertük a mezőnyt. Azonban a korábbi és a mostani időszakot nem lehet összehasonlítani. Szélsőséges eredményt tudok elképzelni: vagy nagyon nagy előnnyel nyernénk, vagy kikapnánk. Ugyanakkor Ádámmal stabil párost alkotunk, vele szeretnék versenyezni. Harminchárom éve kajakozom, huszonnégy éve vagyok felnőttválogatott, mondhatjuk, hogy van rutinom, és tudom, milyen egy jó páros. A miénk jövőre válogatót tud nyerni.

KAJAK-KENU
EDZÉSVERSENY, SZOLNOK
Férfiak. 1000 m. K–2. 1. futam:
1. Kammerer Zoltán, Varga Ádám (Graboplast Győr, KSI SE) 3:19.91, 2. Noé, Németh (BHSE) 3:21.22, 3. Koleszár, Erdőssy (BHSE, Graboplast Győr) 3:22.70. 2. futam: 1. Koleszár, Erdőssy 3:26.35, 2. Kammerer, Varga 3:26.59, 3. Béke, Dombvári (KSI, BHSE) 3:27.49. C–2. 1. futam: 1. Adolf Balázs, Fejes Dániel (Óbudai Ganz VSE, Merkapt-Mekler) 3:45.21, 2. Sáfrán, Bakó (KSI) 3:47.14, 3. Slihoczki, Kocsis (Dunaferr, NKM Szeged) 4:05.31. 2. futam: 1. Adolf, Fejes 3:53.16, 2. Sáfrán, Bakó 3:54.87, 3. Slihoczki, Kocsis 4:01.94