Kajak-kenu: letette a lapátot, s edző lesz a kenus Varga Dávid

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.10.12. 14:01
Befejezte sportolói pályafutását, s Thaiföldön lesz edző Varga Dávid, aki a júliusi, plovdivi Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett kenu egyes 5000 méteren.

„A döntésemet nagyban befolyásolta, hogy kaptam egy olyan lehetőséget, amilyen kétszer nem jön szembe – nyilatkozott a Graboplast Győr 29 éves versenyzője a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) honlapjának. – Mérlegelnem kellett, hogy a tokiói indulás reményében folytatom-e a felkészülést, vagy inkább elkezdek a civil élet felé nyitni. Mivel már csak pár tárgyam van hátra a pszichológiai alapképzés befejezéséig, és a későbbiekben sportpszichológiával szeretnék foglalkozni, jó tapasztalatszerzésnek gondolom, hogy nemcsak versenyzőként, de edzőként is belekóstoljak az élsportba.”

Varga Dávid elárulta: talán az idei Eb-ezüstérmére a legbüszkébb, mert a sok csapathajós eredmény mellett sikerült egyéniben is a dobogóra állnia.

A sportoló már elutazott Thaiföldre, s mint mondta, élvezi a munkát, de nagy kihívás az, hogy hat hónapot egyhuzamban külföldön kell tartózkodnia.

„Szeretném azt a sok-sok tapasztalatot, amit versenyzőként szereztem, megfelelően átadni az itteni kenusoknak. Bízom benne, hogy a nagy kaland mellett ez remek szakmai tapasztalatszerzés is lesz egyben” – mondta a világbajnoki bronzérmes kenus.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik