Kajak-kenu: Kozák párosban is legyőzhetetlen volt a válogatón

Vágólapra másolva!
2019.05.25. 16:37
Kozák Danuta egyesbeli sikerei után Kárász Annával párosban sem talált legyőzőre, a férfiaknál a Koleszár Mátyás, Németh Viktor alkotta utánpótláskorú kajakos duó tört be a nagyok közé.
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

 

 

Anya, ez törékeny?” – kérdezte anyukája újonnan nyert aranyérmét a Holt-Tisza partján nézegetve Kozák Danuta (UTE) kislánya, Zora. Az ötszörös olimpiai bajnok megerősítette, hogy bizony az, és kedvesen hozzáfűzte: „Vigyázz rá!” Miután a majd kétéves csöppség még megérdeklődte, kajakozással nyerte-e az anyukája az immár az ő nyakát díszítő medáliát, körbenézett, és a fotós kollégák kamerájába nézve határozottan jelentette ki: „Ez az enyém!”

Ami azt illeti: a szombati K–2 500 méteren nyert aranymedália valóban közös családi kincs, lévén az extraklasszis kajakos és edző-férje, Somogyi Béla együttes munkájának eredménye – az idei első szolnoki válogatón nem mellékesen három nap alatt hármat nyert belőle a serény édesanya.

„A NŐI MEZŐNYBEN AZ ÓRÁVAL VERSENYZÜNK”
TAKÁCS Kincső, C–2 500 m győztese

„Nagy előny, hogy itthon nekünk nem kell rápihenni a versenyekre, ezúttal is munkából jöttünk a válogatóra. Úgy fogtuk fel a döntőt, mint ha a szokásos szombati programunkat teljesítenénk – ezen a napon pályát szoktunk evezni. Edzéseken az motivál bennünket, hogy fiúversenyzőkkel versengünk, és igyekszünk megelőzni őket, a női mezőnyben önmagunkkal és az órával versenyzünk. A célunkat mindenesetre elértük az ötszázas döntőben: maximális pályát evezve sikerült jó időeredménnyel célba érni.”

Nagyon jól elkaptuk a rajtot, a végén pedig már nem is eveztünk teljes erőbedobással, magam is meglepődve láttam, mekkora előnnyel nyertünk – foglalta össze dióhéjban a két egyéni szám, a K–1 500 és 200 méter után a Kárász Annával (NKM Szeged) közösen szerzett aranyérem elnyerésének történetét Kozák Danuta. – Tavaly ilyenkor sokat kellett állítgatni a hajón, és bár idén tavasszal nem sokat tudunk párosban edzeni a rossz időjárás miatt, hamar megtaláltuk az összhangot Annával. Ezért is vártam bizakodóan a válogatót.”

Kárász – páros társával ellentétben – a három napja tartó válogatóversenyen először érezhetett örömet, miután a másodikként célba érő nagy rivális, Csipes Tamara, Medveczky Erika (BHSE) duót is egy hajóval utasították maguk mögé, a szegediek világ- és Európa-bajnokán ugyanakkor még jóval a döntőt követően is érezni lehetett a feszültséget.

Nagyon nehéz napokon vagyok túl – ismerte el Kárász Anna, aki a nyitó napon K–1 500-en a várakozásoktól elmaradva a hatodik helyen végzett a héttagú döntőben. – Az egyéni verseny nagyon rosszul sikerült, nem voltam koncentrált, ami egyáltalán nem jellemző rám. Nem volt könnyű összeszednem magam a párosra, bevallom, nagy kő esett le a szívemről az egyértelmű győzelemmel.”

Ha a Kárász, Kozák kettős utcahosszal nyert, akkor a Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső (Graboplast Győr) páros fényévnyivel lapátolt célba a versenytársak előtt a női kenusok ugyancsak olimpiai számában, C–2 500 méteren.

Sok újítást vezettünk be idén, erőnléti edzővel és dietetikussal kezdtünk dolgozni, a mentális felkészülésben pedig coach is segítségünkre van. Úgy éreztük, minden lehetőséget meg kell ragadnunk ahhoz, hogy lejjebb tudjunk faragni az időeredményünkből, és meg tudjuk őrizni a helyünket a világ élvonalában” – avatott be a láthatóan eredményes szakmai munkájuk hátterébe Balla Virág, aki hozzátette: kíváncsian várja, hogy jövő héten a duisburgi világkupán a nemzetközi mezőnyben is megméressék magukat.

A férfi kajakosok ezerméteres páros viadalát – akárcsak a két héttel ezelőtti rangsoroló versenyt – a Koleszár Mátyás, Németh Viktor duó nyerte. A Bp. Honvéd versenyzői elmondták, az előfutam után lekerült róluk a teher azzal, hogy az U23-as korosztályba tartozó párosok közül egyedüliként jutottak a döntőbe.

Tavaly év végén a Kulcsár Gábor által vezetett első edzések után már éreztük, ebből csak jó sülhet ki. Az elmúlt években is dobogó közelben végeztünk a felnőttek között, reméltük, hogy idén előrébb tudunk lépni. Örülünk annak, hogy meggyőző előnnyel nyertünk, ha egy egység a nemzetközi versenyeken is eredményes szeretne lenni, annak nem elég egy-két centivel nyerni” – mondták egybecsengően a fiatal kajakosok.

KAJAK-KENU

VÁLOGATÓVERSENY, SZOLNOK
FÉRFIAK
K–2 1000 MÉTER
1. Koleszár Mátyás, Németh Viktor (Budapesti Honvéd SE) 3:17.382 p
2. Tóth Dávid, Kulifai Tamás (UTE) 3:18.527
3. Kammerer Zoltán, Erdőssy Csaba (Graboplast Győri Vízisport SE) 3:18.844

NŐK
K–2 500 MÉTER

1. Kárász Anna, Kozák Danuta (NKM Szegedi Vízisport SE, UTE) 1:40.311 p
2. Csipes Tamara, Medveczky Erika (Budapesti Honvéd SE) 1:42.211
3. Gazsó Alida Dóra, Bodonyi Dóra (KSI SE, Szolnoki Kajak-Kenu Klub) 1:43.728

C–2 500 MÉTER
1. Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső (Graboplast Győri Vízisport SE) 1:58.991 p
2. Kisbán Zsófia, Bragato Giada (Lágymányosi Spari Vízisport, Tiszaújvárosi KKSE) 2:06.424
3. Bonyai Regina, Kulcsár Dorina (Bajai Vízisport Klub, Dunaferr) 2:10.141

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik