Kajak-kenu: Kovács Katalinról nevezik el az akadémiát

PIRCS ANIKÓPIRCS ANIKÓ
Vágólapra másolva!
2018.01.29. 16:39
Jelentős állami beruházáscsomag segíti a sportág továbbfejlődését, ennek része a háromszoros olimpiai bajnok és 31-szeres világbajnok ikon, Kovács Katalin nevét viselő fővárosi akadémia, valamint egy evezős- és szlalompálya megépítése is.

Jelentős beruházásokkal és fejlesztésekkel segíti a világviszonylatban is kiemelkedően eredményes hazai sikersportág, a kajak-kenu továbbfejlődését a magyar kormány, amely az előző év végén döntött a Budapesti Nemzeti Kajak-kenu Sportakadémia létrehozásáról – az akadémia a november 30-i kormányhatározatban foglaltak szerint Kovács Katalin nevét viseli, a háromszoros olimpiai és 31-szeres világbajnok kajakos a sportszakmai munkában vállal majd szerepet.

ELŐKÉSZÜLETBEN A HOSSZÚ-AKADÉMIA

A kajak-kenu mellett a másik sikersportágban, az úszásban is hasonló kezdeményezést támogat a magyar állam: a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Sportakadémia létrehozásáról szóló döntést követően nem sokkal később, 2017. december 22-én kormányhatározat született a Hosszú Katinka Sportakadémia létrehozásáról is, így a tervek szerint két eredményes sportág emblematikus versenyzője akadémiai keretek között kamatoztathatja szakmai tudását sportága továbbfejlesztése érdekében.

Az ugyancsak háromszoros ötkarikás győztes úszóklasszis nevét viselő sportcentrum Budapest XII. kerületében, a Csillebérci Szabadidő-központ területén létesül, és több sportág fejlesztésének kiszolgálására is alkalmas lesz. A beruházás úgyszintén az előkészítési fázisban tart, s április végéig kell megvalósítani.

A nagyszabású projekt előkészítési fázisának kivitelezését – 115 millió forintos forrásból – február 15-ig kell megvalósítani, lapunk értesülései szerint valóban a befejezéséhez közeledik a hatástanulmányok elkészítéséből álló első ütem.

A sportakadémiát – amely 2020 őszén nyithatja meg kapuit – a főváros III. kerületében, a Hajógyári-sziget déli részén hozzák létre, ahol egy állami tulajdonú, jelenleg használaton kívüli ingatlanon kaphat helyet a tanmedencével, uszodával és kondicionálóteremmel is felszerelt világszínvonalú sportkomplexum. A szakemberek véleménye szerint a létesítmény vízi bázisául szolgáló, védett vízfelületű öbölben kialakítható egy ezerméteres, legalább kétsávos pálya, amely versenyek rendezésére ugyan nem, de edzőtáborozások lebonyolítására kitűnően alkalmas.

Egy másik beruházásnak köszönhetően a főváros versenypályával is gazdagodhat, a Csepelre tervezett evezőspálya megépülése után Budapesten is lenne a gyorsasági szakágban nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas létesítmény. Ugyancsak az előkészítés fázisában tart a Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Programban lefektetett Xtrém Szabadidő Park kialakítása, amelyben a tervek szerint egy kajak-kenu szlalompálya is helyet kap.

Közben a sportág vidéki bázisa, a szegedi Maty-éri pálya fejlesztése intenzíven zajlik, a projekt a Magyar Kajak-kenu Szövetség tájékoztatása szerint időarányosan jól halad – a munkálatok végén teljes lefedik a főlelátót, megújul a céltorony és környéke, a versenyzői terület jelentősen kibővül, jóval több lesz a parkolóhely, és egyszerűbbé válik a szurkolók bejutása a létesítmény területére. A beruházás eredményeként megújuló pálya várja majd 2019 nyarán az olimpiai kvalifikációs világbajnokságra hazánkba érkező küldöttségeket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik