Elképesztő mélységből jutott hihetetlen magasságba tavaly Medveczky Erika

 

– A csúcsra jutni vagy ott maradni nehezebb?
– Nehéz kérdés. Az előző szezonban úgy éreztem, nem tornyosulnának olyan magas falak előttem, amelyeket ne tudnék átugrani. Erre mondhatják: jó, jó, de babavárás miatt klasszisok maradtak távol. A magyar női kajakban azonban ez nem jelent könnyítést, ha valaki kiszáll – még ha ötszörös olimpiai bajnok is – van más rivális helyette. Mégis, talán a kötelezőt nehezebb hozni, mint odaállni és villantani egyet.

– Milyen érzés a magaslatról visszanézni?
– Nagyon jó! Régóta vártak tőlem hasonló teljesítményt. Hosszú évek óta benne volt a levegőben az áttörés, az, hogy ötszáz méteren is eredményes legyek. Pozitív érzésekkel tölt el az is, hogy amikor bekövetkezett, senki sem lepődött meg, és azt sem hallottam vissza, hogy bárki úgy vélekedne: egyszer kijött a lépés Erikának, de várjuk meg, mit hoz a folytatás.

– Tavaly szintet lépett, de nem is olyan régen még ön tekingetett a mélyből fölfelé…
– Mindent megéltem, amit sportoló megélhet. A gödör aljára 2012-ben kerültem, amikor fizikailag, mentálisan és anyagilag is lenullázódtam.

Régi-új terepen

A Szeged 29 éves versenyzőjének a kajakozás mellett a síelés a szenvedélye. A címlapfotózás apropóján a főváros III. kerületében található Fogarasi Síiskola műanyag borítású pályáján hangolt a januári síszünetre.

„Húszévesen voltam először síelni, utána jó néhány év kimaradt, de négy éve újra rendszeresen járok. A sífutás – sok kajakossal ellentétben – nálam nem a felkészülés része, a síelés nekem rekreációs, kikapcsolódást nyújtó tevékenység. Az utóbbi három évben Franciaországban voltunk, ezúttal új terepet fedezünk fel: január végén Svájcba megyünk. Műanyag pályán most síeltem először, ami a havas lejtők után érdekes, új élmény volt, kicsit szoknom kellett a speciális borítást, ahogyan egy év kihagyás után a lécet is, de az első óvatos csúszások után nagyon élveztem – kitűnő gyakorlási lehetőség volt.”

– Hogyan jutott idáig egy ígéretes kajakos?
– Húszévesen a nevelőegyesületemből, a Kis-Duna SE-ből átigazoltam az MTK-ba, Fábiánné Rozsnyói Katalin csoportjába. Fizikailag és szellemileg sem bírtam a munkát, nálam nem működött Kati néni edzésmódszere. Közben egyre jobban frusztrált, hogy nem tudom hozni, amit várnak tőlem. 2012-ben már versenyezni sem volt kedvem, rosszul voltam az engem körülvevő közegtől, az edzésekről menekültem haza. A szerződésem megszűnt, huszonnégy évesen leírtak. Túledzett voltam és depressziós, komolyan fontolgattam, hogy befejezem.

– Miért döntött a folytatás mellett?
– Sokat beszélgettünk a nevelőegyesületemben edzősködő Kákai Bettinával, abban maradtunk, megpróbálunk egy évet közösen. Beálltam a tizenegy-tizenöt éves gyerekek mellé, és újra megtetszett a kajakozás. Jó döntés volt, hogy hazaköltöztem. Húszévesen még imádtam utazni, de négy év folyamatos edzőtáborozástól megcsömörlöttem. Zárt világ a miénk, a kajakos közeg tagjain kívül mással nem érintkeztem, kezdtem beszűkülni. Úgy éreztem, így élni nem normális. Akkoriban elkezdtem nyitni a világra, civilekkel ismerkedni, és hamarosan más szemszögből néztem a sportot. Rájöttem, hogy bár imádom a kajakozást, az élet ennél sokkal több.

– Szemléletváltása 2013-ban világbajnoki aranyérmet eredményezett.
– Abban az évben az egyesre tettem fel mindent, úgy voltam vele, ha sikerül bizonyítani, folytatom, ha nem, nincs értelme. Az ezer méter egyesben aratott győzelemmel egy másik nyomasztó tehertől is megszabadultam: az előző négy évben nem nyertem világbajnoki címet, pedig úgy éreztem, régóta ott lenne a helye a nevem mellett.


– Ezt ígérték, amikor 1997-ben először lement kajakozni?

– Ígérni nem ígérték, de gyorsan jöttek a sikerek. Nem bíztam el magam, de örültem, hogy tehetségesként emlegettek, és reménykedtem, valóban megtörténik, amiről velem kapcsolatban reális elvárásként beszéltek. Egyébiránt nyolcévesen azt sem tudtam, mit takar ez a sportág. Az iskolában láttam egy felhívást, elmentem az első foglalkozásra, ami tornatermi edzés volt, nem éppen izgalmas, de nekem megtetszett.

– Ki sem próbált mást? Gyermekkora kapcsán említi: eleinte a labdával is jóban volt…
– Igen, de aztán hamar megszűnt a barátságunk. Alapvetően nem vagyok túl ügyes más sportágban, a labda pedig valódi veszélyforrás: ha akad egy a közelben, biztosan eltalál. Aktív gyerekként többféle mozgást is kipróbáltam, de nem volt kérdés: a kajak lesz az igazi.

– Ha mégis idő előtt befejezi, mihez kezdett volna?
– Egy gyenge pillanatomban beadtam az önéletrajzomat egy közvetítő céghez – gyerekek külföldi táboroztatására. Mire megkaptam a pozitív választ, már jobban voltam, és jobban mentek az edzések is, ezért lemondtam. De abban maradtunk, lehet, egy év múlva újra jelentkezem.

Ismerős (kutya)téma

A világ- és Európa-bajnok sportoló mindennapjaihoz kislánykora óta hozzátartoznak a négylábúak – a kutyatéma mostanság is aktuális nála.

„Néhány hete ment el a kutyánk, Negró, a fantasztikus nápolyi masztiff. Azóta állandó napirendi téma, hogy legyen, vagy ne legyen újra kutyánk. Annyira megszoktuk már, hogy a napjaink része a kutya körüli teendők ellátása, hogy amióta nincs, furcsák az üres órák – különösen a barátomon látom, nehezen találja ilyenkor a helyét, de velem is előfordul, hogy kutyasétáltatási időben megszokásból sietek haza. Ha újra kutyus mellett döntünk, kölyök szóba sem jöhet, mert az első években nagyon sokat kell velük foglalkozni, ami most nem fér bele az életembe, de egy idősebb négylábú örökbefogadásán elgondolkodunk.”

– Jobb idők jöttek: 2015-ben újabb egyesben szerzett vébéarannyal erősítette meg „ezres menő" státuszát. Akkoriban elégedetten zárt egy-egy szezont?
– Ha visszanézek erre az időszakra, eredményesnek is mondhatom, de minden év végén volt bennem hiányérzet. Én 2015-ben és 2016-ban – utóbb már nagyon jól kajakoztam – is hittem, hogy eredményes tudok lenni ötszáz méteren.

– Mennyiben más ötszázas kajakosnak lenni?
– Lehetőségekben, megbecsülésben és anyagiakban is nagyon más. 2017 után végre nem maradt hiányérzetem. Azzal együtt sem, hogy a vébén, ahol életemben először indulhattam K–1 500 méteren, egy betegség közbeszólt, és nem tudtam bizonyítani. Egy sportoló aranyérmeket akar nyerni, de van, hogy maga a teljesítmény is motiváló, így voltam én a tavalyi idénnyel. Sokszor sikerült olyan teljesítményt nyújtanom, amely után jó érzéssel mentem haza, olyan versenyeket nyertem, amilyeneket korábban sosem, új helyzetekben mérettem meg magam eredményesen. Nagyon szerettem ezt az évet, pedig ugyancsak mély gödörből indult…

– Ezúttal mi volt a gond?
– Miután véget ért a közös munkánk Kákai Bettinával, 2016 novemberében Csipes Ferenc fogadott be a csapatába, de ekkor a Honvéd már nem tudott átigazolni. Egy másik klub vezetőivel azonban kezet adtunk a szerződtetésemre, de február közepén indoklás nélkül kitáncoltak a megegyezésből. Tovább kellett házalni, ami lelkileg megviselt, még úgy is, hogy ezt a feladatot egy menedzsercég képviselői átvállalták. Úgy készültem a szezonra, amely karrierem legjobb éve lett, hogy május elsejéig nem volt klubom. Azóta szegedi színekben versenyzem. Egyrészt zseniális edzőhöz kerültem, akivel kifogástalan összhangban dolgozunk. De a kulcs a fogyás volt. Két éve alapjaiban reformáltam meg az étkezésemet, aminek eredményeként tavaly hat kilóval kevesebbel versenyeztem, úgy, hogy az erőm közben megmaradt.

– Civilben is profitált az életmódváltásból?
– Önmagában nyereség, ha az ember egészséges ételeket fogyaszt, amit én – bevallom – korábban nem mondhattam el magamról. Szeretek enni, így mindenről nagyon nehéz volt lemondanom. Időközben belemélyedtem a diéta témakörébe, és megtanultam élvezhetően művelni. Eleinte nem voltak finomak az ízfokozók nélküli ételek, később egyre inkább megkedveltem az új ízeket. Ugyancsak pozitív hozadéka a változtatásnak, hogy megtanultam főzni.

– Ha ilyen egyszerű a siker receptje, miért nem alkalmazta korábban?
– Mert egyedül nehéz volt. Én nem tudtam úgy diétázni, hogy tőlem negyven centire valaki egészen mást evett. Aztán a barátommal, akivel két éve alkotunk egy párt, ez a probléma is megoldódott. Amellett, hogy biztonságot és stabil támogatást ad nekem az élet minden területén, egészségmániás. Gond nélkül eszik velem salátát.

– Az ünnepek alatt csak bűnözött egy kicsit?
– Egy keveset. De mára eljutottam oda, hogy tudatosan élek, évente egyszer két-három süteménytől nem fogok elhízni. A már elért eredményt megtartani könnyebb, mint egyszerre egy hatalmasat lépni – a fogyókúrában mindenképpen. Vagy talán mégis ez lesz a válasz az első kérdésére is…?