Kajak-kenu: Kammerer a vb-re szokatlan módszerrel készült

PIRCS ANIKÓPIRCS ANIKÓ
Vágólapra másolva!
2017.08.23. 18:05
null
Nádas Bence (elöl) és Tótka Sándor Európa-bajnoki arannyal hangolt a vb-re (Fotó: MTI)
Erős magyar egységek állnak rajthoz férfikajakban a racicei világbajnokságon. Nádas Bence és Tótka Sándor két érmet is szerezhet ötszázon, és Kammerer Zoltánék is éremmel nosztalgiáznának egy kilométeren.

Optimistán érkeztek meg Racicébe, a csütörtökön kezdődő világbajnokság helyszínére a magyar kajak-kenu válogatott férfi kajakosai. A szakágban bizakodásra adhat okot, hogy több versenyző is Európa-bajnoki (arany)éremmel a zsebében vágott neki a világbajnoki felkészülésnek.

Az idei szezonban nyújtott kimagasló teljesítményével Kopasz Bálint végérvényesen „nevére vette” a sportág királyszámának számító K–1 1000 métert. A felnőttmezőnyben tavaly bemutatkozó, húszéves algyői tehetség egy évvel ezelőtt Európa-bajnoki bronzéremmel tette le névjegyét a táv nagyágyúi között, eredményét júliusban a bulgáriai kontinensbajnokságon is meg tudta ismételni. Sőt, miután repertoárjába felvette a rövidebb távot is, célirányos felkészülése eredményeként ötszázon is bronzéremmel gazdagodott Plovdivban. A kedvező előjelek ellenére rendkívül visszafogottan fogalmazta meg elvárásait a Nemzeti Sportnak a pályafutása első felnőtt-világbajnokságán szereplő versenyző.

NÁDAS BENCE (világ- és Európa-bajnok kajakos)
„Mindkét számban nagy küzdelemre számítok, biztosra veszem, hogy a négyesek ötszáz méteres versenye még szorosabb lesz, mint az Európa-bajnokságon, pedig már Plovdivban is hat hajó érkezett célba egy másodpercen belül. Magam is kíváncsian várom, hogy mire lesz elég a tudásunk maximuma a vébé-mezőnyben – ha a legjobbunkat nyújtjuk, mindkét versenyszámban érmet szerezhetünk, amelyben a világbajnoki cím is benne van.”

„Nagyon fiatal vagyok, ráadásul még erősödnöm is kell, de szeretnék az első hat között végezni” – mondta Kopasz. Mi lehetünk bátrabbak: ha az idényben mutatott formájában versenyez, Racicéből is éremmel térhet haza.

Erre, mármint a dobogós hely(ek) megszerzésére, jelentős eséllyel pályázik a K–2500 méter újdonsült Európa-bajnok párosa, a Nádas Bence, Tótka Sándor duó is, amely a Molnár Péterrel és Mozgi Milánnal kiegészülő négyes tagjaként is Eb-címvédőként rajtol Csehországban.

„Párosban kevésbé számítok új rivális egységekre az Európa-bajnoki mezőnyhöz képest, négyesben, az új olimpiai távon azonban teljesen más a helyzet. A szlovákok és a csehek bizonyára tovább javultak, a spanyolok papíron erősebb egységet állítanak ki Racicében, a bombaerős németek pedig, akiket az Eb-n betegség hátráltatott, ezúttal a legjobb egységükkel állnak rajthoz, emellett egy világbajnokság meglepetést is hozhat. Sűrűbb lesz, jóval sűrűbb…” – vázolta fel Tótka Sándor a rájuk váró kétfrontos küzdelmet.

Az UTE huszonhárom éves világ- és Európa-bajnoka kiemelte, miután tavaly még a kétszáz méteres távra készült, a felkészülésben minden hétnek, napnak kiemelkedő jelentősége volt számára.
„Hétről hétre egyre jobb lett a párosunk és a négyesünk is, mindkét egységünk továbbfejlődött az Eb-formánkhoz képest. Felkészültünk mindenféle várható és váratlan körülményre, jó formában vagyunk, de az elvárások megfogalmazásakor nem akarunk túlzott terhet rakni magunkra. A legfontosabb, hogy jó pályákat menjünk, de azt nem tudom megígérni, hogy mindkét számban aranyat nyerünk, ahogyan arra sem adhatok garanciát, hogy két dobogós helyet szerzünk – egyvalamit ígérhetek csak: hogy kihozzuk magunkból a maximumot. Hogy ez mire lesz elég, meglátjuk” – zárta gondolatait Tótka.

Amíg ötszázon a világbajnokságon is az Eb-n látott egységek versenyeznek, ezer méteren két beülőben is kicserélődött a hajó legénysége az év fő versenyére. Az első hazai válogatóversenyen nyújtott teljesítmény alapján júliusban, Plovdivban KammererZoltán,NoéBálint, Ceiner Benjámin,BárdfalviMárk összeállításban versenyzett a legnagyobb csapathajónk – és lett kilencedik az Európa-bajnoki fináléban. Racicében a Kammerer, Tóth Dávid, Ceiner, Pauman Dániel alkotta kvartett veszi fel a küzdelmet.

„Feszültségtől mentesen, összhangban és jó hangulatban teltek az elmúlt hetek közös edzései, heti két-három csapathajós edzés mellett négyen együtt, egymás mellett dolgoztunk a vízen, pontosan olyan volt, mint a régi szép időkben – utalt arra Kammerer Zoltán, hogy a 2012-es olimpiai ezüstérmes hajóból két társát is „visszakapta”, és arra is, hogy az idei különutas edzésmódszere után a világbajnoki felkészülést már újra csapatban végezte. – Előre megbeszéltem a fiúkkal, hogy idén kipróbálom az egyéni felkészülést, de miután harminc évből huszonkilencet csapatban töltöttem, rájöttem, utóbbi felállásban nekem sokkal könnyebb dolgozni. Bevallom, az első válogatót megelőzően volt bennem egy kis félsz azzal kapcsolatban, hogy eredményes lesz-e az új módszer. Örülök, hogy a kísérletezés évében is sikerült olyan teljesítményt nyújtanom, amely miatt nem kell szégyenkeznem.”
A kvartett háromszoros olimpiai bajnok vezérevezőse megjegyezte, stabil a négyesük, amelynek felkészülését jelentősen segítette, hogy három tagja félszavakból is megérti egymást, míg Ceiner Benjámin személyében egy kiváló mozgású, a munkát nagy alázattal végző fiatal kajakos csatlakozott a trióhoz.

És hogy mivel lenne elégedett a páratlan rutinnal rendelkező sportember?

„Szeretnék egy szép, fényes érmet…” – felelte jókedvűen a sokadvirágzását élő Kammerer.

BÁRMIRE KÉPESEK
A riói olimpia után megfiatalított magyar kajak-kenu válogatott a júliusi Európa-bajnokságon tíz arany-, három ezüst- és három bronzéremmel mutatkozott be, ám Hüttner Csaba szövetségi kapitány szerint a plovdivi eredményekből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni.
„Plovdivban a csapat valóban túlszárnyalta a kitűzött célokat, de ettől nem szabad elszállni vagy elkényelmesedni. A világbajnokság teljesen más típusú verseny, a hangulata már-már az olimpiáéhoz hasonló, ami sok sportolónak újdonságot jelent majd. A mezőny is erősebb, a versenyzők jóval felkészültebbek, mint az Európa-bajnokságon – szögezte le Hüttner Csaba. – Ezzel együtt a csúcsformában lévő magyar válogatott újfent képes lenne túlszárnyalni a várakozásokat, de én nem szeretnék érmekben, helyezésekben megfogalmazott terhet tenni a versenyzőkre, csak azt várjuk el tőlük, hogy tudásuk legjavát adják, és ha ez sikerül, elégedett leszek a teljesítményükkel.”
Hüttner hozzátette: az idei világbajnokság a tokiói olimpiai csapat építésének egyik állomása, a cél pedig mind a négy szakágban eredményes válogatott összeállítása 2020-ra.
„Külön öröm lesz számomra, ha az egységes és rendkívül összetartó csapat már most valamennyi szakágban érmet tud szerezni olimpiai számban. A versenyzők rendkívül sikeréhesek…”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik