Kajak-kenu: jó magyar kezdés az olimpiai tesztversenyen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.12. 11:46
Címkék
A Kiss Balázs, Dóri Bence páros rögtön a döntőbe került C–2 1000 méteren a Tokióban zajló olimpiai kajak-kenu tesztverseny csütörtöki nyitó napján.

A Tengeri Liget Csatornán (Sea Forest Waterway) zajló viadalon a magyar szövetség beszámolója szerint a szervezők egyelőre nem állnak a helyzet magaslatán, az eseménynek nem működik olyan hivatalos honlapja, amelyről követhető lenne a versenyprogram. A szokatlan és állandóan változó időrend miatt így a csapat tagjai egymást kérdezgetik arról, hogy mikor kezdődnek a futamok. Hüttner Csaba szövetségi kapitánynak és Boros Gergely csapatvezetőnek emellett napok óta az okozza a legnagyobb fejtörést, hogy a szálláshelytől nem megy versenyzői busz a pályára, így a magyarok taxikba zsúfolódva kénytelenek megtenni a 10-15 perces utat. A hotel amúgy minden igényt kielégít, ami azért fontos, mert a csapat a tervek szerint az olimpia alatt is ott lakik.

Az előolimpia időrendje alaposan eltér a többi világversenyen megszokottól: világ- és Európa-bajnokságokon elő- és középfutamokat rendeznek, majd jönnek a döntők, az olimpiai lebonyolítás azonban egészen más. Tokióban az előfutamok első és második helyezettje egyenes ágon csak a középfutamokba juthat be, míg a többiek reményfutamba kerülnek, ahonnan szintén be lehet kerülni a középfutamokba.

Ennek megfelelően Gazsó Dorkának nehéz napja volt csütörtökön, mivel K–1 200 méteren, valamint Medveczky Erikával párosban K–2 500 méteren is egy elő- és egy reményfutam után jutott be a pénteki középfutamba.

„Rengeteg hal van, és nagy rajokban mennek a pályán, kicsit olyan, mint egy dunai örvény. Néha pedig felpattan a vízből egy 30-40 centis példány, és ugrik egy félméterest. Tavaly a Holt-Tiszán éppen csak túléltem egy hatalmas snecitámadást, úgyhogy nem örülnék, ha egyszer csak beugrana a hajóba egy ilyen, de sajnos reális esély van rá” – mondta a nyolcszoros világbajnok Medveczky Erika hozzátéve, hogy a szerdai edzésen egy hal annyira meglökte a hajójukat, hogy azt hitte, a párja kormányzott félre.

A csütörtöki előfutamok során K–1 200 méteren Lucz Anna először harmadik lett, majd a reményfutam megnyerésével lépett tovább, csakúgy mint Devecseriné Takács Kincső C–1 200 méteren. Balla Virág a női kenusoknál pedig két negyedik hellyel került a középfutamba.

A férfiaknál a K–1 1000 méter friss világbajnoka, Kopasz Bálint simán nyert az erős szembeszélben.

„Nem igazán találtam még meg a megfelelő beállításokat, ettől függetlenül jól mentem. Ez egy tesztverseny, amelyen úgy tudok igazán hasznos tapasztalatokat szerezni, ha élesben megyek, megfelelő tempóval és csapásszámmal” – mondta a 22 éves versenyző, aki szűk három hete diadalmaskodott a szegedi vb-n ebben a számban.

A nap talán legkellemesebb meglepetését C–2 1000 méteren a Kiss Balázs, Dóri Bence egység szerezte. Dóri egy sérülés miatt kénytelen volt kihagyni a szegedi világbajnokságot, és még mindig nem teljesen egészséges, ennek ellenére második helyen értek célba az előfutamban, ami kenu párosban rögtön döntőt ért.

„Nagy a meleg, magas a páratartalom, ugyanakkor a belső tereket és a járműveket elég hidegre hűtik a helyiek, így könnyű összeszedni egy náthát – jelentette ki Dóri Bence. – Ez azonban szerencsére nem hátráltat abban, hogy naponta meghajtsak egy 1000 méteres pályát. Bár mi is hetekkel a csúcsformánk után vagyunk, jól ment alattunk a hajó” – tette hozzá.

Pénteken magyar idő szerint hajnali 2 órától a csütörtökön továbbjutó versenyzők középfutamaival és döntőivel folytatódik a tokiói kajak-kenu előolimpia.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik