Kajak-kenu: Hesz Mihály 1968-as olimpiai aranyának titka

PIRCS ANIKÓ, LIPICZKY ÁGNESPIRCS ANIKÓ, LIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2018.10.14. 11:40
null
Hesz Mihály úttörő volt, mentális felkészülése ma már bevett sportolói gyakorlat (Fotó: MTI)
A kajak-kenu legjobbjai hét számban versenyeztek az 1968-as olimpián, s a magyarok hatban érmet nyertek. Olimpiai bajnok lett Hesz Mihály (K–1 1000 m) és Tatai Tibor (C–1 1000 m), ezüstérmes Wichmann Tamás és Petrikovics Gyula (C–2 1000 m), Giczy Csaba és Tímár István (K–2 1000 m), Pfeffer Anna és Rozsnyói Katalin (K–2 500 m), bronzérmes Giczy Csaba, Szöllősi Imre, Tímár István és Csizmadia István (K–4 1000 m).

 

HESZ MIHÁLY – A teljes magyar csapatot felszabadította K–1 1000 méteren aratott diadala, amelyet sorra követtek a kajak-kenus érmek az 1968-as játékokon. Hesz Mihály vallja, kajakosként az akkoriban újdonságnak számító mentális felkészülésnek köszönhette győzelmét, a civil élet eredményességéhez pedig sportbeli sikerei is kellettek.

 

– Mi ugrik be elsőként, amikor azt hallja: Mexikóváros, 1968?
– Egy érzés: a megnyugvás érzése. Bár az előzmények nyugtalanítóak voltak, a mexikóvárosi olimpia a magyar kajak-kenu sport eredményekben gazdag versenye lett. Ugyancsak kellemes érzés, ha az ember egy hosszú, gyötrődésekkel teli felkészülés végén ér fel a csúcsra.

– Ezek szerint nem vezetett egyenes út a négy évvel korábban, Tokióban szerzett ezüstérem után a dobogó felső fokára?
– Az emberek úgy gondolták, hogy miután Tokióban is csak nagyon kevéssel maradtam le az aranyéremről, a következő olimpián majd biztosan nyerni fogok. Időközben azonban változtak az erőviszonyok, újabb jó képességű versenyzők robbantak be a világ élvonalába. Az előző évi Európa-bajnokságon, amelyen végül harmadik lettem jelentős hátránnyal, hétszáz méternél utolértem a mellettem evező szovjet Alekszandr Szaparenkót, aki rám nevetett, majd elment másfél hajóval. Az ehhez hasonló pillanatok megmaradnak az emberben, ilyen előzmények után ki vehet biztosra egy olimpiai aranyérmet?

 

– Végül minek köszönhette a sikert?
– A mentális felkészülésnek. Az egy pillanatig sem volt kétséges, hogy fizikailag valamennyi versenyző tökéletes állapotban érkezik az olimpiára, ezért időközben elkezdtem keresni, milyen pluszt lehet hozzátenni az edzésekhez, amellyel az ellenfelek meglephetők. Beépítettem a jógát, a meditációt a felkészülésembe, jelentős hangsúlyt fektetve a légzéstechnikára és a koncentrációs képességem fejlesztésére.

– Manapság ugyancsak hangsúlyos része a sportoló felkészítésének a mentális tréning – hogyan fogadták a sajátos módszerét akkoriban?
– Gondolhatják! Nemigen lehetett senkivel sem beszélni róla, mert nem volt elfogadott. Amikor mégis megpróbáltam, sokan ferde szemmel néztek rám. De valójában éppen abban áll a mentális felkészülés lényege, hogy az ember saját maga érezzen rá, és ne egy kívülálló kezdje magyarázni. Az edző meg tudja mondani, hogy a táv melyik részét hajtsa meg a versenyző, de azt már nem tudja megmondani, mivel lehet képes az adott ponton ezt véghez is vinni. A módszert a sportolónak magának kell kidolgoznia, ami persze nem megy egyik napról a másikra.

– Az eredmény ismeretében sikerült kidolgoznia a tökéletes technikát.

– A mexikói olimpia döntőjében már automatikusan jött minden, oda se figyeltem, úgy indítottam meg hatszáz méternél a hajót, csak azt éreztem, hogy repül a kezem és a hajó. Kicsit magam is meglepődtem, hogy ezzel utolértem az ezúttal is mellettem lapátoló Szaparenkót, aztán hétszáztól azt figyeltem, mikor fog elindulni, miközben csak arra tudtam gondolni, ezt az aranyérmet nem engedem, ez már az enyém!

– A mindenkori magyar küldöttség kajak-kenus csapatával szemben jelentős az elvárás. Önön is nagy volt a nyomás?
– Nagyon. A magyar csapat szálláshelyén ki volt téve egy hatalmas tábla, amelyen folyamatosan feltüntették az eredményeket. Eleinte sorjáztak a sikerek, de egy idő után nemigen bővült újabb érmekkel a tábla. Egyre többet lehetett hallani, hogy na, majd jönnek a kajakosok, és velük a győzelmek. Próbáltam a felelősséget magamtól elhessegetni, miközben az járt a fejemben, hogy a franc egye meg, nem lehetne más sportág képviselőinek a vállára pakolni ezt a terhet? Tovább nehezítette a helyzetet, hogy az enyém volt az első versenyszám. Tokióból már tudtam, mekkora ennek a jelentősége, az ott szerzett ezüstérem után apátia telepedett a kajak-kenu küldöttségre, és nem sikerült további dobogós helyezéseket szerezni.

– Ezúttal azonban a győzelme meglendítette a szekeret.
– Még most is feláll a szőr a karomon, ha erre visszagondolok. Sohasem utaztam úgy versenyre, hogy márpedig aranyérmet fogok szerezni, úgy szálltam vízre, hogy szívemet-lelkemet kiteszem a dekkre, és megteszek mindent annak érdekében, hogy minél előrébb végezzek. De az, hogy milyen színű lesz az érem, a többiektől és a csillagok állásától is függött. A csapatnak valóban lendületet adott a győzelmem. A döntő után odajött hozzám a magyar delegáció vezetője, és azt mondta, meglátom, lesznek még szép sikereink, és ebben az én eredményemnek meghatározó szerepe van. Akkor elfehéredtem, és rádöbbentem, mekkora felelősség volt rajtam.

– Az érem színén kívül mi volt a legjelentősebb különbség a tokiói és a mexikóvárosi játékok között?
– Az a tény, hogy Mexikóvárosban az olimpiai faluban laktunk. Az embert ott óhatatlanul áthatja az olimpia szellemisége, feldobja, hogy közvetlen közelről láthatja a világ legjobb úszóit vagy birkózóit, miközben belegondol, ha ez itt a sportvilág krémje, akkor abba ő is beletartozik. Nagyszerű élmény volt átélni, hogy a magyar sportolók együtt örülnek egymás sikereinek. Előfordult, hogy az olimpiai faluból a pályára közlekedő shuttle busz vezetőjét egy üveg tokaji borral bírták a menetrendnél öt perccel korábbi indulásra a sporttársak, hogy idejében odaérjenek a versenyünkre drukkolni.

– Öt évtized távlatából nézve: alapjában határozta meg az életét, hogy olimpiai bajnok lett?

– Igen. A sport amellett, hogy formálja az embert, megtanít a nehézségekkel való megküzdésre és a problémák megoldására, amelyeket az életben is kitűnően lehet kamatoztatni. Ahhoz, hogy eredményes civil életem legyen, kellettek a sportbeli sikerek.

– Mit tart jelentősebb eredménynek: hogy egy kis faluból, Nógrádból indulva ötkarikás bajnok lett, vagy azt, hogy az esti tagozaton szerzett érettségit követően sikeres fogorvossá vált Németországban?
– Mindkettő egyformán jelentős eredmény. Örülök, hogy mindkét területen helytálltam, és a sportpályafutásom befejezése után az életben is talpon maradtam.

– Németországban tudták, ki volt az „előző életében”?
– A kezdet kezdetén nem. De egy idő után elkezdtem sportolni – persze nem kajakozni, hiszen arra nem volt lehetőség –, és így másoknak is kiderült, hogy van állóképességem, aztán óhatatlanul kibogozták a történetemet. És miután kiderült, fenemód megnőtt az ázsióm!

– Mikor ült legutóbb kajakban?
– Megvan egy a régi versenyhajóimból, egy fahajó, amelyet itthon a garázsban tárolok. Szeptember végén csomagoltam ki legutóbb. Nem megy már olyan gyorsan, mint régen, viszont még mindig nagyon élvezem.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik