Kajak-kenu: Fábiánné tanítványa legyőzte Luczot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.06.16. 18:44
Címkék
A kajakosoknál Takács Tamara és Kopasz Bálint, a kenusoknál Vasbányai Henrik, a sprintszámokban pedig Hajdu Jonatán, Devecseriné Takács Kincső és Horváth Bence győzött a kajakosok és kenusok első Európa-bajnoki és világbajnoki válogatójának pénteki nyitónapján, Szegeden.

A K–1 500 méteren győztes Takács – Fábiánné Rozsnyói Katalin tanítványa – a finisben volt erős, és utasította maga mögé a 200-as specialista Lucz Dórát, valamint az 1000 méteren világbajnok Medveczky Erikát.

Az algyői Kopasz Bálint 3:31 perces időt „csónakázott” K–1 1000 méteren, a végén szinte teljesen kiengedett. Mögötte Ceiner Benjámin és Noé Bálint érkezett a célba a második, illetve harmadik helyen.

Férfi C–1 1000 méteren Vasbányai győzött, mögötte korábbi párostársa, Varga Dávid és Bodonyi András zárt a dobogón.

Kétszáz méteren a kenusoknál Hajdu Jonatán és Devecseriné Takács Kincső aratott magabiztos győzelmet, a férfi kajakosoknál pedig a győri Horváth Bence diadalmaskodott Tótka Sándor és Molnár Péter előtt.

A vasárnapig tartó verseny a július 14-16. közötti plovdivi Eb-re és az augusztus 24. és 27. közötti racicei vb-re válogat. A mostani viadal egyik érdekessége, hogy ezúttal a megszokott kilences helyett hetes döntőket rendeznek, hogy elkerüljék az időjárásból fakadó pályaelőnyöket.

A szombat délelőtti és vasárnap délutáni döntőket élőben közvetíti az M4 Sport.

KAJAK-KENU VÁLOGATÓ, SZEGED
FÉRFIAK
K–1 1000 m:

1. Kopasz Bálint (Algyő) 3:31.748 p
2. Ceiner Benjámin (BHSE) 3:32.948
3. Noé Bálint (BHSE) 3:33.663

K–1 200 m:
1. Horváth Bence (Graboplast Győr) 33.897 mp
2. Tótka Sándor (UTE) 34.167
3. Molnár Péter (BHSE) 34.659

C–1 1000 m:
1. Vasbányai Henrik (KSI SE) 3:52.219 p
2. Varga Dávid (Graboplast Győr) 3:52.858
3. Bodonyi András Dávid (Démász Szeged) 3:53.565

C–1 200 m:
1. Hajdu Jonatán (Dunaferr) 39.417 mp
2. Korisánszky Dávid (KSI SE) 40.225
3. Lantos Ádám (Graboplast Győr) 40.971

NŐK
K–1 500 m:
1. Takács Tamara (Vasas) 1:49.061 p
2. Lucz Dóra (UTE) 1:49.222
3. Medveczky Erika (Démász Szeged) 1:49.584

C–1 200 m:
1. Devecseriné Takács Kincső (Graboplast Győr) 46.639 mp
2. Balla Virág (Graboplast Győr) 47.154
3. Lakatos Zsanett (UTE) 48.301

A további program:
Szombat:
Döntők: 10.00 és 17.00
Vasárnap:
Elő- és középfutamok: 8.30
Döntők: 13.40

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik