Kajak-kenu Eb: Takács arany-, Lakatos ezüstérmes 5000-en

Vágólapra másolva!
2018.06.10. 18:52
A magyar versenyzők egy aranyérmet és egy ezüstérmet nyertek az 5000 méteres számokban, így a küldöttség 6 első, 5 második és 4 harmadik hellyel zárta a vasárnap véget ért belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságot. Az olimpiai számokat tekintve 3–3–2 a mérleg.

A Vasas kajakosa, Takács Tamara – aki szombaton második lett 1000 méteren – már az első, nagy kör után az élboly elejére lapátolt a 17 résztvevő között, s innentől kezdve nem is engedte ki a vezetést a kezéből. Egy ideig még vele tartott a francia Sarah Troel, a norvég Anna Sletsjoee és a belga Hermien Peters, majd két körrel a vége előtt már csak utóbbi, de kisvártatva ő is leszaladt. A magyar versenyző az utolsó 6-800 métert már teljesen egyedül, senkitől sem zavartatva tette meg, s a célba érve a levegőbe csapva ünnepelte fölényes győzelmét.Takács Tamara – aki szombaton második lett 1000 méteren – már az első, nagy kör után az élboly elejére lapátolt a 17 résztvevő között, s innentől kezdve nem is engedte ki a vezetést a kezéből. Egy ideig még vele tartott a francia Sarah Troel, a norvég Anna Sletsjoee és a belga Hermien Peters, majd két körrel a vége előtt már csak utóbbi, de kisvártatva ő is leszaladt. A magyar versenyző az utolsó 6-800 métert már teljesen egyedül, senkitől sem zavartatva tette meg, s a célba érve a levegőbe csapva ünnepelte fölényes győzelmét.

A női kenusok kilencfős mezőnye rögtön a rajt után szétszóródott, az élre a fehérorosz Volha Klimava állt, őt Lakatos Zsanett követte. A verseny gyakorlatilag nem tartogatott izgalmat, minden versenyző megtartotta a start utáni pozícióját, így a magyar is a másodikat.

A leghosszabb táv férfi számai nem sikerültek jól a magyaroknak, a kajakos Varga Ádám 11. lett a 22 induló között, míg a kenus Kiss Tamás a 13. helyen ért célba a 16 fős mezőnyben.

KAJAK-KENU EB
5000 m
FÉRFIAK
K–1

1. Max Hoff (Németország) 20:27.960 p
2. Fernando Pimenta (Portugália) 20:38.790
3. Eivind Vold (Norvégia) 20:50.610

11. Varga Ádám 21:59.950
C–1
1. Sebastian Brendel (Németország) 22:51.010
2. Kirill Samsurin (Oroszország) 23:06.650
3. Carlo Tacchini (Olaszország) 23:11.350

13. Kiss Tamás 24:55.590

NŐK
K–1

1. Takács Tamara 22:58.560
2. Sarah Troel (Franciaország) 23:27.440
3. Hermien Peters (Belgium) 23:31.700
C–1
1. Volha Klimava (Fehéroroszország) 25:58.260
2. Lakatos Zsanett 26:49.770
3. Ljudmila Babak (Ukrajna) 27:02.130

AZ ÉREMTÁBLÁZAT VÉGEREDMÉNYE
Arany Ezüst Bronz
Magyarország 6 5 4
Németország 4 5 2
Oroszország 3 6 3
Fehéroroszország 3 5 1
Spanyolország 3 1 3
Csehország 3
Lengyelország 2 1 4
Portugália 2 1 1
Szerbia 1 1 1
Franciaország 1 1
Románia 1 1
Grúzia 1
Ukrajna 2 3
Litvánia 1
Szlovákia 1
Belgium 2
Olaszország 2
Dánia 1
Moldova 1
Norvégia 1
Svédország 1
Megjegyzés: férfi K–2 500-on két ezüstérmes, női K–2 500-on két bronzérmes volt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik