Az előfutamok után öt magyar hajó kényszerült újabb versenyre a fináléért: három a hosszabb, kettő pedig a rövidebb távon. Miközben a hőmérő higanyszála bőven 30 fok fölé kúszott, minden számban az első három hely ért döntőt.

Egy kilométeren a kenus Kiss Tamás taktikusan versenyzett, s a francia Adrian Bart mögött másodikként célba érkezve kvalifikálta magát a szombati éremcsatára.

„Nagyon erős volt a szél, főleg az utolsó kétszáz méteren, oda kellett figyelni, hogy jól osszam be az erőmet. A francia fiú megelőzött, de én nem is akartam megnyerni a futamot, hogy a döntőben ne kelljen a középső három ember mellett mennem” – árulta el a párosban olimpiai bronzérmes csepeli versenyző.

A másik férfi ötkarikás kenus számban, C–2 1000 méteren a Korisánszky Dávid, Mike Róbert páros az élcsoport tagjaként, a harmadik helyen ért be, így Kisshez hasonlóan ott lesz a végjátékban.

Az 1000 méteres férfi kajak négyesnek – amelyben Kammerer Zoltán, Erdőssy Csaba, Ceiner Benjámin és Varga Ádám ül – nem igazán kellett megizzadnia a második pályáján, ugyanis mindössze négy hajó küzdött a középfutamban a továbbjutást érő három helyért, s közülük az örmény már a táv elején leszakadt. Így a cseh, magyar, szerb trió – ebben a sorrendben – „besétált” a döntőbe.

Az 500 méter felemás magyar sikert hozott. Előbb a Dunaferr 22 éves kenusa, Kiss Balázs negyedik lett a futamában, így a B-döntőbe került, viszont a Medveczky Erika, Csipes Tamara kajakos duó megnyerte a versenyét, s ezzel magabiztosan döntős.

A többi magyar egység már az előfutamból bejutott a fináléba, illetve volt egy kettős – a Hufnágel Tibor, Ilyés Róbert 1000 méteres kajak páros –, amely kiesett.

Az első döntős napon, szombaton tíz finálét rendeznek délelőtt, ezek közül kilencben lesz magyar hajó.

A TOVÁBBI PROGRAM
SZOMBAT
500 és 1000 méteres döntők:

10.05: férfi C–1 1000 m (Kiss Tamás)
10.16: férfi K–1 1000 m (Kopasz Bálint)
10.30: női K–1 1000 m (Takács Tamara)
10.45: női K–4 500 m (Kárász Anna, Kozák Danuta, Medveczky Erika, Bodonyi Dóra)
10.59: férfi C–4 500 m (Viola Viktor, Bodonyi András, Kiss Balázs, Némedi Konrád)
11.05: női C–1 500 m (Lakatos Zsanett)
11.19: férfi K–2 1000 m
11.26: férfi C–2 1000 m (Korisánszky Dávid, Mike Róbert)
11.40: női K–2 1000 m (Pupp Noémi, Csipes Tamara)
12.01: férfi K–4 1000 m (Kammerer Zoltán, Erdőssy Csaba, Ceiner Benjámin, Varga Ádám)
14.05: 200 méteres előfutamok
15.05: paradöntők
16.45: 200 méteres középfutamok
VASÁRNAP
8.35: paradöntők
10.35: 500 méteres döntők
13.05: 200 méteres döntők
15.20: 5000 méteres döntők