Kajak-kenu: Csipes Tamara egyesben is megmutatná magát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.23. 20:25
Az olimpiai bajnok kajakos, Csipes Tamara elárulta, nehezen éli meg a mostani, versenymentes időszakot, és az augusztus végére tervezett országos bajnokságon szívesen indulna.

Az olimpiai bajnok kajakos, Csipes Tamara elárulta, nehezen éli meg a mostani, versenymentes időszakot, és az augusztus végére tervezett országos bajnokságon szívesen indulna. A nem olimpiai számok világbajnokságán - amelyet szeptember végén rendezhetnek Szegeden - ugyanakkor "már nem annyira".

A sportoló az M1 aktuális csatornának nyilatkozva arról beszélt, hogy vegyesek az érzései a tokiói olimpia elhalasztásával kapcsolatban. Mint mondta, nagyon várta már, hogy elkezdődjön a szezon, jó erőben érezte magát, és most, hogy "nyomtak egy stop gombot", nehéz kezelni a helyzetet. Ahogy fogalmazott: mivel idén nem lesz olyan téthelyzet, amelyben meg kell magukat méretniük, nehéz minden nap úgy edzésre menni, hogy motiváltan végezzék a munkát.

„Készülünk is, meg nem is” – mondta, utalva arra, hogy a következő nagy eseményük éppen egy év múlva lesz.

Hozzátette ugyanakkor, hogy szerinte ez csak egy átmeneti időszak, és nagyon várja a szeptembert, amikor majd újra elkezdik az ötkarikás felkészülést. Az ob-val és a tervezett vb-vel kapcsolatban Csipes Tamara arról beszélt, hogy honvédos csoportjukban még nincsenek százszázalékos terveik a versenyekkel kapcsolatban, ez a felkészülésük minőségétől, illetve a motivációjuktól függ majd.

„Nehéz eldönteni, mert nem érdemes úgy elindulni egy viadalon, hogy az embernek nincs kedve hozzá, mert akkor többet árt, mint használ. Őszintén szólva én az ob-n nagyon szívesen elindulnék, egy nem olimpiai számos vb-n már nem annyira” – jelentette ki.

A 30 éves, olimpiai, világ- és Európa-bajnok kajakos a tokiói játékokkal kapcsolatban megerősítette, hogy több számban is szeretne majd indulni a japán fővárosban, és egyesben is meg akarja méretni magát.

„Egyesben még sosem tudtam a nemzetközi színtéren igazán megmutatni magam, és úgy érzem, reális cél, hogy most viszont ez megtörténjen” – mondta.

A jövő nyárra halasztott olimpián azokban a számokban, amelyekben ez lehetséges – mint például női K-1 500 méteren – , a korábbi egy helyett két egység képviselhet egy nemzetet.

Az idei országos bajnokságot augusztus 24–26-án tervezi lebonyolítani a szövetség Szolnokon, míg a világbajnokságra, amelyet júliusról halasztottak el a koronavírus-járvány miatt, szeptember 24–27-én kerülhet sor a Maty-éren. Utóbbi időpont még megerősítésre vár.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik