Kajak-kenu: bemutatták a Wichmann Tamásról készült portréfilmet

Vágólapra másolva!
2020.01.09. 22:31
null
A közönség hosszú percekig tartó vastapssal búcsúzott el a kenukirálytól (Fotó: Koncz György)
Az Uránia Nemzeti Filmszínházban telt ház előtt mutatták be csütörtökön este a kilencszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok, olimpiai ezüst-és bronzérmes kenusról Wichmann Tamásról készült portréfilmet.

 

Kövessy Róbert rendező a vetítés előtti pódiumbeszélgetésen elmondta, hogy a film ötlete akkor született meg benne, amikor 2017-ben értesült arról, hogy több mint három évtized után bezár Wichmann Kazinczy utcai kocsmája. Mivel a Szent Jupát a nyolcvanas években központi helye volt az underground életnek, ahol nemcsak sportolók, hanem zenészek, képzőművészek, politikusok, sőt, szamizdatosok is megfordultak, ezért úgy gondolta, hogy a film széles réteget és több korosztályt is érdekelhet.

György Lea producer azt hangsúlyozta, hogy Wichmann Tamás az életével mindenkinek példát tud mutatni, hiszen egy gyerekkori autóbalesetet követő kómából felépülve tudott eljutni a világbajnoki címekig, és egész életét a küzdés jellemezte és jellemzi most is, amikor egy komoly betegséggel harcol.

Az alkotás bemutatja a Szent Jupát kocsma utolsó napjait, Wichmann Tamás sportkarrierjének főbb állomásait, de a kilencszeres világbajnok előadásában felcsendülnek benne a legnépszerűbb kenus nóták is. Ezen kívül a nézők megismerhetik belőle Wichmann Tamást, a szakácsot, aki egykor második helyezést ért el a Szakma ifjú mestere versenyen, de arról az oldaláról is, amikor edzőként a fiatalokkal foglalkozik, valamint hogy milyen büszke hat gyermekére és unokáira.

Wichmann Tamásnak a filmbemutató előtt egy orvosi vizsgálatra kellett sietnie, és mivel jövője bizonytalan, ezért a távozása előtt háláját fejezte ki a sorsnak, hogy még életében elköszönhetett az Urániában összegyűlt nézőktől. A barátokból, sportolókból, sportvezetőkből, újságírókból álló közönség hosszú percekig tartó vastapssal búcsúzott el a kenukirálytól, sőt, többen a könnyeiket sem tudták visszatartani.

Az 50 perces portréfilm február 2-án lesz látható a Duna Televízión.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik