Kajak-kenu: „A nemzetközi gyakorlatban nem ritka a négyéves eltiltás”

P. A.P. A.
Vágólapra másolva!
2018.04.27. 09:05
Szokatlanul szigorú büntetést kapott a kajakos Horváth Bence, aki nem ismerte el az EPO használatát, de megmagyarázni sem tudta, hogyan került a tiltott szer a szervezetébe.

A sportoló neve, az általa használt tiltott szer és a doppingvétségért járó büntetés egyidejű nyilvánosságra hozásával pont került a legutóbbi kajak-kenus doppingügy végére. Szerda este óta hivatalos tény: a győri színekben versenyző kajakos, Horváth Bence szervezetében eritropoetin (EPO) nyomaira bukkantak, és a doppingvétség miatt négy évre eltiltották a sprintert.

A sportágban nem először fordult elő, hogy egy versenyző mintájában tiltott szert találtak, a büntetési tétel azonban ezúttal jelentősen különbözik a korábban „megtévedt” sportolókétól – a 2015-ben kokainfogyasztáson kapott Kucsera Gábor és a 2016-ban a sztanozolol nevű anabolikus szteroiddal megbukó Dombvári Bence egyaránt kétéves eltiltást kapott. A 2015-ös baki Európai Játékokon leadott, tiltott hormonkészítményt – szintetikus tesztoszteront – tartalmazó mintája alapján 2016-ban ugyancsak „elmeszelt” Dudás Miklós két év tíz hónapos büntetése is lejárt ebben a hónapban, miután eltiltása a 2015. júniusi mintavételtől volt érvényben.

„A nemzetközi gyakorlatban nem ritka a négyéves eltiltás, gondoljunk csak a súlyemelőkre, de itthon valóban kevésbé gyakori – a doppingbizottság igyekszik minden értékelhető mentő körülményt figyelembe venni” – szögezte le Horváth esete kapcsán Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője.

Jelen esetben azonban épp a mentő körülmény hiányzott, amellyel a kajakos büntetésének mértéke csökkenthető lett volna. Doppingvétség esetén a fegyelmi eljárásban a sportolónak a doppingbizottság előtt kell felelnie tettéért. Abban az esetben, ha sikerül bizonyítania, hogy a tiltott szer valóban a tudta nélkül – például étrend-kiegészítő összetevőjeként került a szervezetébe, büntetése a felére is csökkenthető. (Jegyezzük meg, a szteroiddal ellentétben EPO-t egész biztosan nem tartalmazhat étrend-kiegészítő.) Ugyancsak enyhítheti a büntetés mértékét, csökkentheti időtartamát a vétkesség azonnali elismerése.

„Ebben az esetben a sportoló nem ismerte el a tiltott szer használatát, azonban magyarázattal sem tudott szolgálni arra vonatkozóan, hogyan jutott a szer a szervezetébe – folytatta Tiszeker. – Ha a versenyző nem ad magyarázatot, a szabályzat szerint szándékos használatot kell feltételezni, különösen ha a legsúlyosabb szerek egyikéről van szó, márpedig szteroidok és hormonális dopping használata egyértelműen négyéves eltiltást von maga után."

A MACS vezetője hangsúlyozta, Horváth korábbi ügyének – 2016-ban a hazai szövetség elnöksége atipikus mintája miatt a riói olimpiára készülő csapatból is visszahívta – nincs köze a büntetés mértékéhez, a két évvel ezelőtti eset nem volt doppingvétség, a kajakos tiszta lappal indult az eljárásban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik