Kajak-kenu: a Kárász, Kozák duó legyőzte Csipeséket

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.07.16. 14:35
A Kárász Anna, Kozák Danuta páros a hétfői, szolnoki világbajnoki pótválogatón is legyőzte a Csipes Tamara, Medveczky Erika duót kajak kettes 500 méteren.

A szétlövésre azért volt szükség, mert a válogató első fordulóját Csipesék, a másodikat pedig – vasárnap, ugyancsak Szolnokon – Kozákék nyerték.

A mostani verseny némileg szorosabb volt, mint az egy nappal korábbi, de a vége ezúttal is egyértelmű Kárász–Kozák-siker lett.

Az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta pénteken 500, szombaton pedig 200 egyesben győzött, s ezzel a négyesben is bérelt helye van. Vasárnap azt mondta, egyelőre nem tudja, hogy a négy olimpiai szám közül melyikben áll majd rajthoz a vb-n, amelyre augusztus 23. és 26. között kerül sor a portugáliai Montemor-o-Velhóban.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány várhatóan a jövő hét elején hirdeti ki a világbajnoki csapat összeállítását.

Hétfő délután – 16 órától – még egy pótválogatót rendeznek, férfi C–1 1000 méteren Kiss Tamás és Bodonyi András között.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik