Az új kajakcsillag, Kopasz Bálint zárt, letisztult világa

 

– Nagy a nyüzsgés itt, Szolnokon.
– Még igen. A felújításon áteső Maty-ér még nem nyitott meg, de azt ígérik, hamarosan költözhetünk. Várom már, mert a tavaszi dél-afrikai edzőtábor végétől itt vagyunk, kisebb megszakításokkal április tizennegyedike óta edzünk Szolnokon.

– Továbbra is csoport nélkül?
– Igen, továbbra is egyedül. Olykor-olykor csatlakozom másokhoz, vagy csatlakoznak hozzánk, de én szeretek egyedül edzeni, nincs ezzel gondom. Kiskorom óta így csinálom, sohasem volt nagy csapat mellettem, nem volt olyan társ, aki húzott volna, és ezt meg is szoktam. Nem is akarok rajta változtatni.

– Az idén új egyesületbe, nagy klubhoz, a Graboplast Győri VSE-hez igazolt. Ez sem hozott változást?
– Nem, csak annyiban, hogy erős, nagy klub áll mögöttem, amely biztos hátteret nyújt a világbajnoki és remélhetőleg olimpiai felkészülésemhez.

– Miért kellett váltania? Miért jött el Algyőről?
– Algyőről nem jöttem el, továbbra is ott élek, csak tavaly alapítottak egy új egyesületet, amelybe próbálták az én korábbi klubomat, az algyői sportkört átjátszani. A kajakszakágat édesanyámék irányították több mint húsz évig, de az új felállásban elég bizonytalannak tűnt minden, ezért váltottunk. A győriek elnökét, Kadler Gusztávot régóta ismerem, sokszor beszélgettünk a nemzetközi versenyeken, szimpatikus a szemlélete, ahogyan a klubot irányítja, és ez garancia volt arra, hogy megfelelő helyre kerülök, méltó módon tudja képviselni az érdekeimet, a jövőmet. Ugyanakkor megteremtik nekem azt a nyugalmat, családias közeget, amelyben mindig is készültem.

– Vagyis azt, hogy kettesben végezhetik az edzéseket édesanyjával, edzőjével, Demeter Irénnel. Miért jó az egy edző, egy versenyző felállás?
– Egymásért dolgozunk. Ezen a szinten már nagyon fontos, hogy anya csak rám tud figyelni, nem kell máshoz igazodni, az én igényeimnek, az én visszajelzéseimnek megfelelően tudjuk az edzésmunkát elvégezni.

– Hol tart az edző-tanítvány viszonyuk?
– Pontosan mire gondol?

– Arra, hogy már nem tizenhét-tizennyolc éves versenyző, hanem a felnőtt nemzetközi mezőny egyik legjobbja. Ön beleszól-e abba, hogyan alakuljon az edzésprogramja?
– A vizes munkához semmit. Anya írja a programot, amit végre is hajtok, csak akkor módosítunk rajta, ha van egy kis sérülésem, vagy éppen rossz formában érzem magam, bár ez nagyon ritkán fordul elő. Megesik, hogy a kondiedzéseket és a futást már egyedül csinálom, a saját elgondolásom szerint. Sosincs köztünk vita, mindent gördülékenyen meg tudunk beszélni egymással. Nem kell kordában tartani, nem kell fegyelmezni, nincsenek kilengéseim, tudom, tudjuk, miért vagyunk itt, mit csinálunk, s ebbe mindketten beletesszük a tőlünk telhető legtöbbet.

– Kétezertizenhatban mindössze tizenkilenc esztendősen indult a riói olimpián, amelyen még nem sikerült a döntőbe bejutnia. Mi változott azóta?
– Lényegében semmi és mégis sok minden. Haladunk azon az úton, amelyet annak idején elkezdtünk. A technikám, a keringésem akkor is megvolt a kajakozáshoz, az izomzatom azonban még nem volt kész, nem is lehetett. Azóta minden évben erősödöm kicsit, magamra pakoltam körülbelül két kilót, de csak finoman fejlesztjük a testemet, nehogy a mozgásom lelassuljon. Az állóképességgel sohasem volt problémám, a tüdőtérfogat-kapacitásomon tudtunk még növelni, ez meglátszott most Minszkben ezer és ötezer méteren is. És ami fontos, sok tapasztalatot szereztem, mentálisan erősödtem az elmúlt években.

– Utóbbi miben mutatkozik meg?
– A fájdalomküszöböt, a tűréshatárt ki tudom tolni. Kihozzák belőlem az erős ellenfelek. Most is ez történt Minszkben, elbírtam Pimenta erős utazótempóját, és a végén még maradt bennem annyi, hogy el tudtam menni mellette, ami roppant fájdalmas volt.

– Meglepte a két aranyérem?
– Őszintén? Meg. Arra számítottam, hogy dobogós leszek, de arra nem, hogy aranyat nyerek. Pláne nem ötezer méteren, hiszen erre a számra nem is készültünk. Igaz, az edzésen a hosszabb távok mindig is jól mentek, ha indultam ötezren, akkor pedig jól tudtam vizezni. Könnyedén meg tudok pihenni a nagydarab ellenfelek vizén, ez fordítva nem működik, mert én nem tartozom a nagy súlyú versenyzők közé a mezőnyben.

– Hány kiló most?
– Hetvennyolc vagyok, ami még mindig nem sok a nyolcvanöt-kilencven-kilencvenöt kilós, csupa izom ellenfelekkel szemben. Az elkövetkező években nyolcvankét kilóra szeretném felvinni a súlyomat, többet nem érdemes felszedni, mert a minszki verseny a jó példa arra, hogy kis súllyal, kis izomtömeggel is versenyképes vagyok.

– Türelmes önmagával?
– Abszolút. Így építettük fel az egész sportpályafutásomat. Anyu mindig a koromnak megfelelő terhelést adta, nem aknáztuk ki a lehetőségeimet idő előtt. Mindig mindent patikamérlegre helyeztünk. A kondinál sokan hatalmas súlyokkal edzenek, már az ifi versenyzők is, mi mindig kis súlyokkal dolgoztunk, minden évben csak kicsit emeltünk rajta. Fekvenyomásban például az idei maximumom száztíz kiló, ami az én esetemben már nagyon jónak számít.

– Visszatérve az izomépítésre, ha jól tudom, tavaly ősztől már dietetikus is segíti a munkáját. Bár az ön esetében ezen a téren nyitott kapukat döngettek.
– Igen, tavaly októberben kezdtük el a közös munkát Marics Balázs dietetikussal, aki Kozák Danuta, Balla Virág és Takács Kincső étrendjén is dolgozik. Engem korábban is érdekelt a sporttáplálkozás tudománya, ma már ott tartok, hogy ez lett a fő hobbim, visszaszorította az ásványok és drágakövek világát az életemben. Szabadidőmben étrendkiegészítőkkel, gyógynövényekkel, vitaminokkal kapcsolatos szakcikkeket bújok, anya meg az edzések között elkészíti az ételeket, amelyeket grammra pontosan megbeszélünk Balázzsal.

– Mennyit tesz hozzá a teljesítményéhez?
– Nehéz megfogalmazni. Az az alapvetés, hogy a doppingmentes étrendkiegészítők egy-három százalékkal javítják a sportteljesítményt, az a program, amelyet Balázzsal csinálunk, öt százalékot is hozhat, de elég nehéz megfogalmazni, hogy mit jelent egy világbajnokságon vagy olimpián.

– Az biztos, idehaza egyedül maradt az egyesmezőnyben, ahogyan Kozák Danutának, önnek sincs ellenfele. Mennyire nehéz így felkészülni a világversenyekre?
– A riói olimpia előtt még elég erős mezőny jött össze, akkor nekem is nehéz volt jó eredményt elérnem. Azóta azt látom, hogy a többiek a párosra és a négyesre fókuszálnak.

– Nem véletlenül, hiszen ön „lefedte” az egyest.
– Igen, jelen pillanatban nincs olyan versenyző, aki olyan időt tudna menni, amellyel a nemzetközi mezőnyben is megállná a helyét. Nem tudom, miért van így, és nem is örülök ennek igazán, mert így én sem tudok csapathajót tervezni.

– Érdekelné?
– Persze, korábban is voltak ilyen gondolataim, de idén sem ültem össze senkivel, mert nem látok olyan embert a mezőnyben, akivel érdemes lenne menni. A nemzetközi mezőny hihetetlen ütemben fejlődik, ahogy az előbb is említettem, már a verseny utazó szakaszában is kilencven százalék feletti teljesítményt kell adni, így egyre nehezebb tartani a lépést. Nem a legjobb érzéssel csúszom be a rajtba az ezres döntők előtt, mert tudom, hogy nagyon fog fájni, és most már nemcsak a vége, hanem az egész verseny. Szörnyű érzés az, amikor elsavasodik az ember keze.

– Talán ilyenkor jön jól a közönség biztatása. Mondjuk az olyan lelkes, odaadó tömeg, amilyen a szegedi világbajnokságokon az utolsó kétszáz méteren fogadja a versenyzőket. Gondol már az augusztusi hazai vb-re?
– Igen, elég sokat. Most úgy tűnik, hogy egyelőre csak egy számot, az ezer egyest vihetem el, mert a válogatási elvek többet nem engednek. Úgyhogy erre a számra készülök maximális erőbedobással, és a célom, hogy a dobogó valamelyik fokára felállhassak. Tavaly negyedik lettem, épphogy lecsúsztam az éremről, de a montemori világbajnokság nekem nem volt túl ideális az étkezés és a pihenés szempontjából. Most azért minden más lesz. Hazai közegben, jó körülmények között versenyezhetünk, s mögöttünk áll több ezer szurkoló, rengeteg pluszenergiát kaphatunk. Várom már ezt az érzést.

– A nőknél mondhatni nem volt mérvadó a minszki verseny, hiszen a legnagyobb riválisok, az új-zélandiak nem vesznek részt az Európai Játékokon. A férfiaknál inkább európai a vb mezőnye, friss kontinens­bajnokként kire kell még figyelnie a minszki mezőnyben szereplőkön kívül?
– A cseh Josef Dostál nem indult Fehéroroszországban, ő Livignóban, magaslaton készült ebben az időszakban. A német válogatott biztosan erősít egyesben, és van egy fiatal ausztrál srác is, aki egész jó időket evezett, érdemes lesz rá odafigyelni. Az biztos: most Minszkben sikerült áttörni egy gátat magamban. Olyan taktikával versenyeztem, amellyel korábban nem, belementem a kőkemény tempóba, aminek a végén még tudtam újítani, s ez az érzés biztonságot, jó érzéseket ad a jövőre.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. július 13-i lapszámában jelent meg.)