Tipsport Liga: jól élt lehetőségeivel a MAC Újbuda

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.24. 22:29
Tényleg kijózanítólag hathatott, hogy a Kontinentális Kupa 2. csoportköréből nem jutott tovább a MAC Újbuda, mert a Dél-Tirolban nyújtott gyászos teljesítmény után a szlovák élvonalbeli Tipsport Ligába visszatérve nemhogy gyengébb, sokkal erősebb csapatot győzött le!

A Rittenben vasárnap befejeződött „Konti-kupa” után nem sok pihenője maradt a MAC-nak, szerda este megérkezett a Dukla Trencín, amely a felsőház tagja, ha most fújnák le az alapszakaszt, negyeddöntős volna. De a playoffvonal meghúzása odébb van még, a MAC is feljebb zárkózhat, főleg, ha úgy csap le a kínálkozó lehetőségekre, mint ezúttal. Persze azért meg kell említeni, hogy a rivális is sokat tett a mieink győzelméért, mert a védelme úgy nézett ki, mintha a kinti szélvész a csarnokon belül is pusztított volna. Az első hazai gólnál Keegan Dansereau korcsolyájáról véletlenül pattant a gólszerző Jared Brown elé a korong; a másodiknál a pakk egyenesen leragadt a kapu előtt Brance Orbánnak felkínálkozva; a harmadiknál pedig egy lövés után a korong a kapuson átjutva a gólvonalon állt meg, hogy aztán Tomás Klempa beljebb terelje – és mindezt a Trencín bekkjei esve-kelve nézték végig. Ráadásul 5:40 percnyi játékidőn belül történt, ami tovább növelte a jókedvet.

Hamar ellépett tehát hárommal az Újbuda, amelyre válaszul ugyan 3–2-re felzárkózott a Trencín a záró játékrész harmadára, de a házigazda tudott újítani, és még két góllal tette biztossá a győzelmét, amelynek minden találatát külföldön született hokis szerezte. Chris Langkow csak két asszisztot osztott ki, meg egy nagy verést a végén Martin Ryglnek, akivel párban majd félórányi büntetést szedtek össze gyorsan, úgyhogy előbb is értek az öltözőbe, mint társaik.

Ám nem ez a lényeg, hanem, hogy a MAC győzött, és mivel legutóbb a Popradot is megverte, pénteken, Liptószentmiklóson már sorozattá alakíthatja jó időszakát.

JÉGKORONG, TIPSPORT LIGA
MAC ÚJBUDA–DUKLA TRENCÍN (szlovák) 5–2 (3–0, 0–1, 2–1)
Tüskecsarnok. V:
Snásel, Orolin, Stanzel, Soltés (szlovákok)
MAC: Bálizs – Pozsgai, Macaulay – Burt, Garát – Vokla, J. Dudás (1) – Bugár – B. Orbán 1, Langkow (2), Bodó 1 (1) – Klempa 2 (1), Brown 1, Dansereau (3) – Szigeti, Nagy K., Terbócs – Odnoga M., Kreisz, Szabad – Majoross B. Edző: Majoross Gergely
TRENCÍN: Simko – Niko, Kovar – Bohunicky, Holenda – Rygl, Frühauf – Spankovic, M. Hudec – Radivojevic, Sojcík 1, Sádecky 1 – Bartovic, Ölvecky, Hecl 1 – T. Varga (1), Bliznák, Mikula (1) – D. Hudec, Pardavy, Svec. Edző: Peter Oremus
Kiállítások: 16 perc+10 perc fegyelmi (Langkow), ill. 16 perc+10 perc fegyelmi (Sádecky, Rygl)

További eredmény: L. Mikulás–HK Orange U20 6–3

 

AZ ÁLLÁS
M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Zvolen 16 11 2 2 1 68–31 +37 39
2. Kosice 16 12 1 3 57–29 +28 37
3. Nové Zámky 16 10 1 1 4 44–31 +13 33
4. Poprad 16 9 2 5 45–32 +13 31
5. Banská Bystrica 16 8 1 3 4 44–41 +3 29
6. Trencín 16 8 2 6 44–33 +11 28
7. Nitra 16 7 2 1 6 51–42 +9 26
8. Detva 17 6 1 1 9 41–54 –13 21
9. Liptovsky Mikulás 17 5 2 1 9 43–48 –5 20
10. MAC Újbuda 16 4 1 3 8 39–49 –10 17
11. Zilina 16 4 2 10 46–64 –18 16
12. DVTK Jegesmedvék 16 4 3 9 38–59 –21 15
13. Szlovákia U20 14 14 21–68 –47 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik