Tipsport Liga: a DVTK és a MAC is kikapott – utóbbi 14 gólos meccsen

T. I./MTIT. I./MTI
Vágólapra másolva!
2020.01.26. 19:38
null
Nagyot küzdött a DVTK – hiába (Fotó: dvtk.eu)
Hiába vezetett háromszor is, végül kétgólos, 8–6-os vereséget szenvedett a MAC Újbuda a Zvolen otthonában a szlovák jégkorongligában. A DVTK a listavezető Slovan otthonában került előnybe az első harmadban, és szintén kikapott (1–2).

 

A már Glen Hanlon által irányított DVTK a Slovan Bratislava otthonában játszott vasárnap. A mérkőzés elején Jesse Dudás remek lövéssel megszerezte a vezetést, majd a második harmadban a hazaiak szűk két perc alatt fordítani tudtak. A folytatásban több lehetőség is adódott a miskolci egyenlítő találatra, de a korong csak a végső dudaszó után pár tizedmásodperccel jutott a Slovan kapujába, így a pozsonyiak otthon tartották a három bajnoki pontot – számolt be a dvtk.eu.

A MAC gólgazdag találkozón az 54. perc végéig 6–6-ra állt a Zvolen otthonában, utóbbi gárda az 55. percben szerzett vezetést ismét, majd győzelmét a 60. percben biztosította be.

JÉGKORONG
TIPSPORT LIGA
SLOVAN BRATISLAVA (szlovák)–DVTK JEGESMEDVÉK 2–1
(0–1, 2–0, 0–0)
Pozsony, 4509 néző. V: Müllner, Orolin, ifj. J. Konc, Durmis (szlovákok)
SLOVAN: BRUST
SERSEN, Bacík – MESZÁROS, Stajnoch – Kucny, Sedivy (1) – Matousek
Abdul, Zigo, Pulis – Bondra (1), ST. PIERRE 1, Basaraba – SLOBODA 1, Kytnár, Kukumberg – Zitny, Urbánek (1), Petrás (1)
Edző: Roman Stantien
DVTK: ADORJÁN A.
Ross (1), J. DUDÁS 1 – Láda B., Vandane – Szirányi B., Gőz – Kiss D.
Beauvillier, GALANISZ (1), Magosi B. – Kiss P., Tousignant, Beach – Farkas M., Harrison, Ritó
Edző: Glen Hanlon
Kiállítások: 10, ill. 14 perc
Kapura lövések: 29–31
MESTERMÉRLEG

HKM ZVOLEN (szlovák)–MAC ÚJBUDA 8–6 (2–2, 2–2, 4–2)
Zólyom, 1425 néző. V: Tvrdon, ifj. D. Konc, Jedlicka, Gegán (szlovákok)
ZVOLEN:
Holly (Tomek)
BETKER 1 (2), Stephenson – CORRING 1 (2), Tomko – Melisko, Svarny – Kolenic, P. Maier
Halama, Trotter (1), Parks 1 – MCPHERSON 1 (1), Mikús 1, Spirko (1) – Thompson (1), MRÁZ 2, Kelemen (1) – Marcinek, Tibensky 1, Strauch
Edző: Andrej Podkonicky
MAC: Halász (Bernard)
Pozsgai, McNally – Carlisle (1), Blake Orbán – Garát, Macaulay (1) – Fejes
Brance Orbán (1), LANGKOW 3, Bodó (1) – Klempa (1), STRETCH 1 (1), Sofron I. 1 (1) – Kreisz, Pitt 1, Terbócs – Szűcs I., Majoross B., Szigeti
Edző: Majoross Gergely
Kiállítások: 12 perc+10 perc fegyelmi (Parks), ill. 10 perc
Kapura lövések: 43–22

AZ ÁLLÁS
M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Slovan Bratislava 42 24 5 4 9 143–82 +61 86
2. Banská Bystrica 40 22 8 2 8 119–76 +43 84
3. Kosice 41 20 9 4 8 123–87 +36 82
4. Trencín 40 19 5 3 13 125–93 +32 70
5. Poprad 40 19 4 4 13 118–93 +25 69
6. Zvolen 39 22 2 15 129–105 +24 68
7. Nitra 41 16 2 7 16 102–108 –6 59
8. Dukla Michalovce 40 16 2 6 16 102–113 –11 58
9. DVTK Jegesmedvék 41 15 4 3 19 110–116 –6 56
10. Detva 39 13 2 1 23 94–136 –42 44
11. Nové Zámky 41 10 4 4 23 109–140 –31 42
12. MAC Újbuda 41 11 2 4 24 119–162 –43 41
13. Liptovsky Mikulás 39 6 2 5 26 66–148 –82 27

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik