Tipsport Liga: a DVTK büntetőkkel verte a listavezetőt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.13. 20:34
null
A MAC (fehérben) mindent megpróbált, de kevés volt a győzelemhez (Fotó: Tumbász Hédi)
A szlovák élvonalbeli jégkorongbajnokság (Tipsport Liga) vasárnapi játéknapján mindkét magyar csapat mérkőzése hosszabbítás után ért csak véget: a DVTK a listavezető Besztercebánya otthonában nyert büntetőkkel, míg a MAC Újbuda a Tüskecsarnokban kapott ki a Zvolentől a hirtelen halálban.

A DVTK az első és a második harmadban is egyenlíteni tudott a listavezető Banská Bystrica otthonában, és mivel a harmadik harmad nem hozott gólt, jöhetett a hosszabbítás a négy gólt hozó rendes játékidőt követően. A plusz öt percben sem rezdültek meg a hálók, így a rávezetéses szétlövés döntött, amelynek hatodik párjában Vas János betalált, eldöntve a mérkőzést.

A MAC Újbuda villámrajtot vett a táblázat második helyén tanyázó Zvolen ellen a Tüskecsarnokban, hiszen a 8. percben már 2–0-ra vezetett, ám a zólyomiak bizonyították: nem véletlenül foglalják el a második helyet. Peter Sisovsky még az első harmadban szépített, a harmadikban pedig egyenlített, így jöhetett a hosszabbítás, amely mindössze fél perce tartott, amikor Petr Obdrzálek megszerezte az extra pontot jelentő gólt a vendégeknek.

TIPSPORT LIGA
HC Banská Bystrica (szlovák)–DVTK Jegesmedvék 2–3 (1–1, 1–1, 0–0, 0–0, 0–1) – szétlövéssel
Besztercebánya, 2572
néző. V: Loksík, Fridrich, Vysny, Vyleta (szlovákok)
B. BYSTRICA:
S. Williams – Southorn, B. MARSHALL (2) – V. Mihálik, Sloboda – Datelinka, Kubka – Biro, Lunter – Asselin, FAILLE (1), SELLECK 1 – J. Sykora, HIGGS (1), Bartánus 1 – Róth, Koper, Gabor – Kabác, Giertl, T. Török. Edző: Dan Ceman
DVTK: ADORJÁN – Crawford, Kiss D. – Szirányi B., Láda B. (1) – Gőz, Milam – T. Slovák – KULMALA 1, VAS J. 1 (1), Z. Pance (1) – MAGOSI B. (1), Loiseau, HARRISON 1 – Somogyi, Galanisz, Miskolczi – Vojtkó. Edző: Glen Hanlon
Kiállítások: 6, ill. 10 perc
Kapura lövések: 39–19

MAC Újbuda–Zvolen (szlovák) 2–3 (2–1, 0–0, 0–1, 0–1) – hosszabbítás után
Tüskecsarnok, 550
néző. V: Müllner, Konc I, Valo, Konc II (szlovákok)
MAC: BÁLIZS – Pozsgai, Macaulay – Negrin, J. Dudás – Garát (1), Burt (1) – Vokla (1), Szabad – Bodó, Langkow, B. Orban – Dansereau, BROWN 1, Klempa – TERBÓCS 1, Nagy K., Majoross B. – Szigeti, Pápa, Odnoga. Edző: Majoross Gergely
ZVOLEN: Tomek – Roman, Fraser – D. Ruzicka, Zelenák – Vandane (1), Pufahl, Obdrzálek 1 (1), Michal Chovan (2), Handlovsky (1) – Sisovsky 2, Spirko, Mitchell – Poyhonen, Holovic, Petrás – Andrisík, Marcinek. Edző: Andrej Podkonicky
Kiállítások: 10 perc + 10 perc fegyelmi (Burt), ill. 6 perc + 10 perc fegyelmi (Petrás)
Kapura lövések: 22–40
MESTERMÉRLEG
Majoross Gergely:
– Nagyon jól kezdtük a meccset, egy ideig prímán sikerült megoldanunk, amit elterveztünk. Aztán ahogy fogyott az energiánk, úgy kezdtünk el egyre rosszabb döntéseket hozni. A Zólyom átvette az irányítást, és bár sikerült konszolidálnunk a helyzetet, a kontrollt nem tudtuk visszaszerezni. Noha sokáig vezettünk, nem gondolom, hogy hosszabbításnál többet érdemeltünk volna, ott pedig egy egyéni hiba után gyorsan pont került a mérkőzés végére.

További eredmények
Nitra–Kosice 3–4
Liptovsky Mikulás–Zilina 4–0
Trencín–Detva 5–4
Poprad–Nové Zámky 2–5

AZ ÁLLÁS
1. Banská Bystrica 44 25 5 5 9 151–104 +47 90
2. Zvolen 44 24 5 5 10 152–100 +52 87
3. Kosice 44 26 2 4 12 146–101 +45 86
4. Nitra 44 24 5 3 12 170–110 +60 85
5. Poprad 44 22 6 2 14 130–114 +16 80
6. Nové Zámky 44 20 4 3 17 114–106 +8 71
7. Trencín 44 20 4 2 18 107–103 +4 70
8. DVTK Jegesmedvék 44 18 4 5 17 116–119 –3 67
9. Detva 44 14 3 5 22 117–142 –25 53
10. MAC Újbuda 44 13 3 6 22 124–151 –27 51
11. Liptovsky Mikulás 44 14 2 3 25 111–135 –24 49
12. Zilina 44 8 5 3 28 113–168 –55 37
13. Szlovákia U20 24 2 22 30–128 –98 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik