Osztrák jégkorongliga: a Volán legyőzte a Bolzanót

KOHÁN GERGELYKOHÁN GERGELY
Vágólapra másolva!
2020.10.18. 19:59
null
Alex Petan egy gólt és három asszisztot jegyzett a Volánban (Fotó: Fehér Gábor/Fejér Megyei Hírlap)
A Fehérvár hazai jégen 5–4-re legyőzte a bolzanói csapatot az osztrák jégkorongliga vasárnapi játéknapján.

 

Utálatos egy időszak ez a mostani abból a szempontból (is), hogy az embernek egyfolytában a híreket kell figyelnie körömrágva, a sportvilágban meg leginkább azt, melyik meccs lesz megtartva, és melyiket kell halasztani a fránya vírus miatt.

Vasárnap például jött a hír, hogy az estére tervezett Dornbirn–Villach ICEHL-bajnokit tolni kell, mivel mindkét gárdában találtak fertőzött játékosokat; ami azért sem volt túlságosan megnyugtató, mert a Hydro Fehérvár AV19 éppen utóbbival meccselt két nappal korábban – a szezon eleji viszontagságok után végre teljes csapattal...

Szerencsére azonban mindez végül nem érintette a Volán hazai mérkőzését a Bolzano ellen, vagyis újra a Villachban három pontot szerző felállást tudta jégre küldeni a pénteken a kispadra ugyancsak visszatérő Antti Karhula mester.

És jobb kezdést nem is kívánhatott volna a maszkos fehérvári publikum: a magyar együttes még hokiban sem gyakran látható villámrajtot vett, nem egészen hat perc alatt három nullára húzott el, a gólokat szépen, igazságosan, kétpercesével adagolta sorrendben Andrew Sarauer, Hári János és Alex Petan.

Azt azonban valahol mindenki tudta, hogy a dél-tiroli sokkal jobb csapat annál, mint amit az elején mutatott. Mégis reménykedtünk abban, nem esik meg ugyanaz, ami kilenc nappal ezelőtt a Dornbirn ellen. Hiába: a meccs felénél egy hétperces rövidzárlat után ismét kellemetlen deja vu érzésük lehetett a székesfehérvári drukkereknek...

Szerencsére azonban a végkifejlet ezúttal sokkal vidámabban alakult, már magyar szempontból persze. A Dornbirn akkor ugyanis a váratlan feltámadás után túlórában behúzta a meccset, most viszont a Fehérvárnak a gyors hideg zuhany után a lehető legjobbkor jött egy játékmegszakítás, Szabó Bence alig egy perccel az olaszok egalizálása után visszavette az előnyt, amit később Stipsicz Bence növelt megint kettőre.

S bár a vendégek másféllel a vége előtt a kapusukat lehozva még egyszer ráijesztettek a Volánra, utóbbi kihúzta a hátralévő időt, így nagy és fontos győzelmet aratott hagyományosan erős mumusa ellen (amelyet 2019 márciusában győzött le legutóbb) – a tabellán is elé lépve!

JÉGKORONG
OSZTRÁK LIGA (ICE) ALAPSZAKASZ

HYDRO FEHÉRVÁR AV19–BOZEN FOXES (olasz) 5–4 (3–0, 2–3, 0–1)
Székesfehérvár, 1924
néző. V: Nagy A., Rencz, Kis-Király, Muzsik
FEHÉRVÁR: Ouzas
Szabó B. 1, STIPSICZ 1 (1) – Caruso (1), Horváth M. – Geiger (1), Szabó D.
Hargrove (1), Hári J. 1, Kuralt – Kähkönen, Bartalis, Szita – Erdély, SARAUER 1 (3), PETAN 1 (2) – Mihály Ákos, Sárpátki, Reisz
Edző: Antti Karhula
BOZEN: Fazio
ROBERTSON (1), Plastino – Fournier, Youds (1) – DiPerna (1), Gios – Pitschieler
Halmo (1), Findlay, Insam 1 – Frank (1), Bernard, Miceli (1) – Gilati (1), CATENACCI 2, Bardaro – Deluca, ALBERGA 1, Gazley (1)
Edző: Greg Ireland
Kiállítások: 6, ill. 10 perc
Kapura lövések: 19–31
MESTERMÉRLEG
Antti Karhula:
– A Bolzano nagyon keményen végigharcolta a hatvan percet, megérdemelten egyenlítette ki a háromgólos hátrányát. De mi sem teljesítettünk rosszul, egyedül a második harmad első tíz percében lanyhult kicsit a koncentráció. Ezt követően viszont lenyugodtunk, újra a saját játékunkat játszottuk, a végéig küzdöttünk, hajtottunk, úgyhogy elégedett vagyok és büszke a srácokra!
Greg Ireland: – A gyors háromgólos hátrány ellenére sem mondanám, hogy rosszul kezdtünk, mi birtokoltuk többet a korongot, és volt négy-öt jó gólszerzési lehetőségünk, csak éppen nem tudtunk élni velük – s a végén csak az számít, ki lő be több helyzetet. Egy vereség után nyilván nem örülünk, de az összkép rendben volt, az ellenfelet pedig dicséret illeti, remekül használta ki a kulcsmomentumait.

További eredmények
Vienna–Salzburg 4–1
Klagenfurt–Innsbruck 2–1

AZ ÁLLÁS
1. Vienna Capitals 7 5 1 1 32–15 +17 16
2. Graz 7 4 1 2 25–17 +8 14
3. Salzburg 6 4 2 23–15 +8 12
4. Klagenfurt 7 4 3 15–14 +1 12
5. Fehérvár AV19 7 3 1 1 2 27–27 0 12
6. Bozen Südtirol 5 3 1 1 18–13 +5 10
7. Innsbruck 8 3 1 4 22–29 –7 10
8. Linz 7 2 5 17–23 –6 6
9. Bratislava 4 1 1 2 11–16 –5 5
10. Dornbirn 6 1 1 4 11–19 –8 5
11. Villach 6 1 5 13–26 –13 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik