Couturier (14) sérülten is három gólt szerzett (Fotó: NHL.com)

 

Történelmi volt a magyar idő szerint hétfőre virradóra lejátszott mérkőzés, hiszen soha korábban nem fordult elő, hogy egy rájátszásbeli meccsen mindkét csapatban legyen egy-egy játékos, aki öt pontot szerez. Itt azonban pontosan ez történt: a Pittsburghben Jake Guentzel jutott el öt kanadai pontig – négy gól, egy gólpassz –, míg a Flyersben Sean Couturier zárt 3 gól mellett 2 assziszttal.

A kanadai-amerikai kettős állampolgárságú center a Pittsburgh elleni párharc negyedik meccsét kihagyta sérülés miatt, aztán az ötödik találkozón győztes góllal tért vissza, majd jött a kedd hajnali összecsapás, amelyen eddigi legjobb rájátszásbeli teljesítményét nyújtotta az öt ponttal.

A találkozó után aztán kiderült, hogy a negyedik meccset azért kellett Couturier-nek kihagynia, mert a meccs előtti tréningen ütközött csapattársával, Radko Gudasszal, és elszakadt a térdében az MCL-szalagja.

Az alapszakaszban az ilyen sérülések után három-négy hét kihagyás vár a játékosokra, de a 25 éves támadó most mindössze három nap után újra jégre lépett. Hiába azonban az önfeláldozása és az utolsó két meccsen szerzett hat pontja, a Flyersen ez sem segített, 4–2-es összesítéssel a nagy rivális Penguins lépett a következő körbe.