NHL: megvan a Predators-bravúr és az első Stanley-kupa-döntő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.23. 07:07
null
A Nashville Predators története során először játszhat Stanley-kupa-döntőt (Fotó: nhl.com)
A Nashville Predators hazai jégen 6–3-ra legyőzte az Anaheim Ducksot az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) Nyugati főcsoportdöntőjének hatodik találkozóján, ezzel 4–2-re megnyerte a párharcot, és elsőként jutott be a 2017-es Stanley-kupa döntőjébe.

 

Tulajdonképpen egy percig sem volt kérdés, hogy a Nyugaton a rájátszásba utolsóként beevickélő Nashville behúzza a főcsoportdöntő hatodik mérkőzését: a hazai csapat rögtön nekiment az Anaheimnek, óriási nyomást fejtett ki ellenfelére, az elképesztő akarásnak pedig hamar meg is lett az eredménye – a Predators kicsivel több mint egy perc után már vezetett is!

Kettő-nullás első játékrész után szépen lassan visszajött a meccsbe a Ducks, és a harmadik harmad közepén (3–2-es állásnál) egyenlített, ám ekkor a Nashville minden erejét mozgósítva hihetetlen hajrát produkált – előbb egy korongszerzés végén az ellentámadásból Colton Sissons lőtte ki a jobb felsőt és szerezte meg a harmadik gólját a meccsen, majd Filip Forsberg talált be az üres kapuba. A kegyelemdöfést végül Austin Watson adta meg az Anaheimnek, miután ő is az üres kapuba lőtt.

A Predators 6–3-ra győzött, és története során először jutott be a Stanley-kupa fináléjába, ahol a Pittsburgh–Ottawa párharc győztesével csap össze.

NHL, RÁJÁTSZÁS, 2017
NYUGATI FŐCSOPORT, FŐCSOPORTDÖNTŐ
Nashville Predators (8.)–Anaheim Ducks (2.) 6–3

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–2.

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik