Micsoda buli! – Thury Gábor jegyzete

Vágólapra másolva!
2019.04.03. 23:32

Huszonkét év után lett ismét bajnok a Ferencváros jégkorongcsapata: a zöld-fehérek idén az Erste Ligában (is) a legjobbak lettek, több mint két évtizede az ob I-ben, a Dunaferr együttesét megelőzve.

Mondjuk úgy, ezúttal az ob I-et magában foglaló bajnokságot nyerte meg a Fradi, miközben az osztrák EBEL-ben a Fehérvár AV19, a szlovák Tipsport Ligában pedig a DVTK Jegesmedvék és a MAC Újbuda vitézkedett magyarországi együttesként, ezért a zöld-fehérek sikere nem jelenti azt, hogy az FTC-Telekom Magyarország legjobb jégkorongcsapata – mint ahogy ez a Magyar Kupa-szereplésből ki is derült.

Ám a Fradival kapcsolatban nem ezt kell elsősorban hangsúlyozni, hanem azt, hogy a klub úgy állt bele ebbe a bajnokságba, ahogyan elvárták tőle. Egyfelől, mert a sportágat tekintve a Fradi a magyar hokitörténet egyik markáns együttese, másrészt, mert az egyesület ismét nagy hangsúlyt fektet arra, hogy megmaradjon a több szakosztályos klubmodell. Illetve ez a szándék a közelmúltban is megvolt, de most az eredményességre törekvés is legalább annyira fontos, mint – már egy rendszerváltozás utáni példával élve – Szivós István elnöksége idején.

A Ferencváros sikerére fókuszálva ne feledkezzünk meg arról, hogy ugyan a Fehérvár, a Miskolc, továbbá a MAC erősebb bajnokságban szerepel, szakmailag nem értékelődött le az Erste Liga. Mi több, elmondható, hogy a magyar jégkorongozás bázisa bizonyos értelemben nőtt. A sportág érdeme, hogy a múlt század hatvanas-hetvenes évei­nek szabadtéri – manapság fennhéjázva Winter Classicnak neveznénk – Fradi–Dózsa meccseitől idáig eljutott. Nem ezen cikk témája, de egy megjegyzés erejéig nem állom meg, hogy ide ne biggyesszem: a jégkorong népszerűsége nem mérhető a labdarúgáséhoz, viszont ami a sportág berkein belül történt, történik az elmúlt évek során a világ élvonalához felzárkózás jegyében, az példaként állítható a magyar futball elé.

A sportág szereplőit nem megbántva hangsúlyozom, egy jó FTC-re óriási szüksége van a honi jégkorongozásnak. A Ferencváros csatára, Pavuk Attila a Csíkszereda elleni győzelem után kiemelte, a csapatnak olyan szurkolói magja van, amelyet öröm volt kiszolgálni. Ez visszafelé is igaz: a drukkerek megérezték, hogy a csapat – Arany Gergely kapustól Fodor Szabolcs edzőig – komolyan vette az Erste Ligát, azon keresztül pedig őket.

Micsoda buli: a Fradi visszatért!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik