Megfázott a címvédő: a DAB néggyel kapott ki Miskolcon

Vágólapra másolva!
2013.01.11. 21:50
null
Meglepte a Miskolc a listavezetőt (Fotó: Jezoviczki Máté)
A jégkorong Mol Liga alapszakaszában a Miskolc hazai környezetben hat gólt lőve nyert néggyel a címvédő Dab.Docler ellen. A Csíkszereda Brassóban aratott kétgólos győzelmet, az Újpest háromgólos vereséget szenvedett Érsekújváron.

 

Miskolc–Dab.Docler

Korai góllal sokkolta a miskolciakat a vendégcsapat, de a házigazdák gyorsan megfeleltek, és bő tíz perc elteltével már háromgólos előnyhöz jutottak a fonalat rendesen elvesztő dunaújvárosiakkal szemben. És ebből a négy hazai gólból csupán egy volt fóros. A második harmad közepén felzárkózott ugyan közte kettőre a DAB, de amint első góljukra, úgy a másodikra is hamar kontrázott a házigazda, amely a 48. percben már néggyel vezetett. A hátralévő bő tíz percben már nem változott az eredmény.

Brasov–Csíkszereda

A kiállításokkal sűrűn megtűzdelt erdélyi rangadón a csíkiak tíz, a brassóiak öt kiállítás könyvelhettek el, győzni mégis a vendégeknek sikerült, akik a 13. perc elején szerzett előnyüket a 44. percben tudták megduplázni, miközben a házigazdák szerzett gól nélkül tudták le a hatvan percet.

Nové Zámky–Újpest

A 12. percben vezetést szerző újpestiek a 24. percig tartották az eredményt, majd hazai egyenlítést követően a második harmad közepéig az ikszet, akkor egy büntetőt értékesítettek az érsekújváriak. A záró felvonásra így már egygólos előnnyel forduló házigazdák a harmad középső szakaszában lőtt újabb két góllal – mindkettő Martin Uhnák érdeme – azonban bebiztosították sikerüket. A Nové Zámky a 22. győzelmét aratta, a 19. a rendes játékidőben, míg a sereghajtó Újpest a 31. vereségét szenvedte el, 25. alkalommal maradt pont nélkül.

 

JÉGKORONG MOL LIGA, ALAPSZAKASZ
MISKOLCI JEGESMEDVÉK–DAB.DOCLER 6–2 (4–1, 1–1, 1–0)
Miskolc, 1200 néző. V: Druga, Varjú, Moravec, Slavomir
MISKOLC: GYENES – Hegyi Á., SZIRÁNYI (2), NAGY G. 1 (1), FODOR 1 (1), CZUBA (2) – Atkinson, Cowan, Tóth A., Saluga 1 (1), Dubek 1 (1) – Gőz, Láda B., Smith, Szilágyi (1), Nagy K. 1 – Orosz, Rafaj, Miskolczi, Rito 1, Popovics. Edző: Tim Kehler
DUNAÚJVÁROS: Sevela – Kiss D., Lindgren, Szappanos (1), Galanisz, Pavuk – Tőkési, Hüffner, Azari (1), Vaszjunyin, Peterdi 1– Szabados, Nagy R. (1), Papp V. 1, Somogyi (1), Kiss Á. – Virág T., Strenk. Edző: Stephan Lundh
Kiállítások: 8, ill. 14 perc + 10 perc fegyelmi (Galanisz)
MESTERMÉRLEG
Tim Kehler: – Nagyon büszke vagyok a csapatra, hiszen a fiúk kitűnő teljesítményt nyújtottak, és fontos három pontot szereztek. Kapusunk kitűnően védett, védőink alig hibáztak, támadóink jeleskedtek, így nagyon jó estét szereztek nekem, nekünk!
Stephan Lundh: – A Miskolci Jegesmedvék ezúttal jobban játszottak, és időnként a szerencse is melléjük állt.
ÉRSEKÚJVÁR (szlovákiai)–ÚJPEST 4–1 (0–1, 2–0, 2–0)
Érsekújvár, 364 néző. V: Babic, Kovács B., Pálkövi, Juhász
ÉRSEKÚJVÁR: Zima – Hrudik (1), Král, M. Stefanka, MIHAJÉLOV 1 (1), Mamonovs 1 – Sucharda, Gábris, Ruzicka (1), DOBRY (2), UHNÁK 2 – Joanidis, Teluskins, Klobúcnik, O. Stefanka, Barcák – V. Németh, Baron, Lehocky, Púchovsky, Tarnoczy. Edző: Robert Spisák
ÚJPEST: Pleszkán – Hodos, Garbacz, Fliszár, Dömötör, Pichler – Vecaj, Dorner, Kovács V., Ódry, Farkas L. – Maklári, Sommer, Németh P., Virág Csaba 1, Gergely Cs. (1) – Jankovics, Bata, Turbucz, Pál Z.. Edző: Ancsin János
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
CORONA BRASSÓ (romániai)–HSC CSÍKSZEREDA (romániai) 0–2 (0–1, 0–0, 0–1)
Brassó, 1600 néző. V: Gergely L. (romániai), Iliescu, Burucel (mindkettő romániai), Máthé (romániai)
Gólok: Tranca, Kmit
Kiállítások: 10 perc+10 perc fegyelmi (Nagy Cs.), ill. 20 perc
AZ ÁLLÁS
1. Dab.Docler 35 26 3 2 4 154–77 +77 86
2. Nové Zámky 36 19 3 1 13 125–107 +18 64
3. Miskolc 35 18 2 4 11 140–98 +42 62
4. Csíkszereda 35 17 3 4 11 112–103 +9 61
5. Brasov 35 14 5 2 14 110–105 +5 54
6. FTC-ESMTK 35 5 4 3 23 90–142 –52 26
7. Újpest 35 2 2 6 25 62–161 –99 16

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik