KoroNapló: új sport, új nyelv – Galló Vilmos

Vágólapra másolva!
2020.04.08. 09:13
Az első finnországi idényét töltő Galló Vilmos visszaköltözött Svédországba, ahol tinédzserkora óta légióskodott: az egykori klubja városával, Timrával egybenőtt Sundsvallban tölti az idejét – új sporttal és nyelvtanulással.    

„Sziasztok! Most már Sundsvallból jelentkezem, amelyről tudni kell, hogy két hegy fogja közre, az északi és a déli rész közül én az északin állok éppen, itt készítettem a videómat is. A helyzet Svédországban továbbra is nyugodt, de minden héten kicsit szigorítanak, most levitték ötven főre a találkozási létszám maximumát, s a sícentrumokat bezárták – nagyjából ennyi.

A családom nagy része Stockholmban van, szerencsére velük is minden rendben, dolgoznak, de azon túl nem sokat mozdulnak ki. Öten vagyunk testvérek, hárman Budapesten élnek, úgyhogy velük Facebookon tartjuk a kapcsolatot – a játékostársakkal WhatsAppon és Snapchaten is, plusz többekkel szoktunk PS-ezni, éppenséggel a Fortnite-ot nyomjuk.

Szoktunk arról is beszélgetni, vajon mikor térhetünk vissza a pályára. Nagyon jó lenne, ha már augusztusban, amikor kezdődni szoktak a jeges edzéseink, a nyár végén ráadásul olimpiai selejtezőnk következne. Remélem, addigra minden normális mederbe kerül. Nekünk fontos lenne, hogy minél többet a jégen lehessünk, mert bármennyit is edzünk, a jeges kondíció teljesen más.

Persze egyelőre azt lehet érzékelni, hogy sok a szabadidő, úgyhogy elkezdtem egy új sportot, amelynek paddle tennis a neve – a squash és a tenisz ötvözete, elég felkapott, egyre többen játsszák, remélhetőleg én is hamar belelendülök.

Azon is gondolkodtam, hogy ha már ennyi szabadidőm lett, rendesen elkezdek finnül tanulni, mert azért jó lenne többet tudni, mint csak a káromkodásokat. :-)”


AKoroNaplóállandó szerzői:Baráth Botond(Egyesült Államok),Galló Vilmos(Svédország),Gulácsi Péter(Németország),Kemény Dénes(Magyarország),Ligetvári Patrik(Spanyolország),Vojvoda Dávid(Olaszország).

A KoroNapló korábbi bejegyzéseitIDE KATTINTVAtekinthetik meg!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik