Kanada sem tudta megállítani az oroszokat

Vágólapra másolva!
2010.05.20. 22:38
null
Oroszország tovább száguld a címvédés felé (Fotó: Reuters)
A Németországban zajló A-csoportos jégkorong-világbajnokság legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzésén a címvédő Oroszország 5–2-re verte meg az olimpiai bajnok Kanadát, és bejutott az elődöntőbe. Hatalmas meglepetés lenne, ha a szbornaját a Svájcot 1–0-val búcsúztató Németország megállítaná a négy között.

 

Oroszország–Kanada

Hiába lépett jégre ma délután a finn, a svéd, vagy éppen a cseh válogatott, hiába játszott ma este a házigazda Németország, a jégkorong szerelmesei az Oroszország–Kanada összecsapást várták, a 2010-es világbajnokság csúcsmérkőzését.

SZAVAZÁS

Melyik válogatott nyeri a 2010-es jégkorong-vb-t?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A két nagyhatalom ezúttal már a negyeddöntőben összekerült egymással, míg a 2009-es és a 2008-as tornán egyaránt a fináléban csaptak össze, és mindkétszer az oroszok ünnepelhettek. Csúcsmérkőzés volt ez úgy is, hogy az olimpiai bajnok kanadaiak ezúttal nem a legerősebb keretükkel érkeztek Németországba.

A „juharlevelesek" kezdtek lendületesebben, de aztán magukra találtak az oroszok, és az egyébként rendkívül feszült, ideges első harmad nagy részében fölényben játszottak. Az első gólt csak a játékrész utolsó percében jegyezhettük fel: Makszim Afinogenov lövése után Chris Mason botjának végéről pattant be a korong a ketrecbe.

A második harmad elején az volt a kérdés, hogy Kanada képes lesz-e hamar egyenlíteni, avagy Oroszország növelni tudja előnyét – végül az utóbbi forgatókönyv valósult meg, ugyanis alig két perc leforgása alatt Pavel Dacjuk is betalált. Az oroszok kettős emberelőnyben támadhattak, szépen megjáratták a korongot, és a Detroit Red Wings klasszisa gyönyörűen kilőtte a rövid felsőt. A harmad végén a szbornaja háromgólosra növelte előnyét: a nagy védéseket is bemutató Masonnek ezúttal sem volt szerencséje, Jevgenyij Malkin korongja valahogy utat talált a lábai között a ketrecbe.

Ha nem Kanada lett volna az ellenfél, kijelenthettük volna, hogy eldőlt a mérkőzés, de a „juharleveleseket" akkor sem szabad leírni, ha éppen nem legjobbjaikkal állnak fel. Igaz, ezúttal nem tudtak csodát tenni: hét perc telt el az utolsó játékrészből, amikor Szergej Fjodorov tette bele az ütőjét Vitalij Atyusov lövésébe, 4–0-ra alakítva az állást. Kanadának végül két becsületgólra is futotta, a végeredmény pedig 5–2 lett.

Az oroszok tehát visszavágtak a vancouveri olimpián elszenvedett vereségért (akkor Kanada 7–3-ra győzött a negyeddöntőben), és bejutottak a világbajnokság legjobb négy csapata közé. És az erőviszonyok ismeretében hatalmas meglepetés lenne, ha nem jutnának be ismét a fináléba...

Svájc–Németország

A házigazda és Svájc mérkőzésén a németek nagyon megnyomták a második harmadot, és Philip Gogulla találatával meg is szerezték az előnyt. A gólszerző a szünetben úgy nyilatkozott, hogy a német játékosoknak „életük legfontosabb húsz perce következik".

A házigazda ennek megfelelően hősiesen küzdött, és végül megőrizte előnyét (a svájciak természetesen a kapust is levitték az utolsó percekben, de ez sem vezetett eredményre) a roppant feszült mérkőzésen, amelynek végén még egy tömegverekedést is láthatott a mannheimi SAP Arena közönsége.

Érdemes belegondolni, hogy az a Németország, amely a tavalyi világbajnokságon csak azért maradhatott A-csoportos, mert az idei torna házigazdája, ezúttal a legjobb négy közé jutott.

JÉGKORONG-VB, NÉMETORSZÁG
NEGYEDDÖNTŐ
Oroszország–Kanada 5–2 (1–0, 2–0, 2–2)
Gólszerzők: 19:02 Afinogenov (Kulikov, Atyusov, 1–0), 21:45 Dacjuk (Goncsar, Kovalcsuk – kettős emberelőny, 2–0), 37:31 Malkin (Kalinyin, Kovalcsuk – emberelőny, 3–0), 47:31 Fjodorov (Atyusov, 4–0), 53:52 Tavares (Burns, 4–1), 56:56 Malkin (Kovalcsuk, Nyikulin – üres kapu, 5–1), 59:46 Duchene (Cumiskey, Myers, 5–2)
Svájc–Németország 0–1 (0–0, 0–1, 0–0)
Gólszerzők: 30:46 Gogulla (Hospelt, Sulzer, 0–1)

 

A svájci–német meccsen sem finomkodtak a játékosok
A svájci–német meccsen sem finomkodtak a játékosok
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik